„Betiltották a betiltást” – mégis előadják Győrben Az Őrült Nők Ketrecét
A produkció szerint eredetileg letiltották az előadást, de ezt a győri Audi Aréna cáfolta.
A produkció szerint eredetileg letiltották az előadást, de ezt a győri Audi Aréna cáfolta.
Már csak pár alkalommal játsszák a Kultúrbrigád egyik legerősebb darabját, az értékvesztett versenysportolók életét testközelből bemutató Holtversenyt. A színdarab látlelet arról, hová vezet, ha összezárunk egy csapat traumatizált fiatalt, és rájuk erőltetünk némi teljesítménykényszert. Az előadás nemcsak a szülők, hanem a társadalom kollektív felelősségéről is kemény kérdéseket tesz fel. Kritika.
Az Alföldi Róbertet is tagja között tudó csapat belefáradt a fennmaradásért vívott harcba, a budai Átrium öt színház konzorciumaként működik tovább, Pintér Béla társulatára alapozva. A Kultúrbrigád és a színházépület tulajdonosai a tavalyi elválás körülményeiről is beszélnek.
Budáról Pestre teszik át a székhelyüket.
Önkezűleg elkövetett abortusz következtében a kórházban haldoklik egy fiatal lány – innen indul az Átriumban látható Az orvos című előadás.
A nyaralás és a fesztiválozás után végre újra visszaáll minden a rendes kerékvágásba: jön az ősz, indul az új színházi évad. Mi ezeket az előadásokat várjuk legjobban.
A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház előadása a brit miniszterelnök nyaralójának egy napját meséli el, amelyen a kormányfő számtalan problémával kénytelen szembenézni.