Bloomberg-vélemény: Litvánia sikertörténet, 229%-kal növelte a GDP-t az EU-csatlakozás óta
Adrian Wooldridge publicista a helyszínen, saját szemével igyekezett ellenőrizni, igaz-e, amit egy vilniusi taxis mondott, hogy Litvánia aranykorát éli.
Adrian Wooldridge publicista a helyszínen, saját szemével igyekezett ellenőrizni, igaz-e, amit egy vilniusi taxis mondott, hogy Litvánia aranykorát éli.
Az ukrajnai háború nyomán a magukat felkészületlennek érző európai országokban szóba került, hogy újra bevezetik a sorkatonaságot, ám az korántsem olyan egyszerű, mint az elképzelésekben szerepel.
Október 8-án ismeretlen tettesek megrongálták a Finnországot és Észtországot összekötő tengeralatti gázvezetéket és a mellette futó távközlési kábelt. Nem sokkal később pedig hasonló sorsra jutott az Észtország és Svédország közötti távközlési összeköttetés is. Tallinn szerint a két eset összefügg, az 1991-ben, a Szovjetunió szétesésekor függetlenné vált balti államok ugyan nem mondják ki, kit vádolnak a szabotázzsal, de Moszkvát vagy szövetségeseit sejtik az akció mögött.
A két magyar férfi nem tudott magyarázatot adni a tettére.
Litvániában több magyar szurkolót is őrizetbe vettek az ukrán zászló meggyalázása miatt, a balti országban kedden este tartandó Eb-selejtező előtt.
Az őrizetbe vett magyarok közül ketten még rácsok mögött vannak.
Az ország miniszterelnöke közölte: több katonai hírszerzőt vezényeltek a határra, és nagymértékben megnövelték a nemzetvédelmi és a bűnüldöző erők létszámát.
Vilnius városvezetésének honlapjait, a turisztikai információk honlapját, valamint egy közösségi közlekedéssel kapcsolatos alkalmazást is támadás ért.
"Ez a NATO frontvonala, ahol a legkisebb biztonsági résnek sincs helye" – mondta Gitanas Nauseda, Litvánia elnöke nem sokkal a bejelentés előtt.
Varga Barnabás és Sallai Roland góljával hazai pályán nyerni tudott a magyar válogatott, csoportelsőként fejezi be a szezont. A G-csoport másik mai meccsén Bulgária 1-1-et játszott Szerbiával. Marco Rossi csapata végig hatalmas fölényben futballozott, a 2-0 ebből a szempontból meglepő eredmény.
A kiugrást a magyar szervezők a háborúval és annak a gazdaságra gyakorolt hatásaival indokolták.
A balti ország szombaton csak belföldről és nyugatról importált áramból működik.
A nem helyi lakos oroszoknak megtiltotta a parlament, hogy ingatlant vegyenek.
Gabrielius Landsbergis – a késő 80-as évek litván függetlenségi mozgalmának vezetője, Vytautas Landsbergis unokája – hét pontban ismerteti a Politicóban, miért nem megoldás egy békeszerződés az orosz-ukrán háborúban.