Visszaállítaná a szolgálati nyugdíjat az MSZP
Az MSZP kormányra kerülése esetén visszaállítaná a szolgálati nyugdíjat - jelentett be Harangozó Tamás, a párt rendvédelmi szakterületért felelős politikusa csütörtökön Szegeden.
Az MSZP kormányra kerülése esetén visszaállítaná a szolgálati nyugdíjat - jelentett be Harangozó Tamás, a párt rendvédelmi szakterületért felelős politikusa csütörtökön Szegeden.
Az MSZP csütörtökön sajtótájékoztatón újra arra szólította fel a kormányt, tisztázza, hogy milyen nyugdíjmodellt akar.
Magánokirat-hamisítás miatt feljelentést tett a miskolci jegyző egy MSZP-s indítvány ügyében.
A teljes felmentést szeretné elérni másodfokon az ingatlanpanamával megvádolt volt VII. kerületi szocialista polgármester, Hunvald György, aki a Népszabadságnak adott interjújában fogvatartásáról, a perről és a jövővel kapcsolatos terveiről beszélt.
A jogosultak mindössze 43 százaléka gondolja biztosnak, hogy adott esetben elmenne szavazni. Közülük is 18 százalék nem tud választani a pártok kínálatából, összességében pedig a lakosság 38 százaléka nem támogat jelenleg egyetlen pártot sem – derül ki a HVG-nek készített legutóbbi Medián-felmérésből.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet januári felmérése szerint továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz-KDNP az MSZP és a többi parlamenti párt előtt, ugyanakkor a 2010-es országgyűlési választások óta idén januárban és februárban állt a két nagyobb párt a legközelebb egymáshoz.
A Századvég Alapítvány február végi felmérése szerint megállt a politikai aktivitás csökkenése, az elmúlt hónapban mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalt a stabilizálódás jellemezte.
Nincs fejlődő Magyarország gyarapodó falvak nélkül - összegezte álláspontját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselőcsoportja szerdán a Somogy megyei Patcán, a falvak és a mezőgazdaság helyzetéről, a vidék foglalkoztatási lehetőségeiről tartott idei első részországgyűlésen.
Az MSZP fővárosi szervezete szerint 2012 a "budapesti katasztrófa éve", minden budapesti a saját bőrén fogja érezni a város csődjét.
Az MSZP arra kéri a kormányt, hozzon jogszabályt az állami rendszerbe átkerülő magánnyugdíjpénztár-tagok nyugdíjszámításáról, továbbá függessze fel a megváltozott munkaképességűek egészségügyi felülvizsgálatát.
Tizenegy megyében és a fővárosban zárult le eddig a szocialista pártban folyó tisztújítás. Nemcsak Budapesten, hanem Veszprémben és Bács-Kiskunban is új vezetőt választottak.
Alámerültünk és alákérdeztünk a Tisztelt Házban. Kőkemény kérdésekre kőkemény válaszok. Mikrofonállvány akcióban. Videó.
A fővárosi MSZP egy módosító javaslattal visszavonatná Budapest költségvetési javaslatát, amely a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendjén szerepel.
Az MSZP arra kéri a kormányt, tisztázza magát a "dohánybotrányból", vagyis ismertesse, miként kaphatta meg az Európai Bizottság hamarabb a dohánykereskedelem átalakításáról szóló fideszes törvényjavaslat végleges változatát, mint ahogy azt az Országgyűlés egyáltalán megismerhette volna.
Az MSZP szerint a kormánynak parlamenti vitában kellene bemutatnia és megvédenie a kedden nyilvánosságra került "megszorító intézkedéseket".
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem támogatja a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat és a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani maguktól - a fideszes politikus erről pénteken beszélt az MTI-nek.
Az MSZP szerint jogi és pénzügyi garanciák szükségesek a befektetői bizalom visszaszerzéséhez, és ezek tennék lehetővé azt is, hogy a kormány kedvező hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval.
Az MSZP szerint az Európai Bizottság (EB) kohéziós pénzeket érintő döntése után Orbán Viktor miniszterelnöknek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is le kellene mondania - erről Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Bár a KIM még januárban szinte az egész belvárost lefoglalta március 15-re, a Népszava szerint nem dőlt el, pontosan hol tart erődemonstrációt a Fidesz. Az MSZP Esztergomba megy, az LMP a Hősök terén ünnepelne, de nem kapott engedélyt, a Milla pedig a Szabad sajtó útjára várja a híveit.
A fővárosi MSZP szerint a kormány beismerte költségvetési politikájának teljes csődjét, hibáinak árát pedig a budapestiekkel akarja megfizettetni.