Nem államosítaná a magánnyugdíjalapokat a lengyel kormány
A lengyel kormány megerősítette, hogy nem tervezi a magánnyugdíjalapok sem részleges, sem teljes államosítását.
A lengyel kormány megerősítette, hogy nem tervezi a magánnyugdíjalapok sem részleges, sem teljes államosítását.
A ZDF német televízió Anyáink és apáink című háborús filmsorozatáról kirobbant médiavita Lengyelországban elérte eddigi mélypontját a dpa német hírügynökség jelentése szerint.
Oszlop szakított ketté egy Lamborghini Gallardót néhány nappal ezelőtt a lengyelországi Gdanskban.
Spanyolországban és Portugáliában az utóbbi napok heves esőzései, Lengyelországban pedig a még hétfőn is tartó komoly havazás okozott gondokat a közlekedésben és az áramellátásban.
A lengyelországi értékesítési sikerek után a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nem-életbiztosítással foglalkozó leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) belép az észt, a lett és a litván piacra is, valamint bővíti lengyelországi tevékenységét - közölte pénteken a társaság.
Lengyelországban népszavazást kell tartani az euró bevezetéséről - jelentette ki csütörtökön Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter.
Lengyelország berlini nagykövetsége tiltakozását fejezte ki a ZDF német közszolgálati televízió egy II. világháborúval foglalkozó sorozata miatt, amely a lengyeleket a képviselet szerint "rendkívül igazságtalan és sértő módon" mutatja be - derült ki a francia hírügynökség által szerdán megszerzett levélből.
A következő generációknak is őrizniük kell a lengyel-magyar barátság eszméjét - hangsúlyozta Áder János a dél-lengyelországi Tarnówban, Bem József szülővárosában szombaton, a magyar-lengyel barátság napja alkalmából rendezett gálán.
Egyetemistákkal, köztük magyarul tanuló hallgatókkal találkozott Áder János köztársasági elnök szombat délelőtt a krakkói Jagelló Egyetemen. A diákoknak azt tanácsolta, hogy érdemes külföldre menniük tanulni, világot látni, hosszabb-rövidebb ideig dolgozni is, de sosem szabad elfelejteniük, hogy hol a szülőhazájuk.
Áder János köztársasági elnök szerint a közös erőfeszítések eredményeként Magyarország és Lengyelország is nyertese az Európai Unió következő hétéves költségvetésének.
Kétnapos látogatásra Lengyelországba utazik pénteken Áder János. Az államfő tárgyal Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel és Donald Tusk kormányfővel, valamint részt vesz a magyar-lengyel barátság napjának ünnepi rendezvényein.
Lengyelországban július 1-jétől támogatja a társadalombiztosítás a mesterséges (in vitro) megtermékenyítést - jelentette be szerdán a lengyel egészségügyi miniszter.
Túlfutott a kifutópályán és egy mezőn állt meg tegnap este a cseh Smartwings fapados légitársaság egyik Boeing B737-es gépe a katowicei repülőtéren, Lengyelországban. Az Egyiptomból érkező gép balesetében kilenc utas sérült meg könnyebben.
Vannak Magyarországnak barátai, csak valahogy ők is utálnak minket.
Lengyelországba települ az aukciós oldal – adta hírül a Napi Gazdaság. Az online piactér meg is újul.
Jelentősen lassul a lengyel gazdaság növekedése idén tavalyhoz képest az ország központi bankjának hétfőn ismertetett előrejelzése szerint.
Különvonattal érkeznek majd Budapestre lengyel résztvevők a kormány március 15-i központi ünnepségére a Múzeumkertbe, majd a Budai Várba vonulnak, és Tarlós István főpolgármester részvételével megkoszorúzzák a katyni emlékművet – derül ki a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) meghívójából.
Háromórás műtéttel távolítottak el lengyel orvosok egy csavarhúzót egy férfi fejéből, a szerszám öt centiméter mélyen fúródott a homlokába.
Magyarországnak jó esélye van arra, hogy a következő években európai sikertörténetté váljon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Varsói Egyetemen tartott előadásában, ahol a hallgatóság egyebek mellett a magyar jegybankelnök-jelölésről is faggatta őt.
Két utas lépett közbe azon a lengyelországi buszjáraton, amelyen a sofőr menet közben elájult a volánnál. A kormányt két nő vette át, akik ezzel további 20 utas életét menthették meg. Az incidenst rögzítették a jármű biztonsági kamerái.