Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Lassan három hónapja nem talál magának munkát Szebeni István, az MTV híradósa, akit május közepén rúgtak ki egy technikai hiba folytán adásba került káromkodás miatt – írja a Blikk.
"A tegnap, az még ma. Úgy utálom, hogy tíz perccel átcsúszik ez a kib...szott híradó, és itt ezzel kell szórakozni. Nem baj, az a lényeg, hogy az Aranyág még időben lemegy előttünk. Vagy Aranyvessző" – ezek voltak azok a mondatok, amelyek miatt mennie kellett a köztévé híradósának, Szebeni Istvánnak. A tévés jelenleg is munka nélkül van – írja a Blikk.
"Két hónapja próbálkozom álláskereséssel, ám hiába. Minden reggel megpróbálok úgy felkelni, hogy ne ez a gondolat töltse ki a napomat, de lehetetlen. Folyamatosan ott motoszkál a fejemben, hogyan is történhetett ez velem, hiszen nem csináltam semmi rosszat. Bízom abban, hogy valamelyik csatornának előbb-utóbb szüksége lesz a szakmai tudásomra" – mondta a Blikknek Szebeni.
Egy ideig az a hír járta, hogy Szebeni a SportKlubbal egyeztet, aztán, hogy az OzoneNetworknél kapott állást.
"Iszonyatosan bánt ez az egész, ugyanakkor jólesik, hogy ilyen sokan kiállnak mellettem. És félreértés ne essék, nem panaszkodni szeretnék, hiszen pontosan tudom, hogy jelenleg az országban mennyien élnek mélyszegénységben, akiknek nemhogy tejre, kenyérre sem telik" – mondta a műsorvezető.
"A saját testvérem másfél éve nem talál munkát, és félek, hogy hasonló helyzetbe kerülök. De nem tudom, mit csináljak, huszonegy éves korom óta dolgozom a szakmában. Debrecenben kezdtem, kijártam a ranglétrát, és most úgy érzem, teljesen kilátástalan a helyzetem. Természetesen nem esne le a gyűrű az ujjamról, ha más jellegű munkát kellene vállalnom, mert minden jobb, mint a plafont bámulni" – magyarázta Szebeni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.