#Kína



Ilyen az igazi netfüggő
 

Ilyen az igazi netfüggő

A kínai kormányzat új programot akar kidolgozni az internetfüggőség ellen, mivel a felhasználók sokszor vagy elájulnak az internetkávézókban a kimerültségtől vagy kidobják őket – írja az SG.hu. Japánban sem jobb a helyzet, de ott inkább netkávézó-függőségről, mintsem netfüggőségről beszélhetünk.

hvg.hu hvg.hu

Így pusztítja az ipar Kínát – Nagyítás-fotógaléria
 

Így pusztítja az ipar Kínát – Nagyítás-fotógaléria

2013 januárjában nem csak Pekingben volt fullasztó a szmog, az ország további 1,3 millió négyzetkilométernyi területén szenvedett tőle a lakosság. A hatóságok tanácsát követve az emberek inkább bezárkóztak otthonaikba, ablakaikat pedig zárva tartották: a Kínai Amerikai Nagykövetség által kiadott szennyezettségi adatok szerint ugyanis a szálló por koncentrációja az 500-as skálán 728 pontot ért el. A közlekedésért felelős szervek határozata szerint a nagyon rossz minősítésű levegő miatt az autók közel harminc százalékát nem engedték forgalomba, a szabályszegőket pedig súlyos büntetéssel jutalmazták. Hupej tartományban egy autópályát lezártak, csak Pekingben több mint ötven repülőgépjáratot töröltek, Kína érintett területein pedig közel ötszáz gép nem szállhatott fel. A miniszterelnök ígérete szerint a károsanyagok kibocsátásának csökkentésével, valamint az ipari termelés gyorsabb átalakításával próbálnak majd javítani a helyzeten. Képes összefoglalónk a három hónapja ismét felbukkanó, de már korábban is problémákat okozó légszennyezésről.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)



Párizs kacérkodik a jüannal
 

Párizs kacérkodik a jüannal

A kínai nemzeti valuta, a jüan nemzetköziesítése és a kétoldalú pénzügyi együttműködés fokozása lehet Francois Hollande francia elnök késő áprilisi pekingi tárgyalásainak egyik fő területe - írta szombati számában a China Daily című angol nyelvű napilap.

MTI MTI


Hiába kért kártérítést egy munkatáborba zárt nő
 

Hiába kért kártérítést egy munkatáborba zárt nő

Első fokon nem ítéltek meg kártérítést annak a kínai nőnek, akit 18 hónapra munkával történő átnevelésre ítéltek, de nyolc nap után kiszabadult. Ez volt az első ilyen jellegű kártérítési per Kínában - jelentette a kínai online média pénteken.

MTI MTI


A dinók már a tojásban is mozogtak
 

A dinók már a tojásban is mozogtak

Új megvilágításba helyezi a dinoszauruszok növekedéséről szóló ismereteket az a kínai lelőhely, ahol az alsó jura korból származó embriókat fedeztek fel – írta a Nature című brit folyóiratban szerdán megjelent egyik tanulmány.

MTI MTI

És még azt hisszük, Kínában dolgoznak a legolcsóbban
 

És még azt hisszük, Kínában dolgoznak a legolcsóbban

Míg tíz éve a mexikói bérek még majdnem 200 százalékkal voltak magasabbak a kínaiaknál, addig az irány mára megfordult: Mexikóban egy munkás órabére közel 20 százalékkal alacsonyabb, mint Kínában. A latin-amerikai állam komolyan profitálhat az Egyesült Államok magára találó gazdaságából.

hvg.hu hvg.hu


A Fitch leminősítette Kína hazai adósságát
 

A Fitch leminősítette Kína hazai adósságát

Rontotta a hazai valutában fennálló kínai államadósság besorolását kedden a Fitch Ratings, azzal indokolva a lépést, hogy a gazdaságba kiáramló hitelmennyiség meredek emelkedése miatt nőttek a kínai pénzügyi stabilitást fenyegető kockázatok.

MTI MTI

Szurit kapnak a kínai postagalambok
 

Szurit kapnak a kínai postagalambok

Több mint 60 ezer postagalamb landolt a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, hogy megkezdjék a madárinfluenza elleni oltásukat – közölték a tartományi székhely, Hangcsou illetékesei hétfőn.

MTI MTI

Rés nyílik a jüanpajzson
 

Rés nyílik a jüanpajzson

A kínai állampolgárok számára várhatóan szerdától közvetlenül jüanre váltható lesz az ausztrál dollár, az amerikai dollár közbeiktatása nélkül, a szárazföldi Kína területén.

MTI MTI


Soros: ígéretes Kínai gazdaság átalakítása
 

Soros: ígéretes Kínai gazdaság átalakítása

A gazdasági átalakítás dícsérte - és több más mellett a kínai tőzsdék felélesztését, az ingatlanadó fokozatos bevezetését javasolta Soros György magyar származású amerikai befektetési szakember, amikor a kínai Hszinhua hírügynökségnek adott interjút.

MTI MTI

Megint terjed, de talán kezelhető a H7N9
 

Megint terjed, de talán kezelhető a H7N9

A hétvégén négy új esettel nőtt a H7N9 jelű madárinfluenza-vírus fertőzöttjeinek száma, így összesen húsz, laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített esetről lehet tudni hivatalosan Kínában. Ezekből hat végződött halállal. A betegek közül legalább tíznek az állapota súlyos.

MTI MTI

Madárinfluenza: csak fél év múlva lehet kész a vakcina
 

Madárinfluenza: csak fél év múlva lehet kész a vakcina

Nincs rá bizonyíték, hogy emberről emberre is terjedne az új madárinfluenza-vírust, a H7N9-et, valamilyen más emlős viszont terjesztheti – írja a Washington Post. Járvány még nincs, az oltásra viszont valószínűleg hónapokat kell még várni. Az ÁNTSZ szerint ha heveny, súlyos légúti megbetegedés lép fel egy olyan embernél, aki az elmúlt tíz napban Kínában járt, indokolt a virológiai vizsgálata, illetve a vele kapcsolatba kerülők járványügyi megfigyelése.

hvg.hu hvg.hu