Hazai űrtechnológiai cég vezetője lett az év üzletembere
Horváth Gyula részt vett az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztésében.
Horváth Gyula részt vett az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztésében.
Annak idején ők építették Magyarország első műholdját, a Masat–1-et, mára sikeres űripari vállalatként működnek Budapesten. Műholdakat terveznek, melyek a Földön kívüli élet jeleit kutatják, de gőzerővel dolgoznak egy űridőjárás-jelentést adó kisműholdas flottán is.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejlesztett űreszköz jövőre állhat Föld körüli pályára.
A becslések szerint péntek 22 óra és szombat 15 óra között semmisül meg, ég el a Föld légkörébe érő Masat-1, Magyarország első műholdja, amely sikeres missziót hajtott végre.
A Masat-1 pénteken a tízezredik körét teljesítette a Föld körül. Mind ezidáig kifogástalanul működött, de került már necces helyzetbe.
Elkészültek a Masat-1 első felvételei - közölte szerdán az MTI-t Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője.
Változatlanul jól érzi magát az első magyar műhold, a Masat-1 - közölte Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője hétfőn.
Idejének immár negyedét, a 102 perces pályából huszonötöt tölt a Föld árnyékában az első magyar műhold, a Masat-1 - tájékoztatott Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője.
Az első, teljesen magyar fejlesztésű műhold, a napelemekkel működő Masat-1 pályája egy részén a Föld árnyékában halad, ami "érdekes változás". Eddig folyamatosan napsütésben haladt, és állandóan kapott energiát, most azonban ez a kedvező állapot megszűnt – magyarázta a BME Űrkutató Csoportjának vezetője.
Huszonkét ország rádióamatőrjei figyelik az első magyar műholdat, amelynek hőmérsékletéről, mozgásáról, áramellátásáról rendszeresen küldenek az interneten keresztül információt a fejlesztőknek - tájékoztatta a Masat-1 első heti működéséről az MTI-t Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője. Közlése szerint a legtöbb adat eddig Új-Zélandról érkezett.
Kiválóan működnek az első magyar műhold berendezései - közölte Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője.
A Masat-1 (Magyar satelite) névre keresztelt magyar fejlesztésű műhold pályára állítását és útját az interneten is lehet követni.
Az Európai Űrügynökség (ESA) módosította az első magyar műholdat a világűrbe juttató Vega-hordozórakéta indításának idejét, amely február 9-e helyett február 13-án startol - írák a Masat-1 fejlesztői pénteki közleményükben.