Kínát is érte egy lövedék Mianmarból
Mielőbbi tűszünetre szólította fel a Mianmarban (a volt Burmában) szemben álló feleket Peking, miután a Kínával szomszédos országból egy tüzérségi lövedék a határtól 500 méterre, kínai területen csapódott be.
Mielőbbi tűszünetre szólította fel a Mianmarban (a volt Burmában) szemben álló feleket Peking, miután a Kínával szomszédos országból egy tüzérségi lövedék a határtól 500 méterre, kínai területen csapódott be.
Mianmarban megsemmisítették azt a törvényt, amely alapján a katonai kormányzás idején szigorú börtönbüntetést szabtak ki az ellenzékiekre - írta szerdán a helyi sajtó. A törvény hatályon kívül helyezéséről Thein Szein mianmari államfő hozott döntést.
Mianmarba látogat Németh Zsolt. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát csütörtökön fogadja Thein Szein államfő és Vunna Maung Lvin külügyminiszter. Németh Zsolt mianmari útja 25 év után az első magas szintű magyar látogatás lesz az ázsiai országban - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.
Elárverezték a Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki vezető által kötött pulóvert.
Repülőgép-balesetben ketten meghaltak, további 11-en pedig megsérültek kedden Mianmarban. A belföldi járat 65 utast szállított - köztük külföldi turistákat -, és kényszerleszállást hajtott végre az ország középső részén - közölte a gépet üzemeltető Air Bagan légitársaság.
Könnygázzal és vakítólövedékekkel űzte ki a rendőrség tüntetők egy csoportját egy kiaknázás előtt álló rézbánya körzetéből Mianmarban csütörtökön, a hatóságok fellépése nyomán több tucatnyian megsebesültek.
A mianmari látogatáson tartózkodó Barack Obama amerikai elnök hazája nevében baráti kezet nyújtott és tartós támogatást ígért hétfőn a dél-ázsiai országnak, de figyelmeztette annak új civil kormányát, hogy a demokratizálódás útján csak előre mehet, különben elveszíti az Egyesült Államok támogatását.
Több tucat politikai foglyot engedtek szabadon hétfőn Mianmarban. Az amnesztia egybeesik Barack Obama amerikai elnök ottani, történelmi jelentőségű látogatásával.
Barack Obama az első amerikai elnök, aki hivatalos látogatást tesz Mianmarban. Washington így szeretné jelezni, hogy támogatja a Burmában elindult reformokat.
Hétfőre tervezett mianmari látogatása a demokratikus átmenet elismerése, de nem a kormány megerősítése - közölte Barack Obama amerikai elnök vasárnapi thaiföldi sajtótájékoztatóján.
Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető "hatalmas nemzetközi tragédiának" nevezte a Nyugat-Mianmar buddhista többsége és a bengáli eredetű muzulmán kisebbség közötti erőszakhullámot, s a Bangladesből érkező illegális bevándorlás megfékezését szorgalmazta.
Erős földrengés rázta meg vasárnap reggel Mianmar északi részét. A helyi média szerint legalábban tizenhárman meghaltak, és negyvenen megsérültek. Károk is keletkeztek, főleg a buddhista pagodáknál. Egy épülő híd összeomlott.
Legalább huszonöt ember lelte halálát a lángokban pénteken Mianmarban egy vasúti baleset nyomán keletkezett tűzvészben.
Újabb több tucatnyi halálos áldozata van a buddhisták és a muzulmánok közötti erőszakos cselekményeknek Mianmar nyugati részén: a legújabb erőszakhullám múlt hét végi kitörése óta már legalább 112-en haltak meg, és kétezer ház égett le gyújtogatás következtében - közölte pénteken Arakán szövetségi állam kormányának szóvivője.
Hivatalos források szerint Mianmar nyugati részén a muzulmánok és a buddhisták közötti összecsapások ezen a héten már legkevesebb húsz ember halálát okozták.
Barack Obama amerikai elnök szerdán magánmeghallgatáson fogadta a Fehér Házban Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki vezetőt, aki a házi őrizetéből való elbocsátása után először látogatott az Egyesült Államokba.
Mianmarban több mint ötszáz fogoly kaphat amnesztiát – jelentették be hétfőn az ország állami televíziójában. Ellenzéki források szerint az összes politikai fogoly visszanyerheti szabadságát.
A Coca-Cola hétfőn bejelentette, hogy több mint 60 év kihagyás után ismét üdítőket adott el Mianmarban. A társaság az amerikai kereskedelmi szankciók eltörlése után palackozó üzemet is nyitna az ázsiai országban.
Több mint háromszázan tüntettek szombaton Mianmar (Burma) korábbi fővárosában, Rangunban (Yangon), követelve az előző nap őrizetbe vett mintegy húsz egyetemista szabadon engedését.
A nemzeti béke és megbékélés jegyében 46 rab, köztük több politikai fogoly kap amnesztiát a mianmari elnöktől az állami napilap keddi tájékoztatása szerint. A Mianmar Új Fénye című újság arról is beszámolt, hogy Thein Szein államfő elrendelte 34 külföldi fogvatartott kitoloncolását, így akarják rendezni kapcsolataikat az érintett országokkal.