Már jövőre nekiesnek a palagáznak a lengyelek
Lengyelország 2014-ben megkezdi a palagáz kereskedelmi kitermelését.
Lengyelország 2014-ben megkezdi a palagáz kereskedelmi kitermelését.
Lengyelország száztizenkilenc darab Leopard típusú harckocsit vesz Németországtól - jelentette be a varsói védelmi minisztérium pénteken. Az ügylet értékét 180 millió euróra, azaz 54 milliárd forintra becsülik.
Lengyelországnak csalódást jelent, hogy a kijevi kormány leállította az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírásának előkészítését – mondta pénteken Radoslaw Sikorski külügyminiszter.
Nagyszabású kormányátalakítás keretében leváltotta pénzügyminiszterét is Donald Tusk jobboldali-liberális kormányfő szerdán Lengyelországban; az új pénzügyminiszter a holland ING Bank közép-európai térségért felelős igazgatója, a 38 éves Mateusz Szczurek lett.
Jelentős kormányátalakítást jelentett be szerdán Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Távozik többek között Jacek Rostowski pénzügyminiszter is.
Tizennyolc embert, köztük a központi statisztikai hivatal elnökhelyettesét vette őrizetbe kedden a varsói ügyészség utasítására a lengyel korrupcióellenes hivatal egy korrupciós ügyben.
A lengyel kormány részvényenként 20 zlotyban állapította meg az Energa energiaszolgáltató részvényének tőzsdei kibocsátási árát, a cég 34,2 százalékát értékesítik a börzén még év végéig. Az eladásra felajánlott részvényhányad értéke 2,8 milliárd zloty (901 millió dollár), ami a legnagyobb tőzsdei részvénykibocsátás lesz idén.
Egy nagy döglött bálnát vetett partra a víz egy balti-tengeri strandon Lengyelországban, távol a cetfélék élőhelyétől.
A lengyel nemzetvédelmi minisztérium versenytárgyalást hirdetett olyan károkozó számítógépes program létrehozására, amely képessé tenné a hadsereget más államok elleni elektronikus hadviselésre vagy Lengyelország elleni irányuló hasonló jövőbeni támadások kivédésére.
Slawomir Nowak lengyel közlekedési, építésügyi és tengerészeti miniszter korrupciós vádak miatt pénteken benyújtotta lemondását, amelyet Donald Tusk miniszterelnök elfogadott.
Nyílt levélben kértek bocsánatot lengyel újságírók orosz kollégáiktól a varsói orosz nagykövetség elleni támadásért, és a szélsőségesség elleni közös küzdelemre szólították fel őket. A nyílt levél a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap internetes oldalán jelent meg pénteken.
Három ember meghalt, tíz pedig megsérült. A csővezeték üzemeltetője, a Gaz-System S.A. vállalat szóvivője egyelőre nem tudott válaszolni arra, hogy mi okozta a robbanást.
A Másik Oroszország radikális párt aktivistái engedély nélküli tiltakozó akciót tartottak szerdán Lengyelország moszkvai nagykövetsége előtt.
Bekérették az orosz külügyminisztériumba kedden Lengyelország moszkvai nagykövetét amiatt, hogy előző nap Varsóban szélsőjobboldali fiatalok randalíroztak az orosz diplomáciai külképviseletnél.
A felvonulást minden évben megrendezik a náci fiatalok a lengyel függetlenség napja alkalmából, és Varsó központja immár harmadik éve válik csatatérré emiatt.
A Lolka és Bolka, minden idők legsikeresebb lengyel rajzfilmsorozata idén ötvenéves. Utazásaikkal és kalandjaikkal a világ több mint 80 országában lettek népszerűek.
November 11. és 22. között Varsóban rendezik meg a 19. ENSZ Klímakonferenciát, emiatt Lengyelország november 8. és 23. között visszaállítja a határellenőrzést az európai uniós belső határain - közölte a Külügyminisztérium.
Pert indít az amerikai Chevron olajtársaság több tüntető ellen, akik megakadályozták egyik lengyelországi palagázlelőhelye megközelítését.
Lengyelország Szlovákiával közösen pályázik a 2022-es téli olimpia rendezésére. A Lengyel Olimpiai Bizottság csütörtökön jelentette be, hogy a tervek szerint a központ Krakkóban lenne, az alpesi számokat pedig Szlovákiában rendeznék meg.
Rekordszámú, 1186 zergét számoltak össze a Tátrában az aktuális őszi állományfelmérésen - derült ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdeit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) közleményéből.