#Milos Forman



„Bonyolítja a dolgot, ha a haza nem lehet ellenzékben” – Bródy János albumpremier
 

„Bonyolítja a dolgot, ha a haza nem lehet ellenzékben” – Bródy János albumpremier

Gáz van, babám! címmel jelenik meg vasárnap Bródy János nyolcadik szólólemeze. A dalok szokás szerint a körülöttünk lévő világról, a társadalomról, az országról mutatnak be egyfajta keserédes tükröt – inkább keserűt, mint édeset. Kiről szól az Akit a hazája nem szeretett című dal? Bizonytalan múlttal hogyan képzeljük el a jövőt? Miért nem lehet válasz Az én országom a kormányzati plakátkampányra? A dalokat a szerző kommentálja, és már meg is hallgathatjuk.

BI BI


Csak nehogy kiderüljön Jim Carrey-ről, hogy egy seggfej
 

Csak nehogy kiderüljön Jim Carrey-ről, hogy egy seggfej

Majdnem két évtizedig a dobozban heverő felvételek alapján készült film Hollywood nagy különcéről: az Ember a holdon bizarr és abszurd forgatását bemutató mozi alapján kijelenthető, csoda, hogy az a film végül elkészült. A Jim Carrey-t övező mítosz pedig új, fontos fejezetet kap a filmmel, amivel a színész megerősíti pozícióját az amerikai szórakoztatóipar legnagyobb talányai között.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám

Visszatér a magyar mozikba az Amadeus
 

Visszatér a magyar mozikba az Amadeus

Miloš Forman 1984-ben készült, 8 Oscar-díjjal jutalmazott zenés életrajzi drámájának kibővített rendezői változatát március 16-tól vetítik, Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte számos további helyszínen.

hvg.hu hvg.hu

„Én nem azt mondtam, hogy lopják el!”
 

„Én nem azt mondtam, hogy lopják el!”

Ma ünnepli születésnapját Milos Forman. Az Oscar-díjas rendezőt 1967-es Tűz van, babám! című filmjének részletével köszöntjük, amelyben a tűzoltóbál tombolatárgyait mind ellopják. Végül egy ember szégyenül meg: az aki megpróbálta visszatenni az eltulajdonított disznósajtot.

hvg.hu hvg.hu

Szerette a Hairt? Akkor ezt ne hagyja ki
 

Szerette a Hairt? Akkor ezt ne hagyja ki

Szerdán mutatta be az Orlai Produkció a Hair eredeti Broadway musical változatát a Belvárosi Színházban. A rendező Mohácsi János, a szövegeket Závada Péter fordította. A főbb szerepekben: Szabó Kimmel Tamás, Lábodi Ádám, Radnay Csilla, Pető Kata és Lovas Rozi. Videós színházajánló.

B.N. B.N.