#Lengyelország

Újabb nagy EU-ország készül Schengen felfüggesztésére

"Ahogy értesülést kapok arról, hogy bármilyen veszély fenyegeti a határainkat, elkezdjük az ellenőrzést" – közölte Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök. Az Európai Bizottság elnökével közölte, hogy Lengyelország nem fogadja el a bizottság által javasolt kvótákat, annyi menekültet fogadnak, amennyit megengedhetnek magunknak, eggyel sem többet vagy kevesebbet – mondta.

MTI


Lengyelország kvótát nem, menekülteket viszont akar

Lengyelország bizonyos feltételek mellett több menekültet fogadhat be annál a kétezer főnél is, mint amire korábban ajánlatot tett, de Ewa Kopacz kormányfő azt mondta, hogy ennek ellenére a bevándorlók kvóták szerinti szétorsztása nem vezet sehová.

MTI


Nem érdekelte a lengyeleket a népszavazás

Érvénytelen a vasárnapi lengyelországi népszavazás az országos választási bizottság (PKW) oldalán hétfő reggel közölt részleges eredmények szerint, a szavazásra jogosultak csupán 7,48 százaléka járult urnákhoz.

MTI

Külföldről védték meg Orbán menekültügyi nézeteit

Egy lengyel kormánytag szerint Magyarország felelősségteljesen cselekszik menekültügyben, ma délután pedig arról fognak tárgyalni, hogyan segítsenek a magyaroknak. A legnagyobb lengyel ellenzéki párt vezetője azt mondta, Orbán Brüsszelben csak hangosan kimondta, amire sokan gondolnak, csak mások a politikai korrektség miatt elhallgatják véleményüket.

MTI


Egyszer volt, hol nem volt, egy aranyvonat… Vagy kettő?

Lengyelországban megindult az aranyláz. Helyi forrásaink szerint vasárnap este már tűz ütött ki abban a Walbrzych közelében lévő erdőben, ahol sokan a feltételezett (de egyáltalán nem biztos, hogy létező) „náci aranyvonatot” keresik. A lengyel illetékesek erre bejelentették hétfőn, hogy a korábbi nyilatkozatok ellenére nincs új, a korábbinál erősebb bizonyíték az aranyvonat létezésére. Ezzel egyidejűleg lezárták az „érintett” vagy „érintetlen” terület nagy részét, és felkérték a hadsereget a térség átfésülésére.

Szegő Iván Miklós









Műtéti komplikáció miatt meghalt a leggazdagabb lengyel

Az 1950-es születésű Jan Kulczykot a Forbes a 384. helyre sorolta a világ leggazdagabb embereinek listáján. Vagyonát a Wprost idén 15,1 milliárd zlotyra (4 milliárd dollárra) becsülte, ő hozta létre az első Volkswagen-üzlethálózatot hazájában. Szerdára virradó éjjel halt meg.

MTI

Megvan, hol terjeszkedhet Magyarország helyett a Jaguar

Nagy eséllyel Krakkóba telepíti új közép-európai gyárát a Jaguar Land Rover, de a projektre erősen készülő Szlovákiának is maradt némi esélye. Magyarország is indult a projektért, Szijjártó Péter a hírek szerint személyesen is lobbizott, minisztériumában külön stáb foglalkozott az üggyel.

hvg.hu