Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP szerint nincs minek örülni a szerdán ismertetett negyedéves GDP-adattal kapcsolatban.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a bruttó hazai termék az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest, míg az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent.
Az MSZP az MTI-nek küldött közleményében ebből azt emelte ki, hogy csaknem egy százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest, a visszaesés pedig 2011 nyara óta folyamatos. A gazdaság a Fidesz-kormány tevékenysége ellenére mutat most mégis halvány életjeleket, ám fordulatról továbbra sem lehet beszélni – jegyezték meg.
Mint írták, az előző negyedévhez viszonyított szerény növekedés pozitívum ugyan, ám a kormány "bárhogyan is szeretné újra tündérmesének beállítani a jelenlegi állapotot, a lakosságot nem tudja átverni: nagy a szegénység, magasak az árak, kevés a munkahely, nincs beruházás". Hozzátették: az árnyalatnyi javulás csak az előző negyedév tragikus mélypontja miatt alakulhatott ki.
A szocialisták szerint árulkodó az is, hogy az ipari termelés csökkenése húzza le a GDP-adatot, noha Orbán Viktor miniszterelnök az ország újraiparosítását ígérte.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.