Ja, hogy a NATO-nak költenie is kellene, nemcsak aggódnia?
A Bloomberg amerikai üzleti hírportál összesítése szerint a NATO keleti frontján gyorsan nő a katonai költségvetés, de nem mindenütt. Magyarország például kilóg a sorból.
A Bloomberg amerikai üzleti hírportál összesítése szerint a NATO keleti frontján gyorsan nő a katonai költségvetés, de nem mindenütt. Magyarország például kilóg a sorból.
A NATO szeretne javítani reagáló képességén délkeleten és maga akar gondoskodni a kémelhárításról a térségben. Még nem tudni, mekkora lenne a bukaresti különítmény, amelynek létrehozásához a parlament hozzájárulására is szükség van.
Az Indiából Londonba tartó Boeing nem lépett kapcsolatba a légi irányítással. A Gripenek befogták és azonosították.
A "szuverenitására" büszke magyar kormányt kilóra megvették, ott vannak ni, az oroszok zsebében. Vélemény.
Letelt Donald Trump elnökségének első negyven napja, ő pedig kiállt a kongresszus elé, hogy elmondja, mi mindenre készül még. Azt a bejelentését, hogy leszámol az Obamacare-rel, az egyik oldalon ováció, a másikon lefelé fordított hüvelykujjak fogadták. Az elnök korábbi ígéreteihez képest nem sok újdonságot tartalmazott a beszéd, megvillantott azonban egy kis együttérzést, ez mindenképp újdonság volt.
Az amerikai nyomás hatására az európai NATO-tagok megígérték, hogy néhány éven belül GDP-jük két százalékára emelik védelmi kiadásaikat. A nyertes az amerikai hadiipar lehet.
Ha a NATO és Oroszország között bármi balul sülne el a közeljövőben, a magyar katonák lesznek az első vonalban. A világot egyszerre fenyegeti a kiszámíthatatlanság, a véletleneken múló robbanás és egy többé-kevésbé kompetens védelmi kabinettel körülvett, ám inkompetens amerikai elnök szeszélyei. A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián jártunk.
Az Egyesült Államok megingathatatlanul elkötelezett az észak-atlanti szövetség mellett, de elvárja, hogy szövetségesei betartsák a szavukat a védelmi kiadások GDP-hez mért 2 százalékára utalva. "Itt az idő többet tenni" - mondta az alelnök. Angela Merkel szerint már most is sokat tesz Európa és nem csak a védelmi kiadások állnak a biztonság mögött.
Miközben mi vendégül látjuk Putyint, a NATO úgy fegyverkezik az orosz határon, mint a hidegháború óta semmikor. Az oroszok eléggé ki is akadtak.
A német kormányszóvivő tagadja, hogy a német kancellár washingtoni látogatásán az elnök benyújtotta Merkelnek a számlát a védelmi ráfordításaiból hiányzó összegről.
Május 25-én először találkozhatnak együtt a többi 27 tagállam vezetői a januárban beiktatott amerikai elnökkel.
A külügyminiszterek tanácskozásának időpontjában a Moszkva-barátnak tartott Tillerson a kínai elnököt fogadja, nem sokkal később pedig Oroszországba megy.
Egy nappal az Angela Merkel német kancellárral tartott fehér házi, szívélyesnek mondott csúcstalálkozója után Donald Trump amerikai elnök azzal ment neki Németországnak, hogy "óriási összeggel" tartozik a NATO-nak. Mindezt természetesen a Twitteren, ahol előtte még dicsérgette a kancellárral folytatott, jól sikerült egyeztetését.
A szocdem politikus szerint legalább annyira fontos az éhínség és a szegénység elleni harc Afrikában.
Nem volt igaz az az értesülés, hogy német katonák megerőszakoltak egy fiatal lányt Litvániában. A német kancellár éberségre intett.
Arra számítanak, hogy már a májusi NATO-csúcson tagok lehetnek.
A jó zsaru szerepét játsszák az amerikai kormány legprominensebb tagjai már lassan több mint egy hete európai hakniturnéjukon. Az üzenet egyszerű: itt vagyunk veletek, de ideje perkálni. Mi lesz, ha valaki mégsem fizet? Hagyni fogják, hogy az oroszok bedarálják valamelyik balti államot?
Először beszélt arról Mike Pence amerikai alelnök, mit érzett akkor, amikor kiderült, hogy az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójáról kiderült, hogy hazudott arról, folytatott-e megbeszéléseket az orosz nagykövettel. Arról is beszélt, hogy egyelőre nincs "mert ha nem, akkor"-verzió a védelmi kiadással elmaradó NATO-tagokkal szemben, de hozzátette, hogy az amerikai nép türelme véges.
"Vessünk véget együtt az igazság utáni világnak és hozzuk el a hazugság utáni világot" - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián tartott beszédében Kérdésekre is válaszolt, szerinte egy ruszofób kisebbség poitikájának, valamint a közös tárgyalások elmaradásának eredeménye a mai rossz viszony Oroszország és NATO között.
A müncheni konferencián a hvg.hu-nak adott exkluzív interjúban Simicskó István honvédelmi miniszter azt mondta, ha szükséges, nem zárkóznak el attól, hogy még 2026 előtt elérje Magyarország a NATO-megállapodás alapján kitűzött 2 százalékos védelmi kiadási célértéket. Még az idén jöhetnek a kormányzati VIP-gépek is, de csak olcsón, és felzárkózunk a térség bivalyerős hadseregeihez is.