Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mohamed-karikatúra

MTI Világ

A korbácsolásra ítélt szaúdi blogger és Mohamed-karikaturista is esélyes lehet a Nobel-békedíjra

Néhány héttel a véres franciaországi merényletek után a Nobel-békedíj jelöltjei között szerepelnek a szólásszabadság szószólói: egyebek mellett a Jyllands-Posten dán lap egyik karikaturistáját és Raif Badavi szaúdi bloggert jelölték a világ legrangosabb politikai-közéleti elismerésére - számolt be hétfőn az AFP francia hírügynökség.

MTI Világ

Iráni elnök: Nem lehet erőszakkal védelmezni az iszlámot

Az erőszak nem lehet eszköz az iszlám védelmezésében, embereket gyilkolni és terrorizálni nem méltó az iszlámhoz és a muszlimokhoz – mondta a párizsi vérengzéssel kapcsolatban az iráni elnök, aki ugyanakkor elítélte a Charlie Hebdo francia hetilap Mohamed-karikatúráját is.

MTI Világ

Párizsi vérengzés - Több ezren tüntettek Pakisztánban

Ezrek tüntettek vasárnap Pakisztánban a Charlie Hebdo francia szatirikus lap újabb Mohamed-karikatúrája miatt, a szaúdi Dzsiddában felemelte szavát ellene az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), az iráni fővárosban pedig hétfőre hirdettek demonstrációt a francia nagykövetség elé.

MTI Világ

Beindultak az arab karikaturisták

Egy népszerű arab nyelvű hírportál olyan karikatúrát közölt, amelynek első felén "Muzulmánellenesség" felirat alatt egy európai férfi látható, akinek a szájából egy vipera mászik elő. A második, "Antiszemitizmus" című képen ugyanezen férfi száján egy Dávid-csillagot ábrázoló lakat van. Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió honlapján Ahmed Rahma rajzát tette közzé, amelyen egy "Charlie vagyok" feliratú táblát tartó arab vezető igyekszik Párizsba, a terrorizmus elleni felvonulásra, a háttérben ketrecbe zárt újságírók láthatóak.

MTI Világ

Ez lesz a friss Charlie Hebdóban

Beszámolt a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerdai számának tartalmáról kedden a brit BBC egyik tudósítója, miután vendége volt a szerkesztőségnek Párizsban, és olvashatta a lap egy példányát - jelentette a Gawker című hírportál.

MTI Világ

Máris kiakadtak a Charlie Hebdo új címlapján

Óva intett a Mohamed-karikatúra megjelentetésétől Egyiptom központi vallásjogi intézménye, szerintük másfél milliárd muszlimot bánt a rajz, és a gyűlölet újabb hullámát indítja majd el.

MTI Világ

Új Mohamed-karikatúra: megerősítették a spanyol követségek védelmét

Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát jelentetett meg címlapján az El Jueves (Csütörtök) című spanyol szatirikus hetilap. A rajz megjelenése után elővigyázatosságból megszigorították a biztonsági elővigyázatossági intézkedéseket az ország iszlám világbeli nagykövetségein.

1 2
Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Már javában készült az ellenzéket háborúpártizó kampányra a CÖF, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf szakított a békementalitással

Már javában készült az ellenzéket háborúpártizó kampányra a CÖF, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf szakított a békementalitással

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

A címlapról ajánljuk