Németh Szilárd egy eminens ötödikes gyöngybetűivel próbálta elmagyarázni a Momentumnak, hogy miért nem szégyelli magát
A kísérlet apropóját a státusztörvény pénteki vitája adta.
A kísérlet apropóját a státusztörvény pénteki vitája adta.
Egy liter tej 2017-ben (!) 516 forintért került bele – uniós pénzből – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által osztogatott, szegényeknek szánt élelmiszercsomagokba, most a NAV nyomozást indíthat az ügyben – derült ki Polt Péter közléséből. A témában több vizsgálat is folyt, de annak eredményéről a kormányzat nem beszél.
A szocialista polgármester előterjesztésére csütörtökön szavaz a XIV. kerületi képviselő-testület arról, hogy szerződést kössenek-e a Zugló Városközpont elnevezésű beruházásról Tiborcz István üzlettársának cégével. A Momentum a széles körű előzetes egyeztetések hiányára hivatkozva helyteleníti a kezdeményezést.
Az Origo-címlap tetején kellett volna közölni, ők az aljára rakták.
Gyülekezési joggal visszaélés, hivatalos személy elleni erőszak, egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése, garázdaság, rongálás – elárulta a rendőrség, mivel gyanúsítja az április 24-ei, május 3-ai és május 9-ei kordonbontások résztvevőit, köztük országgyűlési képviselőket.
Az ellenzék szétesése után könnyedén evezett be a célba a Fidesz támogatásával Kammerer Zoltán olimpikon kajakozó a gödi polgármester-választáson.
Havasi Bertalan sajnálta a demonstráló momentumosokat, és rosszul esett neki, hogy nem köszöntek rá.
Kevesebb mint egy héttel a legutóbbi, kemény rendőri fellépést kiváltó megmozdulás után a Momentum képviselői a közoktatást átalakító javaslat ellen tiltakozva kedden reggel ismét a Várba vonultak. Köztük van a múlt héten előállított Tompos Márton is.
A párt közleménye szerint a kiskorú diákok szüleit sem engedik be a gyerekeikhez.
Ismét Orbán Viktor rezidenciájától jelentkezett be a párt, igaz, most csak egy videóval.
A státusztörvény elleni tüntetés után a Karmelitához vonultak a demonstrálók, ahol hétfő kora este megpróbálta elbontani a Színház utcát elszigetelő kordont a Hadházy Ákossal kiegészült Momentum. A rendőrök egy tüntetőt lefújtak könnygázzal. "Orbán gyere ki!" – skandálták a tüntetők.
Maguk a tankerületek adták ki az adatokat Tóth Endrének, a Momentum országgyűlési képviselőjének.
A debreceni Momentum 150 akkugyáras népszavazási kérdést nyújt be a helyi választási bizottsághoz, köztük nyilvánvaló blődségeket is, mint hogy csak akkor épülhessen akkugyár, ha azt Orbán Viktor építi fel saját kezűleg. Az LMP közben egy bonyolult kérdéssel teszi próbára a hivatalt.
Vitára hívtuk a Momentum, az LMP és a DK egy-egy országos politikusát közéleti podcastunkban – íme néhány idézet arról, hogyan látják az ellenzék helyzetét.
Le lehet-e váltani a Fideszt választásokon, és ha igen, miért áll egy helyben az ellenzéki politika egy teljes éve? Hogyan foghatnak össze a pártok egymással, ha közben egymás kárára is építkeznek? Gyurcsány Ferenc és az árnyékkormány fontos építőkocka, vagy útakadály az együttműködésben? Közéleti podcastunk legfrissebb adásába Orosz Annát, Ungár Pétert és Kocsis-Cake Oliviót hívtuk vitázni.
Magyarország és Törökország között nincs koordináció a svéd NATO-tagság ratifikálásáról – Gulyás Gergely szerint. A miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Svédország és Magyarország kapcsolatai mélyponton vannak. Gulyás arról is beszélt, hogy uniós források nélkül is tudják finanszírozni az ország működését – ráadásul korlátlan ideig.
Annyit előre elárulunk, hogy nincsenek elragadtatva az ellenzéki párt és Hadházy Ákos kordonbontásától.
Igazoltatás, arrébb cipelt tüntetők, és egy-egy meglepődött kormánytag: így nézett ki az újabb kordonbontás.
Mindeközben a Fidesz továbbra is toronymagasan vezet és a DK a legerősebb ellenzéki párt.
Cserélt a Momentum az élen az előző választáshoz képest.