#MTVA










Kiderült, miért utaztak köztévés vezetők a világ végére
 

Kiderült, miért utaztak köztévés vezetők a világ végére

Heti magyar és angol nyelvű híradót készít majd a Duna Médiaszolgáltató Zrt. ausztrál tévéknek - közölték a társaság vezetői, akik személyesen látogattak el Ausztráliába és Új-Zélandra. Azt írták, a médiatörvény szerint a közmédia feladata, hogy kapcsolatot tartson a világ magyarságával. Ausztráliában 70 ezer, Új-Zélandon hétezer magyar él.

MTI MTI




MTVA-s lehallgatás: Péterfalvi leleplezi a főügyészség trükkjét
 

MTVA-s lehallgatás: Péterfalvi leleplezi a főügyészség trükkjét

Hajmeresztőnek tűnt a Fővárosi Főügyészség indoklása, amivel megszüntette az eljárást az MTVA vezető tisztségviselőinek titkos lehallgatásának ügyében, ezért Péterfalvi Attila állásfoglalását kértük. Az adatvédelmi hatóság elnöke a hvg.hu számára még példát is hozott arra, amikor az ügyészség mostani döntésével ellentétben látott okot a nyomozása.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid





Gundel Takács Gábor felmondott a köztévénél
 

Gundel Takács Gábor felmondott a köztévénél

Gundel Takács Gábor két héttel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyja a köztévét, jelenleg már felmondási idejét tölti – írta a Bors. A Story szerint a tévés azt mondta, a Maradj talpon! című műsor miatt távozik.

hvg.hu hvg.hu