„Mostanában ritkán van olyan érzésem, hogy egy szebb jövő felé tartunk, de a reményt soha nem szabad feladni. Igyekszem úrrá lenni a depresszióm felett, és ez a dalokban néha sikerül. Egyébként szomorúan figyelem, hogy hazánk kompországa egyre inkább távolodik a nyugati partoktól, ahol 2004-ben látszólag kikötöttünk, de abban bízom, hogy ezt az új generációk nem fogják tétlenül tűrni” – mondja lapunknak a rengeteg elkeseredést, dühöt, de azért itt-ott némi optimizmust is sugalló album mögött megbúvó érzéseiről Bródy János, aki azt is hozzáteszi, hogy

a gondolat pesszimizmusra hajlik, a cselekvés mindig optimizmust sugall. Minimum azt, hogy talán érdemes még dalokat írni.

A Gáz van, babám! a nyolcadik szólóalbuma. Az első (Hungarian Blues) 40 éve jelent meg, az utolsó (Ráadás) 4 éve. Igazából már Az Illés szekerén című 2011-es albumnál úgy gondolta, hogy ezzel akár le is zárhatja a művészi pályáját, hiszen „egyrészt beléptem a nyugger korosztályba, másrészt véget ért a mikrobarázdás nagylemezek kulturális forradalma”. Aztán úgy alakult, hogy a nagy sikerre való tekintettel született még egy Ráadás lemez. De – teszi hozzá – akár a Gáz van, babám! lemezre is lehet mondani, hogy ráadás.

„Szoktam mondani, hogy nekem már minden koncert ráadás, és ez igaz a lemezekre is. És hát kimaradt dalok mindig vannak. Vagy azért, mert nem illettek az összeállításba, vagy mert nem készültek el idejében. Van, azonban, ami elkészült és már hosszabb ideje vár arra, hogy közönség elé kerüljön. Ez a Képmutatók című muzikomédia, amit Kocsák Tiborral írtunk, és nem a vírus miatt maradt el a bemutatója.”

Az új albumon nagyjából fele-fele arányban vannak régi és új számok, de – mint hangsúlyozza – igyekezett úgy szerkeszteni az anyagot, hogy a dalok füzére egy zenei-irodalmi kiselőadás élményét is felidézze.

„A dalok otthon születnek és 4-5 sávos generál midit küldök át Kirschner Péternek. Ez a dallamon és a szövegen kívül már jelzi a tempót, hangnemet, és a dal szerkezetét is. Aztán jönnek a hangszerelési ötletek, Péter a ritmusszekció komoly szakértője, és ráérő idejében különféle gitárszólamokat játszik fel a demóra, ahol aztán lecseréli a demósávokat valódi zenészekkel, akikkel általában a koncerteken is együtt játszunk. Ha már a gitárok is rendben vannak, akkor felénekelem az időközben véglegesre csiszolt szöveget. A keverés már igazán közös munka, és gyakran több időt töltünk vele, mint a felvételekkel. Aztán valahogy megegyezünk a végső változatban” – avat be kicsit a dalok megszületésének folyamatába a szerző. Mint mondja, a közmédia évek óta nem játssza a dalait, most sem számít ilyesmire.

Arra kértük, mutassa be az albumot dalról dalra. (Péntek éjfélig mindegyik szám meg is hallgatható a hvg.hu-n.)

Tűz van, babám!

Ez a dal tisztelgés Milos Forman előtt, aki 1967-ben készítette el azt a filmet, amelyet ugyan hivatalosan csak 1988-ban mutattak be Magyarországon, de miután a szinkron már korábban elkészült, (már 1968-ban), afféle bizalmas vetítéseken már én is láthattam a filmgyárban. A legerősebb mondata valahogy úgy hangzott, miután a tombolatárgyak lassanként eltűntek, hogy akkor azok, akik nem loptak, vegyék úgy, hogy nem nyertek. Sok éve tervezem, hogy ezt megírom egy dalban, de a Kimnowák hasonló című dala és nagylemeze sokáig visszatartott. A menedzserem, Mentler Krisztina mondta egyszer, amikor beszéltem erről, hogy a Tűz van helyett ma sokkal inkább jellemző a helyzetre, hogy Gáz van. Innen kezdve formát kapott a dal, és a zenei megoldások közül is azt választottam, ami emlékeztet az akkori hangulatokra, és ebben nagyszerű társaim voltak a zenész kollégák, elsősorban a lemez főmérnöke, Kirschner Péter.

Mit hoz még a múlt?

Mondják, hogy aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője, de még sohasem volt ennyire bizonytalan a múlt. Így hát a jövő is elég bizonytalan, és lehet, hogy bármi elképzelhető, de azért mi inkább azt képzeljük el, hogy lesz itt egyszer még egy szebb világ. Én nem hiszem, hogy az emberiség évezredes álmai most, a 21. században érvénytelenné válnak. Ahogy nem vált érvénytelenné az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata sem, csak ahelyett, hogy közelednénk a kitűzött eszmény felé, most éppen távolodóban vagyunk. Pedig nemcsak a humánum és a jogszerűség, de a kereszténység is ott van, ha úgy gondoljuk, hogy Jézus tanításai érvényesek.

Akit a hazája nem szeretett

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez dal nem rólam szól, hanem azokról a százezrekről, akik az elmúlt században joggal érezhették úgy, hogy az édes szülőföldjük igencsak mostohán bánik velük, és el kell hagyni a hazájukat, ha életben akarnak maradni. Vagy, ha úgy tetszik, egy olyan emberről, aki a hazáját nagyon szerette, de akit a hazája nem szeretett. A hazaszeretettel kapcsolatban sokan megszóltak, ki kedvesen, ki durvábban, és többen emlegették J. F. Kennedyt, akinek híres mondása, hogy ne azt kérdezd, mit tesz a haza érted, hanem hogy te mit tehetsz meg a hazádért. Kicsit bonyolítja a dolgot, ha a haza nem lehet ellenzékben. De el kell ismernem, hogy én nem mondhatom, hogy engem a haza nem szeretett, hiszen amit ebben a műfajban lehetett, már majdnem minden elismerést megkaptam, és legfőképp attól a közönségtől, amelynek nem győzök hálálkodni, hogy még mindig életben tart.

Tábori fénykép

Ez a téma is régen motoszkál bennem, mióta az első fiam kamaszodván, elkezdett olyan kérdéseket feltenni a születése előtti időkre vonatkozóan, hogy gondolkoznom kellett azon, hogy mondjam, vagy ne mondjam. Mert persze tudnia kell, hogy milyen dolgok történtek, de nem szeretném, ha ez a tudás szorongást idézne benne elő, vagy rosszakat álmodna. De hát nem lehet mindig csak a szép emlékekről mesélni, pedig anyukám szokta mondogatni, hogy csak a szép emlékeket érdemes őrizgetni. A megidézett fénykép valóban létezett valahol, úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban többször is elém került, aztán valahogy eltűnt, sok mindennel együtt, a költözködések során. (Tudják, ahogy Weöres mondja: „a szülők hun házasodnak hun meg elválnak, különb féle jerekekkel kísérleteznek”.) Lehet, hogy anyám a gyakorlatban is megoldotta, hogy ne maradjanak fenn a rossz emlékek.

Az én országom

Ez a dal semmiképpen nem válasz a legutóbbi nemzeti konzultációra: „A te országod, a te hangod” plakátokra, hiszen még jóval azelőtt írtam a dalt, mielőtt ez a legújabb kampány elindult volna, bár lehet, hogy megéreztem az idők szavát. Szóval ez az én hangom, az én országom, ahogy én látom, és ahogy látni szeretném. Lehet, hogy idealistának tűnik, de a különféle kultúrák már elég régen ideákat fogalmaznak meg, melyek kijelölik a célokat, melyekre törekednünk kell, még akkor is, ha tudjuk, hogy soha nem érhetjük el őket. Németh László írt a magasban lebegő hazáról, Hát nekem is van egy ilyen magasban lebegő hazám, és remélem, hogy egyszer földre szállnak az angyalok és összeborulnak az ellenségeskedők.

Szemétdomb

Talán nem kell mondanom, hogy ez nem egy új szám. Az Add a kezed című lllés-lemezen jelent meg 1972-ben, Illés Lajos szerzeménye, és ebben az esetben ügyeltünk arra, hogy a mi változatunk még tempóban, ritmikában és hangszerelésben se térjen el az eredetitől, csak annyi a változás, hogy nem Lajos énekli, hanem én.

A csavargó és a lány

Ennek a dalnak elég kalandos a története, eredetileg egy kislemez B oldalán jelent meg 71-ben, de nem keltett különös feltűnést. Akkor még a népzenei betét viszonylag ritka volt egy popdalban, és hát akkoriban még nem számítottam énekesnek. Inkább csak afféle mellékterméke volt az Illés-repertoárnak, nem is játszottuk a koncerteken. Magánéleti vonatkozása, hogy a két nagyobb gyerekem úgy tanulta meg a szövegét, hogy a feleségem nagypapája mondogatta nekik, amikor hazahozta őket az óvodából és vigyázott rájuk néha. Sokáig nem is tudták, hogy ezt én írtam. Aztán, amikor egy tiszteletbeli válogatás készült a régi Illés-számokból, a Quimby ezt a dalt választotta, és elég izgalmas feldolgozást készített belőle a maga sajátos stílusában. Az utóbbi években meg ez volt az a dal, amit az Illés zenekar számaira írt Tied a világ című zenés játékban én adtam elő, amikor váratlan vendégként megjelentem az előadás vége felé. Azt hiszem, megérdemli, hogy maradjon egy rendes felvétel belőle az utókorra.

Tudod én ott voltam

Tolcsvay Laci a zeneszerzője ennek a dalnak, és eredetileg Németh Oszkárnak írtuk, aki a Fonográf dobosa volt annak idején, és 70 évesen érezte úgy, hogy elkészítené élete első nagylemezét. Az ő szavajárása volt, amikor a régi sztorikat adták elő a nagy mesélők, hogy ő ott volt, és jó a memóriája, és emlékszik, hogy nem úgy volt. Szóval neki írtuk a dalt, de túl jól sikerült, így aztán Tolcsvay Laci is feltette a jubileumi 68-as lemezére, meg mi is elkészítettük a magunk változatát. A klasszikus rockot idéző gitárriffet Kirschner Péter prezentálja, és a vokálban több zenész ismerős is beszállt.

A város, ahova hívlak

Mondhatnám, hogy ez is filmzene. 1973-ban, a Locsolókocsi című filmhez írtam ezt a dalt, a film végén Tolcsvay Laci el is énekli, aztán felkerült Koncz Zsuzsa Gyerekjátékok című albumára, vele vált igazán ismertté. A menedzserem szerint az egyik legszebb dalom, ő javasolta, hogy kerüljön fel az albumra. Mikor beütött a Covid, már majdnem kész volt a felvétel, gyorsan összekevertük a hangot, és a karantén alatt álló város képeivel készült el a klip, ami a néptelen utcákat mutatja, és egész különleges világot varázsol a dal köré. Csak az utolsó két sort változtattam meg, mert annak idején még nagyon mozicentrikus volt a befejezés, és a karantén alatt a mozik is bezártak.

Vigyázz magadra

1991-ben írtam ezt a dalt, a rendszerváltást követően, amikor nagy volt a forgalom a Damaszkuszi úton, és a felkészületlen állampolgárok könnyen kerültek veszélyes helyzetekbe. Nehéz megszokni negyven év kábítás után, hogy az engedelmességet követelő államatyuska nem fog gondoskodni tovább édes gyermekeiről, mostantól mindenkinek a saját lábán kell továbbmenni, és az út nem jóindulattal van kikövezve. Sok tekintetben érzem úgy, hogy ennek a dalnak a szövege egyáltalán nem veszített az aktualitásából, ma is sok a lándzsáját bőszen rázó lovag, és igencsak kilóg a lóláb a szépen hangzó szólamok alól.

Macskajaj

Az utolsó dal, amit erre a lemezre írtam, és a végső formáját már a karantén alatt nyerte el. A címe nem Kusturica híres filmjére utal, aminek ez amúgy is csak a magyar címe, hanem arra a nagyon általános élethelyzetre, amikor az erősen átmulatott éjszakák után nehezen tér magához az ember. Ez az állapot nagyon hasonló ahhoz, mikor valamilyen egyéb tudatmódosító szer euforikus hatása után igencsak kínos tud lenni a valóságra ébredés. Egy régi vicc járt a fejemben, amikor elkezdtem írni, de a menedzserem lebeszélt arról, hogy nyilvánosan káromkodjak.

Beethoven itt van

Klasszikus zenét szeretők számára ismerős lehet a dallamvezetés, bár az eredeti nem 3/4-ben szól. A magam módján így veszem le kalapom a 250 évvel ezelőtt született zseniális zeneszerző előtt, akinek hatása mind a mai napig számtalan zeneműben kimutatható. Divatos stílusok jönnek-mennek, a tavalyi sláger már érdektelen, de Beethoven zenéje az európai kultúra egyik csúcsteljesítménye, és erősen bízom abban, hogy bár sokan fenyegetik, ez a kultúra, amíg ember él a földön, örök és elpusztíthatatlan.