Putyin megreformálná az IMF-et
Az orosz államfő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformjára szólított fel csütörtökön a G20-csoport szentpétervári csúcstalálkozóján.
Az orosz államfő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformjára szólított fel csütörtökön a G20-csoport szentpétervári csúcstalálkozóján.
A Kremlt sokkolta a Pentagon vádja, miszerint Oroszország vegyi fegyvert vagy annak célba juttatásához szükséges eszközöket szállíthatott Szíriának - jelentette az ITAR-TASZSZ Szergej Ivanovra, az orosz államfői hivatal vezetőjére, korábbi védelmi miniszterre hivatkozva.
A tervezetthez képest másfél órás csúszással csütörtökön megkezdődött a G20-as csoport szentpétervári csúcstalálkozója, amelynek megnyitóján az orosz államfő azt javasolta, hogy a szíriai kérdést napirenden kívül, a késő estére tervezett munkavacsorán vitassák meg.
A legnagyobb kínai állami energiaipari konszern, a CNPC 20 százalékos részesedést vásárolt az orosz Novatek gázipari cég szibériai cseppfolyósgáz-kitermelési projektjében – jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
Oroszország arra figyelmeztetett szerdán, hogy katasztrofális következményekkel járna, ha a Szíria elleni kilátásba helyezett csapásban rakétatalálat érné a Damaszkusz mellett lévő reaktort.
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi munkatársa "furcsa fickó", de biztonságban érezheti magát Oroszországban, mivel nem adják ki az amerikai hatóságoknak - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az AP hírügynökségnek és az orosz állami televíziónak adott, szerdán nyilvánosságra hozott interjújában.
Az ukránoknak csupán 22 százaléka jellemezte Oroszországot a "testvéri" jelzővel a Research and Branding Group szerdán nyilvánosságra hozott, augusztusban készített felmérése szerint.
Oroszország egy rakétacirkálót küld a Földközi-tenger keleti részébe, hogy az átvegye az orosz haditengerészeti tevékenység irányítását a térségben - idézett az Interfax állami hírügynökség szerdán egy katonai forrást.
"Biztosíthatom önöket, hogy dolgozom ilyen emberekkel, olykor ki is tüntetem őket", az oroszok imádják Csajkovszkijt, pedig meleg volt - ilyeneket mondott Putyin.
Vlagyimir Putyin orosz elnök óva intette a Nyugatot egy egyoldalú akciótól Szíria ellen, de hozzátette, hogy Oroszország "nem zárja ki" egy büntető katonai csapásokról szóló ENSZ-határozat támogatását, ha bebizonyosodik, hogy Damaszkusz mérges gázt vetett be saját népe ellen.
Oroszországban nemrég lépett életbe a homoszexuális-propaganda betiltásáról szóló törvény, amely lehetővé teszi a homoszexuális viselkedést folytató illetve a homoszexuálisokat nyíltan támogató személyek megbírságolását pénzbüntetés vagy elzárás formájában. A homofób törvénykezés ellen világszerte tüntetnek.
Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettes chisinaui látogatásán óva intette Moldovát attól, hogy közeledjen az Európai Unióhoz, mondván, hogy örökre elveszítheti az ellenőrzést a Dnyeszteren túli szakadár terület fölött, valamint hogy ebben az esetben a mostaninál csak sokkal drágábban tud majd energiát vásárolni Oroszországtól.
Moszkva visszautasította kedden Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter felvetését, amely szerint Oroszországnak kellene gondoskodnia a szíriai vegyi fegyverek biztonságáról. A lengyel diplomácia vezetőjének javaslata "zavarba ejtő" – mondták az orosz külügyminisztériumban.
A szexuális kisebbségeket diszkrimináló oroszországi törvények visszavonását követelték mintegy százan - emberjogi és melegjogi aktivisták, illetve szimpatizánsaik - az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége előtt kedden délután Budapesten.
Örményország csatlakozik az orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz és Szerzs Szargszján örmény elnök kedden a Moszkva melletti találkozójukról kiadott közös nyilatkozatban.
A Mol Nyrt. kedden sikeresen értékesítette az OOO Mol Western Siberia cégben lévő 100 százalékos tulajdonát - közölte az olajipari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Reuters szerint Izrael és az USA közösen teszteltek rakétát a Földközi-tengeren. A kísérlet a Hec-2 rendszer és egyben a tökéletesített Anchor rakéta kipróbálására is szolgált. A ballisztikus eszközöket egy orosz radar érzékelte. Korábban senki nem vállalta a rakéták kilövését.
A RIA hírügynökség szerint az orosz védelem kedden két ballisztikus "eszközt" érzékelt, amelyeket a Földközi-tenger közepe felől lőttek ki - adta hírül a Reuters. A rakéták kilövését Izrael és az USA vállalta.
A moszkvai külügyminisztérium hétfőn óva intette az Oroszországi Föderáció állampolgárait attól, hogy olyan országokba utazzanak, amelyek kiadhatják őket az Egyesült Államok hatóságainak.
Letartóztatási parancsot adtak ki Fehéroroszországban Szulejmán Kerimov orosz milliárdos ellen, aki az oroszországi Uralkali vállalat résztulajdonosa. Az Uralkali vezérigazgatóját előző héten vették őrizetbe Minszkben, ami miatt Moszkva már tiltakozott is, és kereskedelmi szankciókat léptetett életbe. A legújabb fehérorosz lépés miatt tovább éleződik a Moszkva és Minszk közötti vita.