Nagy a baj Nagykátán, 43 embert rúg ki az önkormányzat
Közel 400 millió forintos a város hiánya.
Közel 400 millió forintos a város hiánya.
Letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki négy éven át 760 alkalomnál is többször bukott le bliccelés miatt Nagykáta és Budapest között.
A fideszes vezetésű önkormányzat ugyanis odairányította a hókotrókat. Miközben a 31-es főutat szinte megbénította a hó.
Először csak fenyegette, de volt, hogy meg is verte a férfit.
A rendőrség szerint csalás történt: a nagykátai nő egy biztosítótársaságtól próbált meg jogosulatlanul pénzt felvenni.
A 15 éves fiú lekéste a buszt, de az iskolába mindenképpen be akart érni. Nagymamája és ismerősei szerint nagyon megbánta az autólopást.
Az elütött gyermek megsérült, a rendőrök teljes útzár mellett helyszínelnek.
Megúszta 200 ezer forintos pénzbüntetéssel az a férfi, aki két gyerek szeme láttára lőtte le azok kutyáját.
Kinyílt egy gabonaszállító kamion ajtaja a 31-es főúton, a Nagykáta és Jászberény közötti szakaszt teljes szélességében lezárták.
Az idős nagykátai asszonynak sikerült megkapaszkodnia a kötélben, de a szomszéd nem tudta kihúzni, ezért lemászott és tartotta, amíg a tűzoltók megérkeztek. A néni erősen kihűlt, súlyos sérülésekkel kórházba vitték.
Az edző és a játékvezető lélekjelenléte, továbbá a sárga lap mentette meg a fiú életét – derült ki az RTL Klub riportjából.
A fiú hétfő délután melegítőalsóban elment otthonról, és azóta sem tért haza.
Két ember megsérült, egyikük életveszélyesen, amikor láncfűrész szerelése közben berobbant a benzingőz Nagykátán.
Munkagödör fala omlott rá két munkásra Nagykátán. A tűzoltók kimentették őket, a súlyos sérülteket kórházba szállították.
A 31-es főúton Jászberény és Nagykáta között történt a baleset. A furgon sofőrje a helyszínen meghalt.
Mivel a helyi választási bizottság megállapította, hogy valóban megsértette a kampánycsendet a szavazók szervezett szállításával a nagykátai időközi önkormányzati választáson az MSZP-Együtt jelöltje, a Jobbik büntetőfeljelentést tett, a Pest Megyei Főügyészség pedig közölte: elrendelte a nyomozást az ügyben.
Mivel a helyi választási bizottság megállapította, hogy valóban megsértette a kampánycsendet a szavazók szervezett szállításával a nagykátai időközi önkormányzati választáson az MSZP-Együtt jelöltje, a Jobbik büntetőfeljelentést tesz - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt Pest megyei alelnöke.
Gyüre Pál független jelölt lett a nagykátai 7-es számú választókerület új önkormányzati képviselője a vasárnap tartott időközi voksolás előzetes eredménye alapján - tájékoztatta a város jegyzője az MTI-t. Az MSZP-Együtt utaztatta a szavazókat a nagykátai választáson a helyi választási bizottság megállapítása szerint.
Időközi önkormányzati választást tartanak ma Dunaszentpálon és Nagykátán: a szigetközi községben polgármesterre, a Pest megyei városban új önkormányzati képviselőre szavaznak a helyiek.
Telefonos bombafenyegetés érkezett hétfő reggel a Keleti pályaudvari rendőrőrsre, emiatt a budapesti pályaudvarról induló, valamint a nagykátai vasútállomásra érkező és Budapestre tartó vonatokat megállítják, és a tűzszerészek valamennyit átvizsgálják – közölte a Mávinform sajtóügyeletese.