Elfuserálta az ételosztást a TV2
A botrányos hajléktalanos riportjuk után az MSZP ételosztást hirdetett a TV2 székháza elé, a csatorna is próbált beszállni, de későn.
A botrányos hajléktalanos riportjuk után az MSZP ételosztást hirdetett a TV2 székháza elé, a csatorna is próbált beszállni, de későn.
A várakozásokkal és a közvélemény-kutatási előrejelzésekkel szemben nyert kedden Donald Trump. Ugyanilyen meglepetés volt a Brexit-népszavazás eredménye, de idehaza is született már néhány megdöbbentő eredmény. Nem csak a közvélemény-kutatók hibáztak: volt, hogy a kormánypárti politikusok sem tudtak elszámolni 198-ig.
Az MSZP is beszállt a tiltakozó performanszba, bár a szocik helikopteres akciója a parlamenti közvetítés alapján kissé besült.
A parlamenti közvetítésben nem igazán lehetett látni, hogy az MSZP mivel tiltakozik az alaptörvény-módosítás ellen, a Jobbik drapériája feltűnőbb volt. Hát, sok mindenről nem maradtak le, a szocialisták olyan A4-es lapokat tartottak maguk elé, amelyen áthúzott helikopterek voltak láthatók. Ezzel Rogán Antal helikopterezésére utalnak, de az alkotmánymódosításhoz mondjuk nehezen kapcsolódik.
Molnár Gyula szerint a kormányváltáshoz egyesíteni kell a változást akarókat.
A Magyar Idők úgy tudja, hogy megállapodott az MSZP és a DK a 18 budapesti egyéni választókerület felosztásáról. Állítólag 11 helyen MSZP-, 7 helyen pedig DK-politikus indulna a 2018-as választásokon, jelöltek is vannak már. A Magyar Nemzet szintén úgy tudja, hogy létezik a lista, hetekkel ezelőtt elkészült, de végleges döntés még nincs.
És már a Kétfarkú Kutyapártot is mérik – legalábbis a Nézőpont Intézet 500 fős telefonos kutatása alapján.
A Magyar Idők szerint az MSZP és a DK felosztotta egymás közt a fővárosi választókerületeket, a DK szerint ez nem igaz.
A magyarok kétharmada (67 százalék) szerint elfogadhatatlan, hogy október 23-án ellenzéki pártok szimpatizánsai füttyel zavarták meg a miniszterelnök beszédét - írja a szombati Magyar Idők. Ez derül ki ugyanis a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Az MSZP képviselője Bayer Zsolt kitüntetésének okát feszegette. Amit kapott a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjétől válasz címén, nem teszi az ablakba.
A szocialisták egészségpolitikusa szerint Gőgös Zoltán elnökhelyettes elbukott népszavazási kezdeményezése nagyobb kárt okozott a pártnak, mint az az interjú, amit ő adott az orosz tévének 56-tal kapcsolatban. A Magyar Idők úgy tudja: az MSZP-ben csütörtökre állítólag alábbhagyott a politikus elleni szankciókat követelő hangulat.
Mi lehet az oka annak, hogy az illegális bevándorlók pártján álló baloldalnak és a szélsőjobbal összekacsintó Jobbiknak közös érdeke a hazai terrorelhárítás akadályozása? - teszi fel a kérdést a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Németh Szilárd szerint az ellenzékiek azzal ártanak a TEK-nek, hogy össze-vissza hazudoznak a működéséről.
Tovább nőtt a Fidesz-KDNP népszerűsége, míg a Jobbiké csökkent az előző negyedévben - közölte a Tárki a legfrissebb pártpreferencia-kutatásának eredményei alapján. Az előző két év legmagasabb kormánypárti és legalacsonyabb Jobbik-támogatottságát mutatják az októberi adatok.
Volt már freudi elszólása a Krímről, a műsorában leadott, a francia euroszkeptikusokról szóló riportban eltorzították a nyilatkozók véleményét, de volt már nála hamisított ukrajnai SS-igazolvány miatt kirobbant botrány, és ismert ellenzékit kémkedéssel vádoló riport is.
Az MSZP-s Havas Szófia orosz tévébeli ámokfutása csapták ki a biztosítékot Szigetvári Viktornál, választ vár az MSZP-től, hogy mit is gondolnak erről.
Az MSZP nem akart együtt ünnepelni a Fidesszel, a Fidesz szerint az ilyen viselkedésre nincs magyarázat, és MSZP-MSZMP-zéssel válaszolt.
Ezt a kormányt az MSZP egyedül nem képes leváltani, mert messze nincs akkora támogatottsága – jelentette ki Kovács László volt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.
A Blaha Lujza téri közös ellenzéki tüntetésen a pártok vezetői már a 2018-as választási összefogásról beszéltek. A tüntetésen néhány ezren vettek részt.
Elhúzott a Fidesz a migráns-kampánnyal. A biztos szavazók között majdnem a választók fele rájuk szavazna, ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások. Az MSZP egész évben nem állt ennyire rosszul, a Jobbik is gyengélkedik.
A magyarok 87 százalékának fontos, hogy a sajtó szabad és a kormánytól független legyen – derül ki abból a reprezentatív kutatásból, amelyet a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített ezer ember megkérdezésével.