Londonba szerződött Tőzsér Dániel
A magyar középpályás szeptember 12-én mutatkozhat be először az angol másodosztálybeli Queens Park Rangers játékosaként, a Nottingham ellen. Tőzsér örül, hogy még a jövő heti magyar-román előtt eldőlt a sorsa.
A magyar középpályás szeptember 12-én mutatkozhat be először az angol másodosztálybeli Queens Park Rangers játékosaként, a Nottingham ellen. Tőzsér örül, hogy még a jövő heti magyar-román előtt eldőlt a sorsa.
Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség az egyelőre ismeretlen elkövető után, aki egy parkban játszó hároméves kislányt lőtt gyomron Nyugat-Londonban.
Elmarad a keddre és csütörtökre meghirdetett londoni metrósztrájk, miután a szakszervezetek a munkáltatóval folytatott hétfői tárgyalásokat követően este bejelentették, hogy több időre van szükségük álláspontjuk tisztázásához. Szeptember 8-ra és 9-re viszont újabb munkabeszüntetést helyeztek kilátásba a tervezett éjszakai működés elleni tiltakozásul.
Egy magyar gimnazista évfolyamelsőként jutott be az oxfordi egyetemre abból a londoni állami gimnáziumból, ahol érettségizett. Győrfi Rózát bemutatták a brit itv-ben. A televízió beszámolója szerint az érettségi eredmények alapján a londoni középiskolák eredményei fejlődtek a legnagyobbat, és ez egyebek mellett a bevándorló diákoknak köszönhető, akik sokszor szorgalmasabbak brit társaiknál.
Újabb két sztrájkot jelentett be a londoni metró dolgozóit képviselő legnagyobb szakszervezet, az RMT, amely augusztus 25-én és 27-én este kezdene 24 órás sztájkba - vagyis London akár három napra is teljesen megbénulhat.
Úgy gondolta, egyébként is kényelmetlen lett volna tamponnal futni, ezért mindenféle nedvszívó eszköz nélkül teljesítette a londoni maratont egy 26 éves amerikai feminista. Kiran Gandhi arra akarta felhívni a figyelmet, hogy túlságosan stigmatizálják a nőket a havi vérzésük miatt.
Buszmegállóban ácsorgó embert nap mint nap látunk, olyat azonban csak ritkán, aki egyik pillanatról a másikra sarkon fordul és ezzel megmenti a saját életét.
A National Gallery dolgozói sztrájkot hirdettek augusztus 11-ére.
Elítéltek Londonban üzletszerű kerítés miatt tizenegy magyar állampolgárt, akik több mint 250 magyar nőt dolgoztattak prostituáltként Nagy-Britanniában.
Megbénította a brit főváros közlekedését csütörtökön az előző este kezdődött 24 órás metrósztrájk, a buszmegállókban óriási sorok kígyóztak, az utakon összességében csaknem 320 kilométeres dugó alakult ki.
Huszonnégy órás metrósztrájk kezdődik Londonban szerda este, idén nyáron már a második.
Alig több mint egy év alatt mintegy 19 millió fontot fordítanak az angol fővárosban arra, hogy a kontiens legnagyobb, totál kibocsátásmentes buszból álló flottát állítsák forgalomba. London tehát máris felveszi a Göteborg által az európa nagyvárosok arcába dobott kesztyűt.
Mintegy száz ember azzal tiltakozott a briteknél készülő új drogszabályozás ellen, hogy lufikból kéjgázt, azaz dinitrogén-oxidot szívott.
1953 és 1983 között 12 embert lökött metrószerelvények alá a Londont észak-dél irányban átszelő metróvonal, a Northern Line különböző állomásain egy férfi.
Játékos térképet készített London belvárosáról és főbb látnivalóiról Jamie Malone gyerekkönyvrajzoló, bútorkészítő és restaurátor. A brit művész rajong a térképekért. Ezen a London-térképen egy eltévedt T. rexet is elrejtett.
David Cameron brit miniszterelnök jövő nyárra szeretné kiírni a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazást egy vasárnapi brit lapértesülés szerint.
A Pearson brit kiadói csoport eladná a The Economist című hetilapban birtokolt 50 százalékos részesedését.
A királyi vendéglátás pompájából kaphatnak ízelítőt szombattól a Buckingham-palota látogatói. A londoni királyi rezidenciát minden nyáron két hónapra megnyitják a nagyközönség előtt, és ilyenkor mindig valamilyen tematikus kiállítást is rendeznek a palota látogatható termeiben. Az idei a Royal Welcome címet viseli: a látogatóknak megmutatják, hogyan üdvözli hivatalos vendégeit II. Erzsébet királynő.
Hosszú börtönbüntetésre ítélte az eljáró londoni bíróság egy magyar bűnszervezet tagjait, akik igen kiterjedt bordélyhálózatot tartottak fenn Angliában.
Nyolcezer külföldön született magyar kisbaba családja jelenleg is arra vár, hogy gyereküket végre itthon is anyakönyvezzék. A folyamat fél évnél is tovább húzódhat, nagyon sokan a nyári szünidőben sem tudnak hazalátogatni, mert emiatt útlevelet sem igényelhetnek. Az ügyhátralék feltorlódásában a feladatkör átszervezése is belejátszik: nem ez az első eset, amikor a kormányhivatalok erejét meghaladja, hogy hozzájuk pakolnak egy újabb hatáskört.