MSZP: a kormány ezúttal sem egyeztetett az egyházügyi törvényről

Az MSZP szerint bár az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítő döntése esélyt adott egy új, a korábban elfogadottnál jobb egyházügyi törvény elfogadására, a kormánytöbbség nem élt ezzel.

  • MTI
MSZP: a kormány ezúttal sem egyeztetett az egyházügyi törvényről

Nyakó István országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánypártok ezúttal sem konzultáltak a vallási közösségekkel. Hozzátette, hogy bár az Ab közjogi érvénytelenség, azaz a törvény elfogadásának módja miatt semmisítette meg a júliusban elfogadott egyházügyi jogszabályt, a Fidesz most mégis hasonlóan, szinte statáriális eljárásban veri keresztül az indítványt a parlamenten: a december 22-én benyújtott, a képviselőknek a helyszínen kiosztott előterjesztésről 30-án már szavaz is a Ház.

A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy noha a nyáron megalkotott egyházügyi törvényt kereszténydemokrata képviselők jegyezték, azt a Fidesz javaslatára a zárószavazás előtt átírták. A mostani törvényjavaslat beterjesztői között pedig már nincs ott Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, illetve Lukács Tamás, az egyházügyi bizottság elnöke, mindössze két kereszténydemokrata politikus.

Nyakó István szerint a parlament előtt fekvő javaslat - amelyről szerdán részletes vitát folytatnak az Országgyűlésben - tartalmi értelemben nem hozott érdemi újdonságot, változatlanul azt célozza, hogy politikusok döntsenek az egyházzá nyilvánításról. Mint mondta, ez egyben azt is jelenti, hogy sok keresztény közösségnek az idei volt az utolsó, amikor egyházként ünnepelhették a karácsonyt. Az MSZP, amint lehetősége lesz rá, visszahelyezi jogaiba az egyesületté minősített egyházakat - jelentette ki.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.