#Miskolc


Egy magyar falu, ahol a kánikulában is elkel a pulóver
 

Egy magyar falu, ahol a kánikulában is elkel a pulóver

Nyáron fagyközeli szintre süllyed a hőmérséklet, télen gyakori a mínusz 25-30 fok. Bár nem Zabar tartja a mindenkori negatív hőmérsékleti rekordot, ezen a nógrádi településen alig terem meg valami a folyamatos hideg miatt. Augusztus közepén a lakosok megint elővették a szekrényből a meleg ruhát.

hvg.hu hvg.hu

Jövő héten temetik a volt miskolci alpolgármestert és feleségét
 

Jövő héten temetik a volt miskolci alpolgármestert és feleségét

Augusztus 19-én délután három órakor vesznek végső búcsút Orosz Lajostól, Miskolc korábbi szocialista alpolgármestertől és feleségétől Miskolcon, a Szentpéteri kapui temetőben, 17 órakor pedig gyászmisét tartanak a Martinkertvárosi római katolikus templomban – mondta Barta György MSZP-s önkormányzati képviselő pénteken.

MTI MTI



Meghalt Miskolc volt alpolgármestere
 

Meghalt Miskolc volt alpolgármestere

Orosz Lajos, Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere halt meg abban a balesetben, amely a 3-as út Borsod megyei szakaszán történt csütörtökön, Szikszó és a felsőzsolcai körforgalom között – közölte az MSZP miskolci szervezete. A balesetben a politikus felesége is életét veszítette.

MTI MTI




Kicenzúrázzák a romafilmeket Miskolcról
 

Kicenzúrázzák a romafilmeket Miskolcról

A CineFest szervezői a hírek szerint azzal indokolták a lépést, hogy hamarosan itt az önkormányzati választás, és nem akarnak politikai konfliktusokat gerjeszteni roma témájú filmek vetítésével. Emellett biztonsági okokkal is indokolták a romafilmek kitiltását a miskolci filmfesztiválról – közölte a DunaDOCK filmes műhely.

hvg.hu hvg.hu

Mozgáskorlátozottat és kisgyereket lakoltattak ki elsőnek Miskolcon
 

Mozgáskorlátozottat és kisgyereket lakoltattak ki elsőnek Miskolcon

A miskolci számozott utcák környékét azért ürítik ki, hogy a közeli stadionnak parkolót építhessenek – írja a Roma Sajtóközpont. Egy nyolc hónapos gyereket nevelő kilakoltatott szerint neki semmilyen tartozása nincs, mégis egy papírt lobogtatva közölték vele, hogy el kell költöznie.

hvg.hu hvg.hu




Pásztor: pénzes állást ajánlottak, most meg hazudnak
 

Pásztor: pénzes állást ajánlottak, most meg hazudnak

Igencsak a szívére vette Pásztor Albert, Miskolc független polgármesterjelöltje, hogy azt terjesztik róla, azért járt Kriza Ákos jelenlegi fideszes polgármesterhez, mert az ő székét akarta. A volt városi rendőrkapitány - aki cigányozós mondatával vált híressé - azt is zokon veszi, hogy szerinte Kriza emberei kutakodnak utána és megkeresik ismerőseit. Pedig nemrég még fizetetős állást ajánlottak neki az önkormányzaton és Pro Urbe díjjal is kitüntették. Mindezeket egy nyílt levélben foglalta össze.

hvg.hu hvg.hu

Miskolcot
 

Miskolcot "visszaadná a miskolciaknak" Pásztor Albert

A független miskolci polgármesterjelölt, volt rendőrkapitány az Avason tartott sajtótájékoztatót, ahol azt mondta: az őt támogató szervezetek közös képviselőjelöltjeitől - önmagát is ide értve - elvárja hogy írásban nyilatkozzanak arról, rokonaik, hozzátartozóik Miskolc költségvetésének terhére semmilyen előnyt nem élvezhetnek.

MTI MTI

Újabb villamos gördült be este Miskolcra – fotó
 

Újabb villamos gördült be este Miskolcra – fotó

Megérkezett Miskolcra a tizennegyedik új villamos a Skoda plzeni gyárából. Ahogy az eddigi járműveket, ezt is közúton szállították, a tréler Bánrévénél lépett be az országba, és hétfő este fél kilencre gördült be a remízbe. Összesen 31 darabos lesz a flotta, amellyel a régit teljesen leváltják.

hvg.hu hvg.hu

Átalakult Miskolc belvárosa, még híd is épült a Szinván
 

Átalakult Miskolc belvárosa, még híd is épült a Szinván

Uniós és hazai forrásból megújult, megszépült Miskolc belvárosa, a 2009-ben megkezdődött 5,77 milliárd forintos beruházáshoz a borsodi megyeszékhely 4,3 milliárd forintot nyert uniós pályázaton – hangzott el a Miskolc belváros rehabilitációja című hétfői rendezvényen.

MTI MTI


Pásztor
 

Pásztor "rasszista", Kriza meg „román” – riport Miskolcról (+videó)

Túlzás lenne azt állítani, hogy a miskolciakat lázba hozta a Pásztor Albert jelöléséről az ellenzék országos vezetői között kirobbant vita. Mint a hvg.hu helyszíni riportjából kiderül, ugyanazon helyzeteket gyökeresen másképp látnak, eltérően ítélnek meg a város lakói. Miskolc két, leginkább romák lakta részén, a „számozott utcákban” és az Avas lakótelepen jártunk.