Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Miskolc

MTI Itthon

Nem tántorították el a miskolci Fideszt a tüntető romák

A miskolci városvezetés elkötelezett a nyomortelepek felszámolási programjának folytatása mellett, és szándéka szerint azt be is fejezi - jelentette ki Soós Attila, a Fidesz-KDNP helyi képviselőcsoportjának szóvivője szerdán a Városháza régi bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Az Európai Bizottság elé kerülhet a miskolci telepek felszámolása

Az Európai Bizottsághoz fordult a miskolci közgyűlés nyomortelepek felszámolásáról szóló határozata miatt az Európai Roma Jogok Központja (ERRC), azt kérve, figyelmeztesse a magyar hatóságokat, hogy tartsák be kötelezettségeiket és a rendelettel összefüggésben tegyenek lépéseket az alapvető jogok megsértése ellen.

MTI Itthon

Felszámolnák a miskolci nyomortelepeket

A miskolci közgyűlésben jelen lévő pártok továbbra is napirenden tartják a város nyomortelepeinek felszámolását. A többségben lévő Fidesz-KDNP frakció hétfőn arról számolt be, hogy a pénteken elindított, a telepek felszámolását kezdeményező aláírás-gyűjtési kampány sikeres, a Jobbik azt jelentette be, hogy az ugyanezzel a céllal, de más módszerrel kezdeményezett aláírásukat megkezdték, az MSZP pedig azt közölte, hogy "undorító" hecckampányt folytat a két párt.

MTI Itthon

Kiszemelt egy minisztériumot az MSZP is, Miskolcra költöztetnék

A Belügyminisztérium Miskolcra költöztetését szorgalmazza a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miskolci szervezete, amely szerint ezzel javulna a város közbiztonsága, új munkahelyek jöhetnének létre, és ez beruházásokat is indukálhat - mondta Simon Gábor, a szocialista párt miskolci szervezetének elnöke.

MTI Itthon

Egy doboz cigit rabolt, tíz perc múlva elfogták

Késsel akart kirabolni egy miskolci nemzeti dohányboltot egy 18 éves fiatal. Az eladónak sikerült pánikjelzést adnia, ezután az elkövető egyetlen doboz cigarettát magához véve elmenekült.

MTI Itthon

Elmozdult egy öt méter magas támfal Miskolcon - fotók

A miskolci hivatásos tűzoltók segédkeznek egy elmozfult támfalnál, tartanai lehet attól, hogy az elmozdult fal a közelben álló családi házakra omlik. Emiatt a közeli épületekből három embert költöztettek ki ideiglenesen.

MTI Közlekedés

Már nyolc új villamosa van Miskolcnak, még 23 érkezik

Folyamatosan érkeznek a csehországi Skoda-konszern új villamosai Miskolcra, a héten a nyolcadik jármű került sínre a borsodi megyeszékhelyen. Idén még 21 villamost szállít a cég Miskolcra, jövőre pedig kettőt, azokkal lesz teljes a 31 darabos flotta.

MTI Itthon

"Minisztériumot Miskolcra!" – Borsodban nagykoalícióban lobbiznak

Fideszes-MSZP-s összefogásban lobbiznak helyi képviselők azért, hogy ne csak Debrecen és Székesfehérvár, hanem a borsodi megyeszékhely is otthont adhasson egy fontos intézménynek – írta a helyi hírlap. Az újság fórumán a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának neve merült fel.

hvg.hu Kult

Miskolcra mennek jövő héten az operarajongók

Jövő héten startol a Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, ahol a fő hangsúly az operán van, de emellett gyerekprogramok, kórusestek, irodalmi, képzőművészeti bemutatók és könnyűzenei koncertek is várják a látogatókat.

hvg.hu Itthon

Mi folyik Miskolcon? Felháborodtak a helyi romák

Az atv.hu információ szerint a miskolci romák tüntetést szerveznek péntekre az önkormányzat elé az ellen a határozat ellen, mely szerint azoknak a lakosoknak, akik vállalják, hogy Miskolc város határain kívül folytatják az életet, másfél-kétmillió forint támogatást nyújtanak.

MTI Itthon

Otthonvédelmi alapot tervez a miskolci Fidesz a fészekrakók miatt

Otthonvédelmi alap létrehozását kezdeményezi a miskolci közgyűlés Fidesz-KDNP-képviselőcsoportja azoknak a társasházaknak, amelyek a közös költséget nem fizető, a Fészekrakó-programban beköltöző lakók miatt kilátástalan helyzetbe jutottak - közölte Kiss János fideszes és Molnár Péter KDNP-s frakcióvezető.

MTI Plázs

Hármas ikrek születtek Miskolcon

Császármetszéssel jött világra egy kisfiú és két kislány Miskolcon. Az 1980 grammos Bence az elsőszülött, ezután érkeztek az egypetéjű lányok, az 1740 grammos Csenge és 1760 grammos Zselyke. A szülők 5 éve várták a gyermekáldást, végül a lombikprogram segített.

1
41 42 43 44 45
86
Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Ötven éve halt meg Németh László

Ötven éve halt meg Németh László

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Ma a Pride, holnap mi?

Ma a Pride, holnap mi?

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Munkába állt Varga Mihály, és megírta, mit fog az MNB másképp csinálni, mint Matolcsy György idején

Munkába állt Varga Mihály, és megírta, mit fog az MNB másképp csinálni, mint Matolcsy György idején

A címlapról ajánljuk