Fotók: Félpályás útlezárásokkal tüntetett az MSZP
Vas megyében a havazás miatt ugyan elmaradt az MSZP félpályás útlezáró akciója, de az ország keleti részében megtartották.
Vas megyében a havazás miatt ugyan elmaradt az MSZP félpályás útlezáró akciója, de az ország keleti részében megtartották.
Illés Zoltán háromszor írt jelentést a kormánynak, amikor a Hortobágy melletti veszélyes hulladék ügyét Debrecen környéki civilek felvetették, de ezeket Fazekas Sándor levette a napirendről, így nem is tárgyalta a kabinet. Az MSZP szerint hivatali visszaélést követett el a miniszter, és a volt államtitkár is.
Országszerte több helyszínen tart demonstrációkat a Magyar Szocialista Párt a városokat elkerülő útszakaszok díjmentességéért pénteken.
Megsemmisítette a Pest megyei Pilis 8-as számú egyéni választókerületben január 25-én tartott időközi voksolás eredményét, és megismételteti a szavazást a helyi választási bizottság (hvb) – olvasható a település honlapján csütörtökön közzétett határozatban. Az MSZP megyei szervezete fellebbez.
Nem a megyei matricák bevezetése ellen tiltakoznak, hanem azt szeretnék elérni, hogy azok a városokat elkerülő útszakaszok, amelyek használatáért 2014. december 31-ig nem kellett fizetni, ezután se kelljen.
A szocialisták kezdeményezik azon II. kerületi ingatlanvásárlások utólagos kivizsgálását, amelyek körül "a belvárosi ingatlanbotrányban" érintett egyes cégek is "felbukkantak". A II. kerületi önkormányzat közölte, tevékenységét a jogszabályok betartásával végzi, és áll minden vizsgálat elé.
Folytatódott a Fidesz-KDNP népszerűségvesztése, míg az ellenzéki pártok közül a DK hirtelen megnövekedett a véleménykutató legfrissebb felmérése szerint.
Meglepetést keltett a baloldalon, hogy korábbi ellenfelét, a Fidesz polgármesterjelöltjét kérte fel helyettesének Karácsony Gergely. Zugló PM-es polgármestere hónapok óta háborúzik korábbi szövetségesével, az MSZP-vel. A szocialisták a választások után több emberüket elhelyezték a kerületben, amit Karácsony egy ideig lenyelt, végül egy zűrös előéletű politikus feltűnésekor igénybe vette a Fidesz segítségét. A polgármestert a két nagy párt közti egyensúlyozásról, terveiről kérdeztük. Olyan unortodox lépésre készül, melyet sok közgazdász kivitelezhetetlennek tart: be akarja vezetni a 26 ezres minimumjövedelmet.
Az MSZP ismét kezdeményezi a fagyhalálok megelőzésére szolgáló pénzügyi alap létrehozását, amelyet a Fidesz már ötször leszavazott a parlamentben. A Fidesz szerint ma minden segítséget megkapnak a rászorulók, nemcsak a téli fűtéshez, hanem az szociális étkeztetéshez is.
Az MSZP ismét azt kérdezi a Legfőbb Ügyészségtől: milyen korrupciógyanús ügyekben kérte az Európai Unió csalásellenes hivatala a magyar ügyészség vizsgálatát, indult-e eljárás ezekben az ügyekben. A szocialista Lukács Zoltán pénteken közölte: Rogán Antalnak is ki kell állnia, és el kell mondania, mi történt az általa vezetett V. kerületben éveken keresztül.
Egy ajkai pedagógust indíthat a Fidesz a tapolcai választáson – értesült több forrásból is a hvg.hu. A kormánypárt kezére játszhat, hogy a kerület egy részében a Jobbik, másik részében pedig az MSZP erős. Ennek ellenére a Fideszben a radikális ellenzéki párt előretörésétől tartanak.
Karácsony Gergely PM-es zuglói polgármester egykori fideszes ellenfelét kérte fel alpolgármesternek, amiről csütörtökön dönt a kerületi képviselő-testület. A háttérben az Index szerint az áll, hogy már hónapok óta feszült és ellenséges a viszony a XIV. kerületben Karácsony Gergely PM-es polgármester és a helyi MSZP között.
Miközben Orbán Viktor veje kikötőt vett, addig 90-en fagytak halálara Magyarországon - hívta fel a figyelmet az MSZP.
A január elsejével fizetőssé tett útszakaszokon tartanak félpályás útlezárásokat január 30-án az MSZP helyi szervezeteinek kezdeményezésére.
A Fidesz-frakció szerint az MSZP-s Burány Sándor egyike azoknak, akik a Gyurcsány–Bajnai-kormány tagjaként személyesen is felelősek a magyar családok drámai eladósodásáért és a devizahitelek elszabadulásáért.
Az MSZP a zuhanó világpiaci árak miatt áprilistól a háztartások átlagfogyasztásának mértékéig 20 százalékos gázár-, valamint 10 százalékos áramdíj- és távhőárcsökkentést javasol.
Ungváry Krisztián történész nemrég írt egy cikket arról, hogy a rendszerváltás előtt értékes érmegyűjteményt kapott az MSZMP, amelynek azután 1998 környékén nyoma veszett. Az Átlátszó pénteki cikke szerint Thürmer Gyulának 20 ezer dollárt kínáltak a szajréért, mégpedig – váratlan fordulat! – pont az MSZP.
Szerdán Rogán Antal kezdeményezésére összeülnek a frakcióvezetők, hogy a terrorcselekményekre adott válaszról egyeztessenek. A Jobbik már javasolta a halálbüntetés visszaállítását. Az MSZP pedig csak akkor vesz részt az egyeztetésen, ha Orbán Viktor is ott lesz.
Az Orbán-kormány működésének nemzetközi demokratikus próbája lesz az, miként reagál a strasbourgi trafikdöntésre – mondta az MSZP egyik politikusa.
Az MSZP szerint fel kell számolni a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t és a Klebersberg Intézményfenntartó Központot, erősíteni kell a tankerületeket, korrigálni kell a Nemzeti alaptanterv "szemmel látható bornírtságát", illetve emelni kell a tankötelezettség korhatárát, valamint rendezni kell a pedagógusbéreket.