szerző:
Cabrera Martin
Tetszett a cikk?

Már csak pár alkalommal játsszák a Kultúrbrigád egyik legerősebb darabját, az értékvesztett versenysportolók életét testközelből bemutató Holtversenyt. A színdarab látlelet arról, hová vezet, ha összezárunk egy csapat traumatizált fiatalt, és rájuk erőltetünk némi teljesítménykényszert. Az előadás nemcsak a szülők, hanem a társadalom kollektív felelősségéről is kemény kérdéseket tesz fel. Kritika. 

„Kurva életbe, baszd meg!” Ezzel a mondattal, illetve egy hatalmas csattanással kezdődik az előadás: egy autóbaleset helyszínén négy zavart fiatal kászálódik ki egy autóból. Hamar kiderül, hogy halálra gázoltak egy idős embert. A jelenet közben megismerkedünk a szereplőkkel, Kacsával, Bójával és Zolikával, akik mindannyian élsportolók (úszók vagy vízilabdázók), a versenysport mellett pedig a szexen és a kábítószeren kívül nem sok minden érdekli őket. A fiatalok némi ordibálás után segítséghívás nélkül elmenekülnek, hogy aztán az elkövetkezendő másfél órában végig nézhessük, hogyan süllyednek jelentről jelenetre egyre mélyebbre.  

Az azonos címet viselő regényt Totth Benedek írta, és 2014-ben jelent meg, 2021-ben pedig, Kovács Máté rendezésében, monodráma formájában készült el a színpadi adaptációja, amelyben az összes karaktert a Kultúrbrigád ifjú tehetsége, Katona Péter Dániel játssza. A 27 éves színművész nemcsak a fiatal kora miatt bizonyult kiváló választásnak. A korábban Tündérkert – Kísértések kora című sorozatban Báthory Gábort is eljátszó Katona kiválóan hozza a fékevesztett kamaszok jellemvonásait, és határozottan ragadja meg a figyelmet az előadás elején, hogy aztán száztíz percen át ne is engedje azt sehová elkalandozni.  

Amikor a kamasz azt látja: a gátlástalan nyomulás erény

A kamaszok ma mindenütt azt látják, hogy bármit meg lehet tenni, bármit meg lehet úszni – véli Totth Benedek. Sodró lendületű, mellbevágó thrillere az olvasók és a kritikusok szerint is az év egyik legjobb regénye. Nem véletlen, hogy a filmesek is felfigyeltek a drogok, a szex és a brutalitás örvényében egyre mélyebbre merülő fiatalok történetére.

Annak ellenére, hogy sokat tompítottak az eredeti műhöz képest, az előadás nyelvezete így is erős, rengeteg káromkodással és nyílt szexuális utalással, de ez csak hozzátesz a produkció hitelességéhez: az elhangzó kifejezések egy pillanatra sem érződnek mesterkéltnek vagy elavultnak, sőt a nyers szóhasználat az egyik eszköz, amely segít megteremteni a feszült atmoszférát.

A gyors tempó miatt a néző szinte végig zuhanásban érezheti magát: a fiúk irányíthatatlanul csúsznak elkerülhetetlen sorsuk felé, amit néha megtör egy-egy vicces jelenet. Ez a kettősség is végigkíséri a darabot: az egyik pillanatban még erőltetetten mosolygunk a groteszkbe forduló szituációkon, a következőben pedig már az emberi mélységen, és az értékek teljes hiányán borzongunk.  

Czibor Attila

Az előadás díszlete meglehetősen minimalista: mindössze egy irodaszékből, illetve egy felfújható gumimedencéből áll, amely egyszerre takaró, törülköző, céltábla vagy éppen hulla. Ezeken felül csak néhány, vízzel megtöltött vödör van a színpadon, de az ügyes audiotechnikának köszönhetően a száztíz perc alatt egyszer sem érezzük üresnek a teret, főleg úgy, hogy Katona tökéletesen bemozogja az előadás közben. A szűkre szabott színpad mellett a nézőtér kis mérete is hozzájárul az élmény intenzitásához.  

Az előadás lelke egyértelműen Katona Péter Dániel: az ő kiemelkedő színészi teljesítménye teszi felejthetetlenné a darabot, elképesztő lélekjelenléttel formálja meg az összes karaktert, és van, hogy négy szereplő párbeszédét is képes egyedül ábrázolni. Ehhez szinte az egész könyvet be kellett magolnia, ami már önmagában lenyűgöző teljesítmény, mégis a folyamatos mozgás, és az egyedül általa előadott gyors párbeszédek teszik dinamikussá az előadást.  

Vizsgáljuk be azt az új ruhatáros csajt! 

A darabot emellett végigkíséri a túlfűtött szexualitás, a női szereplők is a fiúk egyszerű világképének megfelelően, tárgyiasítva jelennek meg. A lánykarakterek ábrázolása már a regény megjelenésekor is kritikákat szült, Totth Benedek az újabb kiadáshoz ezért írt is egy rövid kiegészítést, amely az egyik lány, Niki szemszögéből mutatja be ezt a világot. A színdarab ehhez hűen mutatja be főhőseink egyszerű nőképét: a nyers szexualitáson kívül nem keresnek más kapcsolódási pontot a női karakterekkel, akik csak szexuális dimenzióban léteznek a fejükben. „Állandóan azon paráznak, hogy nagy a mellük, vagy kicsi a seggük, vagy egyszerre mindkettő” – jellemzi őket egyikük.  

Czibor Attila

Ahogyan haladunk előre az időben, a Holtverseny részben azt is feltárja, milyen körülmények vezettek a szereplők lezülléséhez: a főszereplő például apafigura nélkül nőtt fel, és a többieket is elhanyagolták a szülei: Zolika esetében a családfő „tiplizett”, míg Kacsa apja egy NER-lovag, akiről csak annyit tudunk, hogy tőle van a srácok sportkocsija, és hogy a környezetvédők tiltakozása ellenére leirtatta a házuk körüli erdőt a 360 fokos örök panoráma érdekében.

Bár szereplők eltérő anyagi háttérrel rendelkeznek, a szülői elhanyagolás és a normális példák hiánya mindannyiuk esetében fontos motívum.  

Czibor Attila

„Hogyha idén is elcseszed a váltót fiam, saját kezűleg tépem le a faszodat, világos?” – halljuk egyszer a fiúk agresszív, alkoholista edzőjétől, Bandi bától. A darab egyébként is mélyrehatóan ábrázolja azokat a motívumokat, amelyek sok esetben elkerülhetetlen részei a versenysportnak: ilyen a fiatalabb csapattársak beavatásáról szóló jelenet, amely kifejezetten erős.

A teljes sötétből hirtelen a terem összes lámpáját felkapcsolják, a nézőtér szélére álló Katona annyira pedig jól presszionálja a nézőket, hogy ők is az öltöző falának szorított, kiszolgáltatott gyereknek érezhetik magunkat.  

Czibor Attila

Bár a Holtverseny nem mond egyértelmű ítéletet arról, miért jutottak ide a szereplők, a darab mégis sokkoló száztíz perc arról, hová vezet az, ha összezárunk egy csapat traumatizált fiatalt, és rájuk erőltetünk egy nagy adag teljesítménykényszert. A cselekmény brutalitása mögött elfojtott traumák, elhanyagolt és szeretethiányos gyerekkorok húzódnak meg, és ez a mélység teszi kínzóan erőssé a darabot.  

De a Holtverseny nem csak erről a vakon teljesítményorientált, beteg világról fest hiteles képet, hanem ezen túlmenően is kérdéseket hagy a nézőben a szülői felelősséget, vagy éppen a társadalom kollektív felelősségvállalását illetően. Mennyi tönkretett életet, traumatizált fiatalt és kisiklatott életet ér meg az, hogy Magyarország jól szerepeljen az olimpiai éremtáblázaton? Miért részesítjük előnyben a versenysportot, miközben mi vagyunk Európa egyik legkevésbé sportos országa? És mégis miért tekintünk a darabban is megjelenített teljesítményre követendő példaként, miközben annak – mondjuk ki – semmi értelme nincsen? 

Mint ahogyan arról a HVG-n már beszámoltunk, a Kultúrbrigád – amely pénzügyi nehézségei miatt a mostani évadra már az Átriumból is kiszorult – idén tavasszal végleg befejezi a működést, a Holtversenyt is csak pár alkalommal játsszák még az I. kerületi Jurányiban.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!