#Külügyminisztérium

Beszólt Észak-Koreának a magyar külügy
 

Beszólt Észak-Koreának a magyar külügy

Magyarországot aggasztó értetlenséggel töltik el Észak-Korea regionális és nemzetközi biztonságot továbbra is veszélyeztető felelőtlen kijelentései és tettei, különös tekintettel az ország újabb nukleáris robbantással való fenyegetőzésére - írta a Külügyminisztérium.



Dalra fakadtak a külügyesek a tárca karácsonyi buliján
 

Dalra fakadtak a külügyesek a tárca karácsonyi buliján

Más munkahelyi közösségekhez hasonlóan a Külügyminisztérium munkatársai is karácsonyi ünnepséggel búcsúztak az évtől - közölte a tárca, amely szerint ezúttal nem a diplomáciában megszokott hivatalos és formális rendezvényről volt szó, hanem egy hangsúlyozottan személyes jellegű eseményről.


Év végéig menniük kell Budapestről a szír diplomatáknak
 

Év végéig menniük kell Budapestről a szír diplomatáknak

Év végéig el kell hagyniuk az országot a budapesti szíriai nagykövetség munkatársainak, miután az Aszad-rendszert eddig Magyarországon képviselő szíriai diplomatákat a magyar kormány többé nem tekinti legitim diplomáciai képviselőknek - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden.

MTI MTI

Külügy: legyen óvatos, ha Tunéziába utazik
 

Külügy: legyen óvatos, ha Tunéziába utazik

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata óvatosságra inti a Tunéziában tartózkodó vagy oda készülő magyarokat, a szerda reggel az ellenzék egyik vezetője ellen elkövetett terrorista merénylet hatására ugyanis az ország egész területén tömegdemonstrációk robbantak ki.

MTI MTI

Külügy: a kisebbségi jelképek ügyének megoldása Románián múlik
 

Külügy: a kisebbségi jelképek ügyének megoldása Románián múlik

A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát - tájékoztatta a Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.

MTI MTI

A Budapest-Bamako lefújását javasolja a külügy
 

A Budapest-Bamako lefújását javasolja a külügy

A Külügyminisztérium rendkívül veszélyesnek tartja az idei Budapest-Bamako rali megrendezését, ezért javasolja annak lemondását vagy elhalasztását. A szervezők közölték, a futam mégis elindul, de más útvonalon: a cél e szerint nem Maliban, hanem az országtól délnyugatra fekvő Guinea-Bissauban lenne.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Figyelmeztetést kaptak az Egyiptomba utazó magyarok
 

Figyelmeztetést kaptak az Egyiptomba utazó magyarok

Arra kéri a Külügyminisztérium konzuli szolgálata az Egyiptomba készülő vagy ott tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy az arab tavasz eseményeinek második évfordulója, január 25. közeledtével legyenek különösen körültekintőek.

MTI MTI


Figyelmezteti a külügy a Kenyába készülőket
 

Figyelmezteti a külügy a Kenyába készülőket

Kenyában tavasszal parlamenti és elnökválasztást tartanak, és mivel a korábbi voksolások alkalmával súlyos fegyveres összeütközések, erőszakos lázongások és zavargások voltak, a Külügyminisztérium arra hívja fel az utazók figyelmét, hogy ebben az időszakban csak halaszthatatlan esetben induljanak az országba.

MTI MTI

Moszkvai ingatlanügy: már minősített bűnpártolást gyanítanak
 

Moszkvai ingatlanügy: már minősített bűnpártolást gyanítanak

Az eddigi hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében - közölte szombaton Fazekas Géza ügyészségi szóvivő.

MTI MTI

Martonyiék díjat adtak az MTVA és a Hír TV újságíróinak
 

Martonyiék díjat adtak az MTVA és a Hír TV újságíróinak

Átadták a Külügyminisztérium idei nívódíjait csütörtökön Budapesten, elismerést kapott Bolczek Krisztina, az MTVA/MTI diplomáciai tudósítója is. Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára köszöntő beszédében rámutatott: azzal, hogy a média értékeli a Külügyminisztérium munkáját, visszahat a külpolitikára, s ezáltal a diplomaták kollégáivá válnak az újságírók.

MTI MTI

Megvannak 2013 külügyminiszteri borai
 

Megvannak 2013 külügyminiszteri borai

Hét magyar bor nyerte el a 2013-as év külügyminiszteri bora címet. Mint a csütörtöki budapesti eredményhirdetésen bejelentették, a megmérettetés legjobb tételei képviselik majd a magyar borkultúrát a Külügyminisztérium hazai és nemzetközi rendezvényein.

MTI MTI


Nincs napirenden a szíriai ellenzék magyar elismerése
 

Nincs napirenden a szíriai ellenzék magyar elismerése

A közel-keleti térség sarkalatos problémáiról tárgyalt hétfőn Londonban Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára. A politikus szerint jelenleg nincs napirenden, hogy Magyarország diplomáciailag elismerje a szíriai ellenzék koalícióját.

MTI MTI


Ki menti meg a magyart ha elrabolják?
 

Ki menti meg a magyart ha elrabolják?

Bár az utóbbi években több magyart is elraboltak külföldön, viszonylag ritka, hogy így kerül bajba egy-egy honfitársunk. A Külügyminisztériumban nincs is bevett eljárásrend az ilyen esetekre, de a tapasztalat szerint ilyenkor nagyon sokat segíthet, ha a bajbajutott nemcsak az itthoniakra számít.

Dezső András Dezső András

Külügy: vigyázzanak a Görögországba utazók
 

Külügy: vigyázzanak a Görögországba utazók

Az elmúlt napokban több robbantást hajtottak végre a görög fővárosban, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a dél-európai országba készülő magyar állampolgárokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak az aktuális hírekről.

MTI MTI