Jelzálog került a miskolci kórház sugárterápiás gépeire
A kórház és a gépek tulajdonosa közti vita áll a háttérben.
A kórház és a gépek tulajdonosa közti vita áll a háttérben.
Orbán migránsozza a miskolci romákat, de ez a tudósításban nincs benne.
A szokásos sorosozás után egészen döbbenetes nyilatkozatot tett Orbán Viktor a miskolci látogatása alatt. Arról beszélt, Miskolcon már látták mi lesz abból, ha bevándorlók érkeznek, pedig ők Magyarország területéről jöttek.
Orbán a Miskolc TV-nek adott interjújában sokat beszélt a borsodi megyeszékhelyről, hogy milyen veszélyben van a város a bevándorlás miatt, és hogy hogy szereti a diósgyőri focicsapatot. A hódmezővásárhelyi Fidesz-buktáról azt mondta: ez volt a "riasztócsengő".
Újabb titkos kampánykörúton járt a miniszterelnök, vitte magával Lázár Jánost is.
Bár a hatékonysága csekélynek mondható, egy dolgozó rabnak napi tíz motozást kell elviselnie a miskolci börtönben, állítja a Magyar Helsinki Bizottság. A látogató családtagokhoz senki nem érhet hozzá, az ügyvédes beszélőket pedig videóra veszik. A börtön alig-alig valamit ismer el a problémák közül.
A lillafüredi gyermekvasút végállomásától néhány háztömbnyire, egy klinkertéglás épületben található a magyar űripar lfontos vállalatának székhelye, ahol számos szatelit tartozékait gyártották és a ma is olyan megrendelőket szolgálnak ki, mint az Airbus vagy a NASA - írja a portfolio.hu.
Szabadnapos rendőr vette észre, hogy a fiú társaival elfut egy ellopott hátizsákkal.
A jobbikosok körében is népszerű MSZP-s Fodor Zoltán elkezdte az aláírásgyűjtést.
A hétfői kétórás leállást most mégsem követi újabb. Legalábbis egyelőre.
A nőnek nagy szerencséje volt, néhány centin múlt az élete.
Az LMP társelnöke korábban nem tartotta reálisnak, hogy a Jobbikkal koalícióra lépjenek, azonban a miskolci jelöltjük a szerda esti vitában ezt mondta.
A férfi egy miskolci áruházból akart lopni, menekülés közben csattant neki az üvegajtónak.
Miskolcon is szoros volt a választás négy éve, akkor a fideszes Csöbör Katalin nyert. Most a DK-s Debreczeni Józsefé lenne a körzet, ám Fodor Zoltán lehetséges indulása nemcsak a baloldalnak fájhat.
Több problémás szerződést is talált a miskolci kórház leváltott főigazgatója – ezzel magyarázza, hogy most elküldhették.
Hubay György a borsodi kettes számú körzet jelöltje a kormánypártok részéről, belevetette magát a kampányba.
A szakszervezet 9 helyett 19 százalékos béremelést szeretne.
A szakszervezet a bértárgyalások megrekedése miatt döntött az általános sztrájk kihirdetése mellett.
Ilyen feliratú szórólapokat találtak sokan a postaládájukban Miskolcon. Azt egyelőre nem tudni, ki készítette őket.