#MSZP

Nagyra nőhet a január 2-i tüntetés
 

Nagyra nőhet a január 2-i tüntetés

Mesterházy Attila szerint a civil ellenállás napja lesz január 2., ezért azt szeretnék, hogy az erre a napra, a Magyar Állami Operaház elé hirdetett demonstráció ne a pártpolitikáról, hanem a "negyedik magyar köztársaság alapkőletételéről" szóljon. A tüntetéshez csatlakozott a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Negyedik Köztársaság mozgalom is.

MTI MTI








Budai: nem fenyegettem meg Török Zsoltot
 

Budai: nem fenyegettem meg Török Zsoltot

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos azt mondta: annyit közölt sajtótájékoztatója után a szocialista politikussal, hogy "jó lenne, ha megjelenne az ellene folyó büntetőeljárás miatt tartandó tárgyalásokon, mivel mindenkinek állampolgári kötelessége, hogy felszólításra megjelenjen a hatóság előtt, ahelyett hogy rendszeresen megzavarja a Miniszterelnökség sajtótájékoztatóit".

MTI MTI

Miniszterelnökség:
 

Miniszterelnökség: "Török Zsolt nem fog bohóckodni"

A Miniszterelnökség azt közölte: nem fogja engedni, hogy Török Zsolt MSZP-s szóvivő a sajtótájékoztatójukat nézze ki magának bohóckodása helyszínéül. Az MSZP szerint a sajtó képviselőit vesztegzár alatt tartották és nem engedték ki a sajtóteremből.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

 

"Mélyül Magyarország válsága" - tiltakozik az MSZP

Az MSZP szerint aki az Országgyűlés előtt fekvő nemzeti felsőoktatási törvényjavaslatot támogatja, az Magyarország jövője ellen szavaz, az a stagnálás, a helyben járás, az esélytelenség és ezáltal a reménytelenség törvényét támogatja. A párt a családvédelmi törvényt is elutasítja.

MTI MTI






Még 11-12 MSZP-s van a fogdában
 

Még 11-12 MSZP-s van a fogdában

Nyakó István szerint békés és törvényesen demonstráló állampolgárokat állított elő a rendőrség pénteken az Országgyűlés épülete elől. Az MSZP országgyűlési képviselője, akit szintén elvittek a rendőrök, a Gyorskocsi utcai fogdából telefonon nyilatkozott péntek délután. Azt mondta, akkor még 11-12 szocialista képviselő volt a fogdában.

MTI MTI

Egyházügyi törvény:
 

Egyházügyi törvény: "egy kínos aktus részei vagyunk" az MSZP szerint

Az új egyházügyi törvényjavaslat segít megszabadítani a társadalmat a "businessegyházaktól" - hangsúlyozta az indítvány általános vitájában mondott expozéjában Varga László, a KDNP képviselője. A Fidesz vezérszónoka szerint a javaslat fő célja a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre juttatása, az MSZP vezérszónokai viszont úgy fogalmaztak: "egy kínos aktus részei vagyunk".

MTI MTI

MSZP: a demokráciát és a vallást is megcsúfolja a kormány
 

MSZP: a demokráciát és a vallást is megcsúfolja a kormány

Az MSZP megdöbbentőnek tartja, hogy a képviselők csak csütörtök reggel ismerhették meg az új egyházügyi törvényjavaslatot, amelyet már délben tárgyalni is kezdett a Ház. Nyakó István országgyűlési képviselő az MTI-nek azt mondta: az eljárás a demokrácia, a vallás és a lelkiismereti szabadság megcsúfolása, ezért visszautasítják.

MTI MTI

MSZP: le kell váltani Orbánt
 

MSZP: le kell váltani Orbánt

Le kell váltani Orbán Viktort ahhoz, hogy az ország elkerülje az államcsődöt - mondta Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtöki, parlamenti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI