Új hidat építenek az Ér-patak felett
Megkezdődtek a munkálatok a nyíregyháza-nyírszőlősi Ér-patak feletti, új híd építésénél szerdán - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel.
Megkezdődtek a munkálatok a nyíregyháza-nyírszőlősi Ér-patak feletti, új híd építésénél szerdán - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel.
Játékpisztolyos férfi okozott riadalmat Nyíregyháza belvárosában kedden, a 42 éves helyi lakos ellen a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Egyezségi javaslatot dolgozott ki a perben álló felek megegyezése érdekében a nyíregyházi görög katolikus iskola ügyében Balog Zoltán. Az MTI által megkérdezett Huszár-telepi romák szerint nincs szó szegregációról.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány azét indított pert egy görög katolikus iskola ellen, mert álláspontja szerint az iskola szegregált oktatást folytat.
Patakba fulladt egy férfi Nyíregyháza-Nyírszőlősön pénteken.
Megnyitották az első hungarikum üzletet Nyíregyházán pénteken, a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával létrehozott kereskedelmi létesítményt Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára adta át.
Orbán Viktor miniszterelnök részvételével helyezik el a dán Lego új gyárának alapkövét ma Nyíregyházán.
Halálra gázoltak egy kerékpárost Nyíregyháza-Mandabokornál csütörtök este - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A folyamatos áradás miatt másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Tisza Szabolcsveresmart és Gávavencsellő közötti szakaszán a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
Az idei közmunkaprogram keretében a nyíregyházi önkormányzat mintegy kétezer ember foglalkoztatását tervezi úgy, hogy a foglalkoztatottak több mint negyedének a városüzemeltető és vagyonkezelő társaság ad munkát.
Meghibásodott a biztosítóberendezés kora este Karcagnál, emiatt sokat késnek a Nyíregyháza felé közlekedő vonatok.
Várhatóan az idén nyáron megkezdődik a Nyíregyházát nyugatról elkerülő, hét kilométer hosszú útszakasz első ütemének építése, miután a közbeszerzést lebonyolították - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden.
Egy 13 és egy 14 éves fiú támadott meg és rabolt ki egy férfit Nyíregyházán.
Csempészbandát akart kirabolni egy bűnbanda, amikor rendőrök jelentek meg a helyszínen, mire a rablók egyike tüzet nyitott a rendőrökre.
Egy 15 éves fiút rabolt ki két férfi Nyíregyháza belvárosában. A támadókat a rendőrük fél óra alatt elfogták - értesült a HavariaPress.
Nőstény jegesmedve érkezett a Nyíregyházi Állatparkba pénteken: a szerb medvehölgyet már régóta a parkban élő hím jegesmedve párjául szánják a gondozók.
A rossz időjárás okozta áramkimaradás miatt a családi hűtőszekrényekben megromlott csaknem hat mázsa húst adtak le eddig a nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. állategészségügyi telepén - közölte a cég sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Az áram nélkül maradt nyíregyházi családok segítése érdekében operatív tájékoztatási csoport felállításáról döntött Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester - közölte az önkormányzat sajtószóvivője vasárnap délután.
Tolató nehézgépjármű gázolt halálra egy 50 éves férfit egy nyíregyházi telephely üzemcsarnokában. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
Kétmillió forint értékű facsemete-adományt kapott Nyíregyháza az E.ON Zrt.-től - közölte a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. sajtóreferense kedden.