Emelték a készültséget a Felső-Tiszán

A folyamatos áradás miatt másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Tisza Szabolcsveresmart és Gávavencsellő közötti szakaszán a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

  • MTI MTI
Emelték a készültséget a Felső-Tiszán

Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője közölte: a folyó külföldi szakaszán újabb árhullám indult el, de hazai területen is árad a Tisza. A korábban elrendelt elsőfokú készültség van érvényben a folyó jobb partján Vásárosnamény és Lónya között, valamint a bal parti védvonal mentén Vásárosnamény és Szabolcsveresmart között. Lejjebb azonban már magasabb készültségi szintet kellett elrendelni, jelenleg Szabolcsveresmart és Gávavencsellő között van érvényben a másodfokú riasztás - tette hozzá a védelemvezető.

A térség többi folyóján egyelőre maradtak a korábbi védelmi szintek: a Túron és a Kraszna egyes szakaszain másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség van, a Lónyay-főcsatorna vízszintemelkedése miatt azonban már két szakaszon van érvényben másodfokú riasztás. A belvíz miatt az összes belvízi szakaszán készültséget tart a vízügyi igazgatóság.

Az elöntött terület nagysága még mindig meghaladja 22 ezer hektárt annak ellenére, hogy szombaton a tizennégy szivattyútelep összesen 2,6 millió köbméter belvizet emelt át a főbefogadókba. A térségben jelenleg két vízgazdálkodási társulat és nyolc önkormányzat területén van érvényben belvízvédelmi készültség.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.