#Opten

Rekordmennyiségű cég szűnt meg az elmúlt három hónapban
 

Rekordmennyiségű cég szűnt meg az elmúlt három hónapban

Idén az 50 ezret is meghaladhatja a cégtörlések száma a tavalyi 41 ezer után, novemberben pedig 4788 társas vállalkozás szűnt meg, amivel az elmúlt három hónap az eddigi legrosszabb periódussá vált a magyar cégstatisztikában – derül ki az Opten céginformációs szolgálat közleményéből.

hvg.hu hvg.hu

A legsikeresebb vezetők 40 év felettiek
 

A legsikeresebb vezetők 40 év felettiek

Az öt év alapított cégeknek csupán 5 százaléka mondhatja el, hogy tavaly 100 millió forintot meghaladó árbevételt érte el. Ezen cégek vezetően átlagéletkora 44 év. Nem csak a fiatalság és az innováció viszi előre a világot.

hvg.hu hvg.hu

Több ezer építőipari cég szűnt meg az idén
 

Több ezer építőipari cég szűnt meg az idén

Továbbra is komoly problémák vannak az építőiparban, ugyan kevesebb cég szűnt meg július és szeptember között, mint az év korábbi időszakában, a prognózisok szerint az utolsó három hónapban megint sok társaságot számol fel majd a cégbíróság. A piac továbbra is bizonytalan.

hvg.hu hvg.hu



Harmadával több cég szűnt meg, mint tavaly, de ez már jó
 

Harmadával több cég szűnt meg, mint tavaly, de ez már jó

A cégstruktúra konszolidációja és a gazdaság jelenlegi állapota bizakodásra adhat okot a versenyszektor szereplői számára. A pozitív növekedési kilátások és a lassan megtisztuló cégvilág egészségesebb kereskedelmi kapcsolatokhoz vezethet, ami tovább erősítheti a gazdaság növekedését, és megkönnyítheti a valódi potenciállal rendelkező startup vállalkozások alakulását – vélik az Opten céginformációs szolgáltató szakértői.

hvg.hu hvg.hu

Egyre gyorsabban csökken a magyar cégek száma
 

Egyre gyorsabban csökken a magyar cégek száma

Nem egészen 4300 cég szűnt meg Magyarországon májusban, számottevően kevesebb, mint áprilisban. Nagy örömre még sincs ok, nem biztos, hogy trendfordulóról beszélhetünk. „A közelmúltban indult eljárások azt vetítik előre, hogy egész évben magas megszűnési rátával számolhatunk” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közlő Opten ügyvezető igazgatója.

hvg.hu hvg.hu

Pénzeső hullhat a vállalkozásokra
 

Pénzeső hullhat a vállalkozásokra

Mintegy 18 ezer, elsősorban kis- és közepes vállalat vehetné igénybe az összesen 21 milliárd forintnyi hitelt a növekedési adóhitelprogram keretében. A legnagyobb hitelekhez az egymilliárd forint feletti árbevételű cégek juthatnak majd.

hvg.hu hvg.hu

Hullanak a magyar cégek, mint a legyek
 

Hullanak a magyar cégek, mint a legyek

Áprilisban ismét rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon. „Egyetlen hónap alatt 4641 céget törölt a cégbíróság, ezzel az év első négy hónapjában már 17 259 vállalkozás szűnt meg, és a trend határozottan növekvő” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

hvg.hu hvg.hu

Még soha nem tűnt el ennyi magyar cég
 

Még soha nem tűnt el ennyi magyar cég

Pont egy éve minden egyes negyedévben megdől Magyarországon a negyedéves cégmegszűnési rekord. Idén az első három hónapban 12 618 gazdasági társaságot törölt a cégbíróság, ez már 36 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Az utolsó 12 hónapban 44 477 vállalkozás szűnt meg, ami 23 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 36 243-hoz képest.

hvg.hu hvg.hu

3700 állásról is szól a brókerbotrány
 

3700 állásról is szól a brókerbotrány

A Quaestor botrány nem csak a cég zavaros pénzügyi manővereiről és a kormányzati feleősségről, valamint a becsapott emberekről szól, hanem egy, az utóbbi évtizedben stabil munkahelyként bizonyított szektor dolgozóiról is.

hvg.hu hvg.hu


Még soha nem volt ekkora pusztítás a magyar cégek között
 

Még soha nem volt ekkora pusztítás a magyar cégek között

Februárban 4153 cég szűnt meg Magyarországon, az első két hónapban összesen 8367. Ilyen rossz évkezdetre még sohasem volt példa, két éve 4293, tavaly pedig 6109 céget töröltek az év első két hónapjában. Emellett egyre kevesebb új céget alapítanak, így gyorsul a működő vállalkozások számának csökkenése. „Továbbra sem arról van szó, hogy veszélyben lenne az ország gazdasága, inkább azt látjuk, hogy konszolidáció és koncentráció zajlik a cégvilágban” – mondja az Opten igazgatója.

hvg.hu hvg.hu

Még soha nem töröltek ennyi magyar céget
 

Még soha nem töröltek ennyi magyar céget

Nem tört meg a 2014 második felében indult cégtörlési hullám az év első hónapjában, ami azt mutatja, hogy a cégvilág konszolidációja 2015-ben is folytatódik. „A rekordszámú januári megszűnés azt tükrözi, hogy a gazdaság növekedése még nem érte el a mikro- és kisvállalkozások szintjét, ám ebben változást hozhatnak az újabb hitelprogramok” – véli Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.

hvg.hu hvg.hu



A cégtörlések országa vagyunk
 

A cégtörlések országa vagyunk

Rekord közelében maradt a megszűnő cégek száma Magyarországon novemberben, így az év egészében szinte biztosan több mint 40 ezer céget töröl a cégbíróság a tavalyi 33 ezer után. Mivel a megszűnések növekedését csekély cégalapítási kedv kíséri, az év egészében akár 15 ezerrel is csökkenhet a működő társaságok száma. Ez azonban az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint inkább pozitív, mint negatív fejlemény, hiszen még így is a "kis cégek országa" maradunk.

hvg.hu hvg.hu


Úgy várja a szocpolt az építőipar, mint az égi mannát
 

Úgy várja a szocpolt az építőipar, mint az égi mannát

Voltak már kirívóan rossz negyedévei a magyar építőipari vállalkozásoknak, de még sosem szűnt meg 1700 cég egyetlen negyedév alatt, ahogyan arra sem volt korábban példa, hogy a törölt cégek száma négy egymást követő negyedévben is meghaladja az 1500-at. "Az ágazat nagyon várja már a szociálpolitikai támogatás kiterjesztését, mert ez lökést adhat az ingatlanpiacnak és rajta keresztül az építőipari megrendeléseknek is" – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

hvg.hu hvg.hu

Elfogyhat a lendület az építőiparban
 

Elfogyhat a lendület az építőiparban

Augusztusban mindössze 351 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, de ez nem ad okot az ünneplésre, mert a szokásosnál jóval kedvezőbb adat számbavételi okok miatt lóg ki a statisztikából – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A cégbírósági eljárás felgyorsítása miatt júliusban 844 megszűnéssel még negatív rekordot regisztrált az Opten, így a két hónap átlaga érdemi növekedést mutat a megelőző hónapokhoz képest.

hvg.hu hvg.hu