Az MSZP még mindig nem örül a GDP-adatnak
Az MSZP szerint nincs minek örülni a szerdán ismertetett negyedéves GDP-adattal kapcsolatban.
Az MSZP szerint nincs minek örülni a szerdán ismertetett negyedéves GDP-adattal kapcsolatban.
Méretes zakót kapott az MSZP vasárnap a párt egykori baranyai fellegvárában. A szocialisták jelentős energiákat fektettek a kampányba, melyet maga a pártelnök jobbkeze irányított, ráadásul a siker érdekében egy nyugdíjas vájárt indítottak az egykori bányászvárosban. Mégis elvéreztek a Fidesz "csodafegyverével" szemben: a kormányzó párt egy olyan roma családot állított maga mellé, amely korábban az MSZP-nek segített.
Az MSZP tiltakozik, amiért a kormány áprilistól megszüntette a középsúlyos asztmás gyermekek után járó emelt összegű család családi pótlékot.
Bangóné Borbély Ildikó szerint a KDNP olyan álszent, hogy az már fáj. Az MSZP-s politikus szerint példátlan, hogy egy kimutatható támogatottsággal nem rendelkező párt annyiféleképpen avatkozzon be az emberek magánéletébe, mint a KDNP.
Gőgös Zoltán fotókat készített egy állami földhaszonbérlő gazda földjén. A "rossz szándékú leskelődőt" észrevették, menekülőre fogta, ám utolérték és igazoltatták – írta közleményében a vidékfejlesztési tárca miniszteri biztosa.
A Fidesz az uniós túlzottdeficit-eljárással, az MSZP a trafikmutyival, a Jobbik a devizahitelesekkel foglalkozott a mai parlamenti ülésen. Rogán Antal szerint ha Brüsszel nem veszi figyelembe az ország teljesítményét, akkor bebizonyosodik, rezsieljárás folyik hazánkkal szemben. A szocialisták szerint egy vak komondor sem lenne képes kimagyarázni a trafikmutyit, Fónagy János azonban megpróbálta. Kövér László pedig többször keménykedett az ellenzékkel.
Az MSZP-nek nem tetszik a trafikmutyi, a felcsúti focicsapat sikere, a Magyar Posta emlékbélyege és a MÁV pótjegye.
Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentése már a negyedik Orbán Viktor miniszterelnök által megrendelt megszorító csomag.
Többféle büntetőjogi kategóriát is kimeríthetnek a hvg.hu által nyilvánosságra hozott, a szekszárdi dohányárusítási koncessziókkal kapcsolatos fideszes egyeztetésen rögzített hangfelvételen elhangzottak – mondták a hvg.hu-nak a megkérdezett szakemberek. Hack Péter szerint az ügy analóg lehet Zuschlag János esetével, a szocialista képviselő bűnszövetkezetben elkövetett hivatali visszaélés miatt kapott nyolc évet.
A trafikpályázatokon 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű, közülük 88-an egyben munkanélküliek is voltak eddig – közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
Az ügyészségtől átfogó vizsgálatot, a kormánytól a trafikpályázatok érvénytelenítését követeli az MSZP azután, hogy a hvg.hu egy birtokába került, nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján közölte: a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról.
Csütörtök este közös rendezvényt tartott a Széchenyi téren, illetve a rakparti holokauszt-emlékműnél az ellenzék, ahol beszédet mondott az MSZP, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség, az LMP, a DK és a Magyar Liberális Párt képviselője is.
Feljelentésként a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította a legfőbb ügyész két szocialista politikus trafikügyben hozzá intézett kérdését. Polt Péter írásbeli válaszából az is kiderül, hogy a nyomozó főügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el.
Egyszerű mozgástér esetén is marad mozgástér a kormányzásra - nyilatkozta Mesterházy Attila a HVG-nek.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke a testület napirendjére venné a trafikpályázatok ügyét.
Hétvégén megházasodott, 66 éves kora után pedig bevállalna egy miniszterelnöki ciklust Szanyi Tibor, az MSZP képviselője, akivel a b+.hu interjúzott.
Központilag szervezett korrupció van a trafikügyben és bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény történt – ezt írja a honlapján közzétett vasárnapi írásában Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Az MSZP szerint a nyilvánosságra került bizonyítékok alapján világossá vált, hogy a "trafikmutyi" nem egy elszigetelt korrupciós akció, azt a Fidesz központilag szervezte. Erről Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap Budapesten.
Tóth Csaba MSZP-s képviselő pénteken eredménytelenül kérte a fejlesztési minisztertől, hogy betekinthessen a trafikpályázatokba. A minisztérium közölte vele, hogy a szerződésekről készülő emlékeztetőket nézheti majd meg.
Az MSZP szerint nem megoldás a devizahitelesek problémáira, ha a bajba jutott embereket összeköltöztetik, egykori munkásszállókon, laktanyákban helyezik el - mondta Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón.