Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#NAV

Gergely Zsófia Itthon

Czeglédy-ügy: A kisgyereke mellől elvitt édesanya hazamehet, Czeglédy testvérét börtönben tartanák

Három újabb személyt tartana előzetes letartóztatásban az ügyészség Czeglédy Csaba ügyében, köztük az egykori baloldali politikus testvérét. A hvg.hu információi szerint azt a szintén őrizetbe vett asszonyt viszont hazaengedték, akit 3 éves kisgyereke mellől vittek el hétfőn hajnalban. Mivel a férje ugyanebben az ügyben szintén előzetesben van, így a gyerek kis híján intézetbe került.

Gergely Zsófia Itthon

4,5 milliót kap az igazságügyi szakértő, akit ráállítottak a Czeglédy-ügyre

4,5 millió forintos szakértői díjat állapított meg a NAV annak az adószakértőnek, aki Czeglédy Csaba ügyében készített szakvéleményt. Csakhogy a szombathelyi politikus védőjének számítása szerint a horribilis összeg csak akkor jöhetett ki, ha a szakértő 68 munkanap alatt kétszer ennyit, több mint 130 munkanapon át dolgozott egyfolytában. A nyomozók viszont állítják, ellenőrizték a szakvélemény elkészítését, és jár a fizetség az általuk kirendelt szakértőnek.

hvg.hu Vállalkozás

Interpolos akciókkal kapcsoltak le 7 ezer liter alkoholt

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is részt vett az INTERPOL és az EUROPOL szervezte élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben. Az elmúlt 4 hónapban több mint 7 ezer liter alkohol tartalmú folyadékot és megközelítőleg 105 tonna hamis, vagy ismeretlen eredetű élelmiszert (például zöldség, hús és gyümölcs) vontak ki a piacról.

MTI Gazdaság

Változás: az egyházi egy százalék felajánlása örökre is szólhat

Ha az adófizető meggondolja magát és megváltoztatja a támogatni kívánt vallási szereplőt, vagy úgy dönt, hogy egyetlen egyháznak sem juttat tovább ilyenformán pénzt, akkor korábbi nyilatkozatát vissza kell vonnia, vagy új nyilatkozatot kell tennie, különben mindig ugyanannak az egyháznak fog menni az egy százalék.

hvg.hu Vállalkozás

Veszélyben a facebookozó katás cégek

Sok katás kisvállalkozást fenyeget bírság, mert a külföldről igénybevett szolgáltatások után – mint például a Facebook-hirdetés – nem fizetnek áfát, holott kellene.

1
31 32 33 34 35
154
Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Az utolsó feladat sokaknak jelenthet problémát, értékes pontokat veszíthetnek – így látták a szaktanárok a matekérettségi első részét

Az utolsó feladat sokaknak jelenthet problémát, értékes pontokat veszíthetnek – így látták a szaktanárok a matekérettségi első részét

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Évközi nyugdíjkorrekciót követelnek a nyugdíjasok Orbán Viktortól az infláció miatt

Évközi nyugdíjkorrekciót követelnek a nyugdíjasok Orbán Viktortól az infláció miatt

Térfogatszámítás, gráfok és vektorok – ezek szerepelnek a matekérettségi első részében

Térfogatszámítás, gráfok és vektorok – ezek szerepelnek a matekérettségi első részében

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Idén hatezerrel kevesebben felvételiztek középiskolába, a legtöbben gimnáziumban folytatják

Idén hatezerrel kevesebben felvételiztek középiskolába, a legtöbben gimnáziumban folytatják

Erdő Péter: A világ nyugati részén a nemtörődömség ateizmusa uralkodik

Erdő Péter: A világ nyugati részén a nemtörődömség ateizmusa uralkodik

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

A címlapról ajánljuk