Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Monor

hvg.hu Shake

Fotók: világít este a járda Monor belvárosában

Nemcsak felújították a Pest megyei Monor belvárosát, hanem különlegessé is tették világító üveglapokkal, összesen nyolc helyen. A MUKI_PIX nevű burkolatot egy művészeti csoport készítette a helyiek segítségével. A járda csak akkor világít, ha rálépnek.

M. László Ferenc Párton belül

A ráégett bélyeg miatt kerülgeti az MSZP Bajnai pártját

Egykettőre tudják le a szövetséget Bajnaival vagy a közvélemény-kutatásokon rágódva halogassák az utolsó percig – ez a dilemma foglalkoztatja az MSZP vezetőségét, amely egy nagy mérés keretében vizsgálta, miért nem sikerült eddig a felpörgetett kampány ellenére az elrugaszkodás. Bár Mesterházy Attila pozícióját egyelőre semmi nem fenyegeti, a mérés szerint sok még a teendője az MSZP-nek, miután a választók "még nem vették" az új üzeneteket.

MTI Itthon

Monoron eltűnt a baloldal

Balogh Imre Ferenc, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb voksot a monori 1-es számú egyéni választókerületben vasárnap tartott időközi képviselőválasztáson, így ő foglalhatja el a lemondás miatt megüresedett képviselői helyet. Monoron gyakorlatilag megszűnt a baloldal.

MTI Itthon

Megöltek egy 55 éves férfit Monoron

Megöltek egy férfit a hétvégén Monoron, a gyanúsítottat tizenkét órán belül elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

HavariaPress Itthon

Megkéseltek egy férfit Monoron

Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, akit egy 21 éves fiatalember késelt meg egy lány miatt kedden Monoron - értesült a HavariaPress.

MTI Közlekedés

Többtonnás acélhengerek szabadultak el Monoron

Több nagy súlyú építőipari elem esett egy nyerges vontató rakományából az útra, amikor a jármű felborult Monor belterületén szerda dél körül - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

MTI Itthon

Előre fizetős villanyórákat szerelnek fel Monoron

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF Démász együttműködésében a Pest megyei monori cigánytelep összes háztartásában előre fizetős villanyórát szerelnek fel - közölte Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Ki halt meg a pincetűzben Monoron?

Egy ismeretlen férfi holttestére bukkantak a tűzoltók Monor külterületén, egy égő pince oltása közben vasárnap reggel.

HavariaPress Itthon

Szeméthegyek, fura ételek: bezártak egy kínai büfét

Azonosítatlan eredetű alapanyagokat találtak egy monori kínai büfében az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság munkatársai. A büfében súlyos higiéniai hiányosságokat is feltártak az ellenőrök, az üzlet működését felfüggesztették.

MTI Itthon

Gázolt a vonat Monor és Pilis között

Monor és Pilis között egy személyvonat elgázolt egy embert, a Budapest-Szolnok-Debrecen és a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon átlagosan 20-25 perces késések várhatóak – közölte a Mávinform.

MTI Itthon

Gázrobbanás Monoron

Gázrobbanás történt Monoron egy családi házban péntek este, a rendőrség tájékoztatása szerint egy ember életveszélyesen megsérült.

1 2 3 4 5
Takács Katalin: baloldalra vagyok tolva, akármennyire szeretem a jobboldali kollégáimat

Takács Katalin: baloldalra vagyok tolva, akármennyire szeretem a jobboldali kollégáimat

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre

„Nagyon nagy bajban voltam, mert tudtam, hogy József Attila gyógyíthatatlan”

„Nagyon nagy bajban voltam, mert tudtam, hogy József Attila gyógyíthatatlan”

Szaúd-Arábia és Katar rendezik Szíria tartozását a Világbankkal szemben

Szaúd-Arábia és Katar rendezik Szíria tartozását a Világbankkal szemben

Török Gábor: A magyar politika legnagyobb angolnája Orbán Viktor

Török Gábor: A magyar politika legnagyobb angolnája Orbán Viktor

Csúnya átverés áldozata lett az amerikai sportoló, majd Donald Trump lehülyézett mindenkit – videó

Csúnya átverés áldozata lett az amerikai sportoló, majd Donald Trump lehülyézett mindenkit – videó

Ilyenek voltak az első konklávék: amikor a tetőt is elbontották a bíborosok fölül és koplaltatták őket

Ilyenek voltak az első konklávék: amikor a tetőt is elbontották a bíborosok fölül és koplaltatták őket

„Ha tudod, mi az a floppy, ideje eljönnöd rákszűrésre“ – Miért használnak még mindig faxot, floppyt, teletextet?

„Ha tudod, mi az a floppy, ideje eljönnöd rákszűrésre“ – Miért használnak még mindig faxot, floppyt, teletextet?

Ez történt: Kína elkezdte visszaküldeni Amerikának a repülőket

Ez történt: Kína elkezdte visszaküldeni Amerikának a repülőket

A címlapról ajánljuk