#MSZP


Die Welt: Az MSZP után a Jobbik is válságba kerülhet

Az MSZP helyzetéről közölt elemzést a Die Welt című német konzervatív lap, amely szerint Mesterházy Attila pártelnök a választások előtt rosszul mérte fel a helyzetet. A Die Welt arról is ír, hogy a szocialisták mellett az EP-választáson a vártnál rosszabbul szereplő Jobbik is válságba kerülhet hamarosan.

MTI

Kövérrel küldetné az Ab elé a 23 polgármester ügyét az MSZP

Az MSZP-frakció Kövér Lászlóhoz fordult azt kérve, hogy a házelnök küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz (Ab) a fideszes önkormányzatitörvény-módosítást – jelentette be a szocialisták frakcióvezető-helyettese szerdán. Tóth Bertalan azzal indokolta a kérést, hogy a javaslat szerintük több szempontból is alkotmánysértő.

MTI

Mesterházy pert nyert a CÖF ellen a bohócos plakátok ügyében

Első fokon, részlegesen igazat adott az MSZP volt elnökének a Fővárosi Törvényszék. Mesterházy Attila képmáshoz való joga sérült, de az nem gond, hogy rabosítva ábrázolták, így a becsületsértési vád nem áll meg. A CÖF szerint ők politikai ismeretterjesztést végeztek.

MTI


Vacilláló Laci most se vállalja be – Lesz-e Botka Lászlóból valaha MSZP-elnök?

Szegeden szeretne készülni az önkormányzati választásokra, a pártszervezői feladatok nem vonzzák, de arra kész, hogy megfogalmazza az új baloldali politikát – nagyjából így foglalható össze Botka László szegedi polgármester válasza arra a kérdésre, ő áll-e az MSZP élére, hogy megmentse azt a teljes összeomlástól. A szocialisták örök ígérete egyben nagy halogató is.

Szlavkovits Rita

Offshorozás, bajnaizás és demszkyzés a parlamentben

Áder Jánoshoz fordul az MSZP, hogy előzetes normakontrollt kérjen az új Budapest-törvényről. A Jobbik újra nekilát a Snowden-bizottság munkájához. A Fidesz és a kormány arra vár, hogy Mesterházy után Bajnai és Gyurcsány is lemondjon. Napirend előtt a Parlamentből.

hvg.hu


Budapest ostroma: az évszázad osztozkodása jöhet a baloldalon

Nemcsak politikusi, hanem matematikusi képességekkel is rendelkezniük kell a három baloldali párt tárgyalóinak, ha győzni akarnak ősszel a fővárosban. A helyzetüket nehezíti ugyanis, hogy az Együtt-PM már hallani sem akar a közös indulásról, a Fidesz pedig egy pénteken beterjesztett törvénnyel igazítana az erőviszonyokon. Megnéztük, hogy kellene leosztaniuk egymás között a kerületeket, hogy esélyük legyen a győzelemre.

M. László Ferenc

Az MSZP is betámadná a Fidesz Budapest-tervét

A DK után az MSZP is bejelentette, hogy kész Alkotmánybíróság és ombudsman elé vinni azt a törvényt, amellyel a Fidesz átalakítaná a fővárosi választás rendszerét. A szombaton választmányi ülést tartó szocialisták szerint az új rendszer kerületi érdekek mentén szétszakítaná Budapestet.

MTI

Kötéllel fogják a süllyedő MSZP új kapitányát

Csaknem unalomba fulladt forrásaink szerint az MSZP szombati választmánya, ahol eredetileg Mesterházy Attila pártelnök leváltására készültek. Ám az elnök beelőzte a "lázadást" és csütörtökön lemondott. Úgy tudjuk, most két fiatalabb politikust, Botka Lászlót és Tóbiás Józsefet győzködik, hogy álljanak az MSZP élére, a frakcióvezetésért viszont komoly harcok dúlnak majd az MSZP-ben.

M. László Ferenc

Botka átvette az MSZP irányítását

Ideiglenesen a Botka László által irányított országos választási bizottság vette át a párt irányítását. Javában tart az MSZP szombati választmányi ülése, amelyen Mesterházy Attila leköszönő pártelnök beszámolóját vastapssal díjazták, de ő nem sokkal ezután felpattant a motorjára és távozott. Az MSZP előtt gyors választ igénylő, feszítő kérdések vannak: még a nyár elején dönteni kell a szövetségi politikáról az önkormányzati választásokon, és arról is, hogy szocialista képviselők visszaléptetésével juttasssák-e parlamenti frakcióhoz az Együtt-PM-et, illetve a DK-t.

hvg.hu

Braun Róbert: a DK és az Együtt-PM nem a riválisaink

Braun Róbert, az MSZP politikusa volt pénteken este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, akit a műsorvezető Kálmán Olga a pénteki szocialista párti fejleményekről kérdezett. Braun azt mondta, köszönettel tartoznak Mesterházy Attilára, de most új lehetőséget kapott a párt arra, hogy megújuljanak. Nevet azonban nem mondott a lehetséges pártelnök személyére.

hvg.hu

Semmi maszatolást – üzentek a fővárosba a somogyi MSZP-sek

Félmegoldást és "maszatolást" nem támogat az MSZP somogyi választmánya, amely szerint elkerülhetetlen az alulról felfelé történő teljes tisztújítás – a sonline.hu megyei híroldal szerint ezt a mandátumot adta a helyi MSZP a párt szombati országos választmányának ülésére utazó megyei elnöknek, Harangozó Gábornak. Harangozó testvérének neve is felbukkant az esetleges új frakcióvezető-jelöltek között.

hvg.hu


Ujhelyi nem akar pártelnök lenni

Év végéig beugrott volna kisegíteni, de azon túl nem akarna az MSZP elnöke lenni Ujhelyi István, az MSZP megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője, mert brüsszeli mandátumát választja. Ez a politikus Facebook-oldalán olvasható pénteki bejegyzésből derül ki. A csütörtökön lemondott Mesterházy Attila hívei húzták keresztül a másik oldal terveit.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Botka: teljes tisztújítást ír ki az MSZP

A teljes, felmenő rendszerű tisztújítás az egyetlen alapszabályszerű javaslat, amelyet a választmány szombati ülése elé terjesztenek. Botka László azt is elmondta: július 19-re hívják össze a tisztújító kongresszust.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI