#Kína

Fatális baleset történt egy kínai benzinvezetéknél
2013. November 27. 11:05

Fatális baleset történt egy kínai benzinvezetéknél

Körülbelül kétezer tonna benzin folyt el egy építkezésen megsérült vezetékből a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban – jelentette a helyi média szerdán. A beszámolók szerint a vezeték harminc méterre van a Sanghaj-Kunming vasútvonaltól, és a közelben házak is találhatók. A környékről két kilométeres körzetben kitelepítik az embereket, a közelben leállítják a vonatközlekedést.

MTI MTI

Japán már a légvédelmét erősíti
2013. November 27. 07:30

Japán már a légvédelmét erősíti

Kétéltű partraszálló egységeket és drónokat is hadrendbe állít majd Japán, hogy szembeszálljon "Kína egyre kiterjedtebb (katonai) tevékenységével a Japánt övező vizeken és légtérben" – olvasható az új japán nemzetvédelmi stratégiában.

MTI MTI

Amerikai bombázók repültek be a kínai légtérbe
2013. November 27. 07:21

Amerikai bombázók repültek be a kínai légtérbe

Kína "folyamatos figyelemmel követte" a két fegyvertelen B-52-es bombázógép mozgását, amely előzetes tájékoztatás nélkül behatolt légterébe, és "kellő időben azonosította őket, megbizonyosodva arról, hogy milyen típusú amerikai gépek" – közölte szerdán a kínai védelmi minisztérium.

MTI MTI





Kínai dollárok gurulnak Magyarországra
2013. November 26. 05:13

Kínai dollárok gurulnak Magyarországra

A magyar–kínai gazdasági együttműködés újabb mérföldköveként hétfőn Pekingben aláírták az 500 millió dollár jegyzett tőkével induló Kínai Közép-Kelet-Európai Befektetési Alap alapítói dokumentumát.

MTI MTI


Emberi hiba miatt robbant fel az olajvezeték Kínában
2013. November 25. 15:01

Emberi hiba miatt robbant fel az olajvezeték Kínában

Emberi gondatlanság vezetett ahhoz a múlt pénteki végzetes olajvezeték-robbanáshoz, amelynek legalább 55 halálos áldozata, több mint 130 sérültje van, kilenc eltüntet továbbra is keresnek - közölte a kínai állami munkavédelmi hivatal hétfőn.

MTI MTI



Tolonganak a közigazgatási állásokért Kínában
2013. November 25. 10:25

Tolonganak a közigazgatási állásokért Kínában

Több mint egymillióan vettek részt a hétvégén megrendezett köztisztviselői versenyvizsgán Kínában, ahol egyes posztokra több mint ezerszeres volt a túljelentkezés – derül ki a hivatalos statisztikákból.

MTI MTI

Kína szerint övé a víz alatti szikla
2013. November 25. 08:28

Kína szerint övé a víz alatti szikla

Diplomáciai pengeváltások követik Kínának azon hétvégi bejelentését, miszerint létrehozta légvédelmi azonosító övezetét, amely kiterjed a Japánnal és Dél-Koreával vitatott tengeri területekre is. Tokió, Szöul és Washington tiltakozására Peking is tiltakozásokkal vágott vissza a kínai állami média hétfői jelentései szerint.

MTI MTI


Már 52 halottja van a kínai olajvezeték-robbanásnak
2013. November 24. 08:15

Már 52 halottja van a kínai olajvezeték-robbanásnak

Ötvenkettőre emelkedett azoknak a száma, akik egy kelet-kínai olajvezeték két nappal ezelőtti robbanása miatt az életüket vesztették, 18 ezer embert evakuáltak - jelentette a kínai média vasárnap a mentők tájékoztatására hivatkozva.

MTI MTI

Lopakodó drónt tesztelt Kína
2013. November 22. 11:30

Lopakodó drónt tesztelt Kína

A jelek szerint túl van az első próbarepülésén Kína pilóta nélküli lopakodó repülőgépe, és ezzel az ázsiai ország a negyedik, amelynek ilyen drónja van – írják a kínai szakportálok fényképes híradásaikban. Az Éles Kard (Li Csien) nevű repülőeszköz csaknem húsz percig volt a levegőben, a képeken egy deltaszárnyú egymotoros gép látható.

MTI MTI

Fotók: felrobbant egy olajvezeték Kínában, sok a halott
2013. November 22. 08:16

Fotók: felrobbant egy olajvezeték Kínában, sok a halott

Felrobbant egy szivárgó olajvezeték a kelet-kínai Santung tartomány Csingtao kikötővárosában helyi idő szerint péntek délelőtt – jelentette a Hszinhua hírügynökség. Az első hírek szerint legalább huszonkét ember meghalt.

MTI MTI

Kína kórházhajót küld a Fülöp-szigetekre
2013. November 21. 10:32

Kína kórházhajót küld a Fülöp-szigetekre

Kifutott a tengerre Kína 14 ezer tonnás katonai kórházhajója, a "béke bárkája", hogy a Haiyan tájfun Fülöp-szigeteki pusztításainak károsultjait segítse - adta hírül a kínai média csütörtökön.

MTI MTI

Így omolhat össze Kína
2013. November 21. 10:00

Így omolhat össze Kína

A kínai buborékgazdaság finanszírozása egyre inkább az árnyékbankrendszertől függ, az instabil finanszírozás pedig kaotikus végkifejlettel fenyeget – mondja Andy Xie független sztárközgazdász. A közgazdász korábban már pontosan jósolta meg egyes válságok kialakulását.

hvg.hu hvg.hu