Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A lengyelek szerint bármi van az eltemetett világháborús szerelvényen, az a lengyel kincstárat illeti. A Zsidó Világkongresszus után most már az oroszok is más véleményen vannak, ők is rámozdultak a vagyonra.
Még azt sem tudni, hogy mi van azon a szerelvényen, amelyre a lengyelországi Walbrzych területén bukkantak, és amelyről azt gyanítják, hogy az Alsó-Sziléziában eltűnt állítólagos náci aranyvonat, mégis a rakományért már többen is bejelentkeztek. A náci aranyvonat történetéről (legendájáról?) ebben a cikkünkben részletesen írunk.
Előbb a Zsidó Világkongresszus jelezte, hogy ha a vonaton olyan tárgyak vannak, amelyeket a második világháborúban meggyilkolt zsidóktól vettek el, akkor mindent meg kell tenni azért, hogy az örökösökhöz jussanak, most pedig az orosz állami média szólaltatott meg egy nemzetközi jogászt, aki azt mondta, hogy Moszkva háborús jóvátételként igényt tarthat a rakományra.
A Telegraph beszámolója szerint Piotr Zuchowski műemlékvédelemért felelős lengyel államtitkár erre reagált, amikor leszögezte, hogy jogi álláspontjuk szerint minden lelet a varsói kincstár tulajdona. Az oroszok azonban a nemzetközi jogra hivatkozva úgy vélik, Lengyelországnak független szakértőket is be kellene vonnia a feltárásba, és ha az egykori Szovjetunió területéről elhurcolt vagyontárgyakra bukkannak, akkor azokat át kell majd adniuk.
A lengyelek szerint egyébként bármit is rejt a lelet, hónapokig fog tartani, amíg sikerül felszínre hozni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.