Nabucco: itt a történet vége
Úgy fest, hivatalosan is elmúlt a Nabucco-projekt, legalábbis Magyarországon, végelszámolás alá vonták ugyanis a tervek mögött álló vállalkozást, a Nabucco Magyarország Kft.-t.
Úgy fest, hivatalosan is elmúlt a Nabucco-projekt, legalábbis Magyarországon, végelszámolás alá vonták ugyanis a tervek mögött álló vállalkozást, a Nabucco Magyarország Kft.-t.
Államosítják a takarékszövetkezeteket, két "baráti" magánbankot pedig kistafíroz az Orbán-kormány, mely a magunk mögött héten fogadtatta el gazdasági minisztere második megszorító csomagját. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
A Nabucco nincs többé, most a gázvezetékprojekt temetésének vagyunk tanúi – mondta Alekszej Miller, a Gazprom elnöke pénteken Moszkvában, a cég részvényesi közgyűlését követő tájékoztatón.
Az OMV eladja a Nabucco West földgázvezeték építésére létrehozott konzorciumban való részesedésének kilenc százalékát a GDF Suez francia energiatársaságnak - jelentette be az osztrák társaság kedden.
További partnerekkel bővülhet az Azerbajdzsánból Európába földgázszállító vezetéket létesítő Nabucco konzorcium.
A Déli Áramlatot az oroszok megépítik, ez már szinte biztos. És ezzel az is, hogy az alternatívának készülő Nabucco-projekt is nehezebb helyzetbe kerül. A bécsi székhelyű nemzetközi konzorciumból most a német energetikai közműcég, az RWE szállt ki.
Az év közepén dőlhet el a Nabucco-projekt sorsa, és 2018 végén indulhat el a szállítás a vezetéken, ha pozitív döntés születik – erről Bercsi Gábor, a Nabucco Gázvezeték Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója beszélt csütörtökön, Szegeden.
3 millió 909 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma, ezzel 51,1 százalékra nőtt foglalkoztatási ráta a 2011 hasonló időszakában elért 50,2 százalékról a KSH adatai szerint.
Hosszas huzavona után eldőlt, hogy a Bayerngas nem száll be a Nabucco-projektbe.
Az azeri Shah Deniz 2 gázmezőt üzemeltető konzorcium előrehaladott tárgyalásokat folytat a Nabucco projekt részvényei 50 százalékának megvásárlásáról. Ezzel Azerbajdzsán "beveszi magát" a majdnem 4 ezer kilométeres gázvezetékbe.
Az RWE német energetikai konszern hamarosan kiszállhat a Nabucco konzorciumból - írta a Fokus magazin ágazati körökből származó értesülésekre hivatkozva.
Az Európa számára az orosz gáz helyettesítését célzó Nabucco vezeték terve elvesztette értelmét - hangzott el a RIA Novisztyi hírügynökség szerit egy moszkvai értekezleten Valerij Jazev, az Orosz Gáztársaság elnöke szájából. A tanácskozáson, amit Brüsszelből is figyelemmel követtek, Oroszország Európával kapcsolatos gázstratégiája volt a téma.
Az EU-nak nem pusztán az oroszok miatt, hanem a román és bolgár szabűlyozási visoznyok miatt sem tetszik a magyarok által már aláírt új gázvezetéképítési projekt. De Brüsszel azzal is számol, hogy a csak jövőre életbe lépő uniós gázpiaci törvényeket is követeli majd a Gazpromon.
A Nabucco konzorcium vezérigazgatója biztos benne, hogy kedvező kitermelői döntés esetén helyreáll a Mol részesedése a konzorcium alaptőkéjében. Reinhard Mitschek egy hétfői sajtótájékoztatón beszélt erről.
A Nabucco gázvezeték magyarországi szakasza - amely 384 kilométer hosszan szeli majd át az országot - megkapta az utolsó szükséges környezetvédelmi engedélyt is, ezzel Magyarország az első Nabucco-ország, amely sikeresen befejezte az engedélyeztetési eljárást - közölte a Nabucco Konzorcium kedden.
A dolgok jelenlegi állása szerint az azerbajdzsáni földgázt két vezetéken fogják Európába szállítani a BP brit olajcég pénteki elemzése szerint.
A Nabucco konzorcium szerdán benyújtotta a tervezett Nabucco gázvezeték módosított változatára, a "Nabucco West" megépítésére vonatkozó ajánlatát az azerbajdzsáni Shah Deniz II konzorciumnak. A gázvezeték a bolgár-török határtól a Bécs melletti Baumgartenbe és azon túl szállítana gázt a Kaszpi-térségből - tájékoztatta szerdán a társaság az MTI-t.
A Mol vizsgálja a brit British Petroleum (BP) tervezte, South-East Europe Pipeline (SEEP) nevű nemzetközi gázvezetékhez való csatlakozás lehetőségét - tudta meg a Népszabadság.
Az RWE német energetikai konszern azt fontolgatja, hogy kiszáll a Nabucco konzorciumból - írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap megjelent számában.
A Nabucco konzorcium vezető testületének ülésein vitatják meg a Mol álláspontját a Nabucco-projekttel kapcsolatban - mondta Christian Dolezal, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) kommunikációs igazgatója. Még nem kaptak írásbeli értesítést arról, hogy a Mol 100 százalékos leányvállalata, az FGSZ Földgázszállító Zrt. kiszáll a projektből.