#London





Baló György: London – harmadszor
 

Baló György: London – harmadszor

100 nap múlva a megnyitóünnepséggel elkezdődnek a XXX. nyári olimpiai játékok. Az olimpia egyike az utolsó valóságalapú közösségi élményeknek, melyek a földlakók nagy részét egy elnyújtott pillanatnál hosszabban képesek megérinteni.

Baló György Baló György

Beckham ott lehet az olimpián
 

Beckham ott lehet az olimpián

David Beckham is ott van a Stuart Pearce szövetségi kapitány által összeállított labdarúgók névsorában, akik közül kikerül az olimpián résztvevő 18 játékos. A brit olimpiai csapatot egy 80 fős lista alapján válogatja össze Pearce.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • nso.hu nso.hu

Borkai: Ha doppingoláson érnek valakit, az egész nem ér semmit
 

Borkai: Ha doppingoláson érnek valakit, az egész nem ér semmit

Két éve MOB-elnök, két hónapja jelentősen kibővített hatáskörrel, hiszen február óta a Magyar Olimpiai Bizottság egyedül irányítja a magyar sportot és osztja el a sportpénzeket. Az olimpiai bajnok Borkai Zsolt, aki egyben Győr fideszes polgármestere is, Londonban a pekingihez hasonló teljesítménnyel már elégedett lenne. A Schmitt-ügyről pedig azt mondja, a vétkes már megbűnhődött.




Cseh László:
 

Cseh László: "legyőzök mindenkit"

101 nap van hátra a londoni olimpiáig. Ez az utolsó időszak, amikor még viszonylag lezser nyugalommal, derűsen beszélnek a sportolók az esélyekről. Azok is, akiktől aranyat remél a közvélemény. Az úszó a debreceni Eb-t, a dobóatléta a londoni körülményeket, a kézilabdakapus a sorsolást említi. Ők már biztosan ott lesznek az olimpián – de nem csak a részvétel a fontos nekik.

hvg.hu hvg.hu


„Mert az egyéni sportolókat csodálom…” - még 102 nap Londonig
 

„Mert az egyéni sportolókat csodálom…” - még 102 nap Londonig

A száznál több magyar kvótás – a szám még bővülhet – nem egyforma esélyekkel és reményekkel utazik a londoni olimpiára, a pekingi termést jó lenne felülmúlni, de 2008 óvatosságra is int. Most még higgadt optimizmussal beszélnek az esélyekről olimpiai sikersportágaink képviselői, akiken van, vagy majd lesz teher, ha nem is ugyanakkora.

hvg.hu hvg.hu

Janics Natasa, Cseh Laci: csak az arany!
 

Janics Natasa, Cseh Laci: csak az arany!

Közös sajtótájékoztató, közös célokról. Janics Natasa és Cseh László hosszú edzőtáborozás után beszélt a közeljövőről: válogató, illetve Európa-bajnokság vár rájuk, az igazi cél azonban az olimpiai győzelem. Akármilyen hajóban, illetve akárki ellen kell is küzdeni érte.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI




Birgit Fischernek szívritmuszavarai vannak
 

Birgit Fischernek szívritmuszavarai vannak

Szívritmuszavar miatt nem indulhat a német kajakosok és kenusok első, péntek-szombati olimpiai válogatóján a nyolcszoros ötkarikás bajnok Birgit Fischer, akit háziorvosa a rajt előtt eltiltott a szerepléstől.

MTI MTI