Boris Johnson csatlakozott a TikTokhoz, és máris csalódást okozott
A brit miniszterelnök azt mondta, nem fog táncolni.
A brit miniszterelnök azt mondta, nem fog táncolni.
Egy sor árujuk exportját pedig megtiltják Oroszországba és Fehéroroszországba.
Az ügyben vizsgálódó durhami rendőrség „jelentős új információkat” kapott a buliról, és újraindította a Munkáspártot vezető Starmer elleni nyomozást.
A világjárvány csillapodásával az elmúlt három évben ez lesz az első alkalom, hogy a Buckingham-palota ismét kerti partikat fog szervezni. Ezeken már nem vesz részt a 96 éves uralkodó.
A most közreadott hivatalos fotókat a kislány édesanyja, Katalin hercegné készítette.
A hidegháború vége óta nem sokszor volt ekkora katonai gyakorlat a kontinensen. A cél az elrettentés.
Ez az első eset, hogy brit katona veszti életét az Ukrajna elleni háborúban. Egy 22 éves amerikai katona halálát is jelentették.
Nem szabad a menekültekkel áruként kereskedni és külföldre elvinni – nyilatkozta az UNHCR.
Imran Ahmad Khan azonnal lemondott képviselői pozíciójáról is. Egy ideig azzal próbálta távol tartani a médiát az ügytől, hogy „az élete múlik rajta, mert mind az alkoholfogyasztás, mind a homoszexualitás tiltott dolog a vallása szerint.”
Afrikába telepítené az Egyesült Királyságban partot érő gazdasági menekültek közül a férfiakat Boris Johnson kormánya.
A Sir David Amesst meggyilkoló vádlott jogos bosszúról beszélt a tárgyaláson, de negyedóra alatt döntött róla az Old Bailey.
Befagyasztották az orosz elnök és a külügyminiszter gyerekeinek vagyonát.
Befagyasztják többek közt a Szberbank nagy-britanniai vagyoneszközeinek teljes állományát.
A demonstrálók tankerhajókra másztak, és az úttesthez ragasztották magukat az olajraktárak közelében.
Az újabb rakétaszállítmánnyal tízezer fölé emelkedik az ukrán hadseregnek szállított brit rakétafegyverek száma.
Áprilisban hirdetik ki, hogy kik pályáztak a 2028-as foci-Eb rendezésére, egy közös brit–ír pályázat viszont biztos beérkezett a döntéshozókhoz.
1992 márciusában mértek utoljára nagyobb drágulást Nagy-Britanniában, mint az idén februári 6,2 százalék.
A friss brit–amerikai megállapodás mentesíti az acél- és alumíniumimportot a sarc alól.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a túl gyors oldás miatt emelkednek ismét az esetszámok.
Március végén a karanténhotelek férőhely-kapacitásait is felszabadítják.