#Miskolc


Biomassza-égető beruházó: ne féljenek, nem szennyez, nem káros
 

Biomassza-égető beruházó: ne féljenek, nem szennyez, nem káros

Néhány nappal ezelőtt hírt adtunk a Jobbik miskolci alapszervezetének azon aggodalmáról, hogy a város Kilián lakótelepének közepén épülő biomassza-égető esetleges kockázatairól nem tájékoztatták időben a lakókat. A beruházó cég, a Bioenergy Miskolc Kft.ügyvezetője, Méhn Imre igyekszik eloszlatni az égetővel kapcsolatos aggodalmakat.

unknown unknown


Földrengés volt hajnalban Miskolcon
 

Földrengés volt hajnalban Miskolcon

A Richter-skála szerint hármas erősségű volt a csütörtökön 3 óra 29 perckor észlelt miskolci földrengés, amelynek középpontja 15 kilométerre volt a borsodi megyeszékhelytől – közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma. Károkról nem érkezett jelentés.

MTI MTI


Sólyomhoz fordul Miskolc polgármestere
 

Sólyomhoz fordul Miskolc polgármestere

Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc szocialista polgármestere a választókörzetek átírása miatt. Káli Sándor emellett beadványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.

MTI MTI

Feloszlatták a miskolci Fidesz-szervezetet
 

Feloszlatták a miskolci Fidesz-szervezetet

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöksége a testület június 22-i ülésén feloszlatta a szövetség csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét. A választmányi elnökség szerint a városi szervezet vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, és a szövetség elnöke által kinevezett választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést kialakítani.

MTI MTI

Elhunyt Feledy Gyula
 

Elhunyt Feledy Gyula

Hosszú betegség után, 82 éves korában szombaton elhunyt Feledy Gyula, Kossuth-díjas grafikus, festő, Miskolc díszpolgára - tájékoztatta a helyi önkormányzat szóvivője.

MTI MTI


Kezdődik a miskolci operafesztivál
 

Kezdődik a miskolci operafesztivál

A nyitóhangversennyel szerdán kezdetét veszi a "Bartók + Európa 2010" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A tizedik, jubileumi operaünnep az európai kultúra sokszínűségét mutatja be a zene nyelvén.

MTI MTI

Árvízhelyzet képekben
 

Árvízhelyzet képekben

Vízben áll a Bódva völgye, házak dőlnek össze Edelényben, Szendrőn és a vízzel teljesen elborított Felsőzsolcán. A videómegosztó oldalakon is egyre több felvétel található az árvízről. Válogatás.

hvg.hu hvg.hu



Csődközelben a miskolci fészekrakó társasházak
 

Csődközelben a miskolci fészekrakó társasházak

Leállhatnak a liftek, elsötétülhetnek a lépcsőházak, megszűnhet a szemétszállítás Miskolcon, főként azokban az avasi társasházakban, amelyekbe a Fészekrakó program keretében – vélhetően csalással – költöztek be tucatszám családok - írja a Népszabadság.

hvg.hu hvg.hu

Lemondott mandátumáról Miskolc volt polgármestere
 

Lemondott mandátumáról Miskolc volt polgármestere

Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Kobold Tamás, aki 1994 és 2002 között Miskolc polgármestere, előtte pedig a város alpolgármestere volt; lemondását nem indokolta - tájékoztatta Veres László, a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának szóvivője hétfőn az MTI-t.

MTI MTI




Lassan fogságba ejti Miskolcot az árvíz
 

Lassan fogságba ejti Miskolcot az árvíz

Miskolc "zárva", a várost észak-keleti irányba, Kassa, illetve Sátoraljaújhely felé már nem lehet elhagyni, miként az onnan érkezők sem tudnak bejutni a borsodi megyeszékhelyre, a város határában már a Sajó az úr.

MTI MTI