#MTV

Fotó: felszaladt pár kiló a világhírű fiúbanda két tagjára

Tizenegy év után érkezett el újra az ’N Sync rajongóinak nagy pillanata: az amerikai fiúbanda újra színpadra állt az MTV vasárnapi díjkiosztóján New Yorkban. Énekeltek, táncoltak, a lányok pedig sikítoztak, mint régen. Az újdonság legfeljebb annyi lehetett, hogy az ötből két fiú az elmúlt években felszedett pár kilót.

hvg.hu

Megtartotta kirúgott híradósát a köztévé - fotók

Mégsem távozott a köztévétől a Híradóban elhangzott káromkodásáról elhíresült Szebeni István - akár ezt is gondolhatja, aki a Duna TV honlapjára téved, ott ugyanis még mindig a csatorna műsorvezetői között szerepel a kirúgott köztévés.

hvg.hu










Tovább folytatják az MTVA átszervezését

Jövő nyáron, ősszel fejeződhet be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átszervezése, amikor a rádióműsorok készítése is a Kunigunda úti gyártóbázisra települ - mondta Böröcz István vezérigazgató, aki az átszervezés fontos eredményeként jelentette be, hogy a gyártóbázis a múlt héten az MTVA tulajdonába került.

MTI



Rihanna csúnyát bukott

Bár Rihannának is volt hat jelölése, Taylor Swift és Justin Bieber távozott vasárnap a legtöbb, három-három trófeával a Music Television Frankfurtban megrendezett európai díjátadó gálájáról.

MTI

Elhunyt Witz Éva

Meghalt a Pirx kalandjainak jelmeztervezője, a Magyar Televízió egykori munkatársa. A Balázs Béla-díjas művész, aki számos történelmi filmhez, operafilmhez, szilveszteri gálaműsorhoz, showműsorhoz készített jelmezeket, de dolgozott színházaknak, néptáncegyütteseknek is, 82 éves volt.

MTI

15 milliós prémiumot kaptak a közmédia vezetői

Összesen csaknem 15 millió forint jutalmat kapott a négy közszolgálati médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – vezérigazgatója a 2011-es munkájára – derül ki a Közszolgálati Közalapítvány által nyilvánosságra hozott dokumentumból.

hvg.hu