hvg.hu Itthon

Simicska sok pénzt bukhatott a háború miatt

A miniszterelnökkel fennálló vitája miatt Simicska Lajos cége már anyagilag is rosszul jár: a Népszabadság szerint a konfliktus miatt csúszik az M0-s felújítása, mert a minisztériumban nem akarták, hogy a közbeszerzésnél a Közgép vigye el a pálmát. Közben a Fidesz kommunikációs vezetője elismerte: vannak viták a pártban.

MTI Autó

2020 után építik csak tovább az M0-st

Az M0-s autóútnak a 10. számú főúttól az 1. számú főútig tartó továbbépítése csak a 2020-2027. közötti uniós költségvetési ciklus első felében indulhat el – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az MTI-vel.

MTI Hírek

Rég várt fejlesztés az M0-áson

Az M0 autópálya déli szektorához tartozó, eddig a kétpályásításból kimaradt, mintegy három kilométeres szakaszának megépítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MTI Itthon

Alagút és viadukt is lesz az M0-s budakalászi részén

2018 és 2020 között épülhet meg az M0-s körgyűrű új, északnyugati szakasza: a nyolc kilométeres sztráda Budakalásznál völgyhidat kap, és pályája 5,2 kilométeren alagútban fut majd – ismerteti a csütörtöki Népszabadság. Az NFM közölte, közzétették az ezzel kapcsolatos kormányrendelet-tervezetet, a költségek akár a százmilliárdot is elérhetik.

MTI Közlekedés

Négyes karambol miatt állt az M0-s

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M0-s autóút 21-es kilométerszelvényében Dunaharasztinál, ahol kedd reggel négy jármű ütközött össze – közölte a Magyar Közút Zrt. Útinform szolgálata az MTI-vel.

hvg.hu Autó

Fotó:1 millió kilométernél jár ez a Skoda

Az 1.9 TDI motorral szerelt Fabia német tulajdonosa 13 év alatt érte el ezt a futásteljesítményt, ami meg sem kottyant az autónak, köszönhetően az időben elvégzett szervizeknek és az hozzáértő használatnak.

MTI Autó

Háromsávossá bővült az M0-ás

Megnyílt a közforgalom előtt az M0-ás autóút M6-os autópálya és 51-es főút közötti 11 kilométer hosszú, három forgalmi és egy leálló sávos, Szeged felé tartó fél pályája. Az új útszakaszt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át vasárnap délelőtt Csepelen.

HavariaPress Közlekedés

Lángol egy teherautó az M0-áson

Kigyulladt egy teherautó az M0-ás autópálya törökbálinti lehajtójánál. Az oltás és műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik - értesült a HavariaPress.

HavariaPress Közlekedés

Kettészakadt egy kamion az M0-áson

Kettészakadt egy kamion az M0-ás autóút Dabashoz közeli szakaszán, miután egy leállósávon veszteglő autót kikerülve, egy másik kamionnak rohant.

MTI Autó

Öt kilométeres a dugó az M0-snál és M5-ösnél

Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M0-s autóúton az M5-ös autópálya bevezető szakaszánál péntek délután – közölte Krisztián Gábor, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. diszpécsere.

MTI Itthon

Balesetek az M0-áson

Több baleset is történt szombat kora délután az M0-s autóúton, emiatt torlódásra kell készülniük az autósoknak.

MTI / hvg.hu Itthon

Feszült autósok szitkozódtak az ismét lebénult, de száraz M1-en

Ismét pattanásig feszült a helyzet az M1-es autópályán, amit a csütörtöki intenzív havazás a leginkább érintett, és amelyek több ezren a hó fogságába kerültek. Bár a rendőrség szombat délre az autósok többségét kiszabadította, estére ismét óriási dugó alakult ki. A rendvédelem hóátfúvásokra és jegesedésre panaszkodik, olvasóink szerint viszont az út csontszáraz és szélcsend van. Nem sokkal éjfél előtt rendőri felvezetéssel megindult a forgalom az autópályán.

1 2 3 4 5 6 7
"Le lettem kapva a tíz körmömről" - Karácsony megszólalt a köztévés szereplés után

"Le lettem kapva a tíz körmömről" - Karácsony megszólalt a köztévés szereplés után

A Borkai-szexvideó után Orbán intézte a győri ismétlést, izgulhat is vasárnapig

A Borkai-szexvideó után Orbán intézte a győri ismétlést, izgulhat is vasárnapig

A problémás körzeteket hagyta Orbán a választókerületi értékelések végére

A problémás körzeteket hagyta Orbán a választókerületi értékelések végére

Orosz gyártmányú rakétákkal lőtték le az ukrán utasszállítót az irániak

Orosz gyártmányú rakétákkal lőtték le az ukrán utasszállítót az irániak

Igazi biztonságot szeretne? iPhone-jával védheti Google-fiókját

Igazi biztonságot szeretne? iPhone-jával védheti Google-fiókját

Semmitmondó választ adott a külügy arra, miért nem épül még a trieszti kikötő

Semmitmondó választ adott a külügy arra, miért nem épül még a trieszti kikötő

3 milliárd fotót húztak le a Facebookról és az internetről, most rendőrök böngésznek benne

3 milliárd fotót húztak le a Facebookról és az internetről, most rendőrök böngésznek benne

Egymást érték a lopott autók a csanádpalotai határátkelőnél

Egymást érték a lopott autók a csanádpalotai határátkelőnél

Schobert nem osztja meg a politikusokat, mindenki támadja

Schobert nem osztja meg a politikusokat, mindenki támadja

Tönkreverték a versenytársakat a Váci úti cégek

Tönkreverték a versenytársakat a Váci úti cégek

Újabb alagutat találtak a déli határon

Újabb alagutat találtak a déli határon

A címlapról ajánljuk