Csak kevés lesz belőle: újabb színbe öltözött a OnePlus 5T
Játszik a színekkel és a technológiákkal a OnePlus, a kínai piacra szánt lávavörös OnePlus 5T után most homokkő fehér színben adja ki telefonját, de csak igen korlátozott számban.
Játszik a színekkel és a technológiákkal a OnePlus, a kínai piacra szánt lávavörös OnePlus 5T után most homokkő fehér színben adja ki telefonját, de csak igen korlátozott számban.
Másodszor fogyott el pillanatok alatt Kínában a OnePlus 5T lávavörös színű változata.
A jövő év egyik figyelemre méltó telefonja lehet a OnePlus 6, legalábbis erre következtetni a korai pletykákból.
Úgy döntött a OnePlus, hogy követi a Samsungot, és elkészíti csúcstelefonjának Star Wars-változatát, azonban kizárólag India számára.
Tegnap jelentette be New Yorkban a OnePlus legújabb csúcstelefonját, a OnePlus 5T-t, amelyet jövő héttől már árulnak is.
Már a jövő hónapban megérkezhet a OnePlus 5 utódja, és – a kiszivárgott képet nézve – nem is lesz akármilyen.
Úgy tűnik, a OnePlus telefonok sokkal több adatot gyűjtenek a felhasználóikról, mint amennyi indokolt lenne.
Technológia. Művészet. Divat. Mi történik, ha kombinálják ezeket azért, hogy valami újat készítsenek? Megszületik például a Callection összeállítás, benne a OnePlus 5 limitált kiadású változatával.
Egy igazán elegáns színben is kiadják a OnePlus 5-öt, igaz, csupán limitált példányszámú értékesítésről van szó.
A OnePlus új csúcsmobilba olyan hardvert tettek, hogy gyanúnk szerint ez a telefon 2-3 év múlva is bőven vállalható és gyors mobil lesz. A rengeteg lóerő mellett optikai zoomos főkamera és szupergyors ujjlenyomat-szenzor is került a fémházas készülékbe, mely jelentősen alávág a nagy riválisok árának.
Már dolgozik a OnePlus annak a problémának az orvoslásán, amelyik szerencsétlen esetben akár életveszélyt is jelenthet.
Egyelőre még nem tudni, hány OnePlus 5 felhasználót érint egy igen kellemetlen hiba, ami kritikus pillanatokban jelentkezhet.
Remek ár-érték arányú telefon a nemrég debütált OnePlus 5, és csak remélni mertük, hogy hibátlan lesz. Ám ahogy egyre többen használják, úgy szaporodnak a panaszok.
Pár nappal az után, hogy kézbe vehették a felhasználók az év egyik legkiemelkedőbb androidos telefonját, a OnePlus 5-öt, néhányan máris kijelzőhibára panaszkodtak. Úgy tűnik, megvan a magyarázat is.
Egy tesztelő arra volt kíváncsi, mi történik az – amúgy nem vízállónak hirdetett – OnePlus 5-tel, ha mégis vízbe kerül.
Kijelzőhibára panaszkodnak a felhasználók a OnePlus 5-nél, a gyártó viszont bagatellizálja a problémát, és természetes jelenségről beszél.
Sok éven és vizsgálaton át az iPhone-ok verték sebességben az androidos telefonokat. Most viszont úgy tűnik, fordult a kocka.
Még csak pár napja, hogy bemutatta a OnePlus új csúcstelefonját, a OnePlus 5-öt, és máris sor került az első összehasonlításokra. Mi mással vetnék össze, mint a másik jelenlegi androidos csúccsal, a Galaxy S8-cal.
A OnePlus 5 sem kerülhette el a sorsát: karcolták, égették, hajlították, hogy kiderüljön, mennyire ellenálló.
Remek, a kornak megfelelő specifikációk, elfogadható ár – érthető, hogy a felhasználók rácuppantak a legújabb OnePlus csúcstelefonra.