Demeter Szilárd: A hősök meggyalázása, hogy az orosz tankönyv fasisztának nevezi az ‘56-os forradalmárokat
Úgy gondolja, történelmi igazság nem létezik, mindig a különböző olvasatok versenyeznek egymással.
Úgy gondolja, történelmi igazság nem létezik, mindig a különböző olvasatok versenyeznek egymással.
A ZAPAD, azaz Nyugat névre hallgató rendezvény inkább amolyan látványos seregszemlének számított, semmint valódi hadgyakorlatnak.
Nem sokkal a gép lezuhanása után a férfit az orosz speciális szolgálatok felügyelete alá helyezték, és a becsapódás helyszínére szállították.
Az új orosz 11.-es történelemkönyv szerint, amelyet Putyin tanácsadója írt, 56-ban a Szovjetunió segített a magyar hatóságoknak a nyugati titkosszolgálatok által katalizált tiltakozás elfojtásában.
Az orosz hatóságok közölték: a genetikai teszt is megerősítette a Putyin ellen fellázadó hadseregvezető halálát.
A Nyugat felé közeledne, és távolodna Oroszországtól Tayyip Erdogan török elnök a gazdasági bajok miatt. A taktikai váltás mögött Ankara független hatalmi politikája rejlik.
A külügyminiszter világmegfejtése hemzsegett az önellentmondásoktól, de hozta a tőle megszokottat: rugdalta a Nyugatot, magasztalta a Keletet. Csak arra nem válaszolt, hogy akkor mit is keres Magyarország a nyugati szövetségi rendszerekben.
Az orosz elnök arra utasította a Wagner-harcosokat, hogy írjanak alá hűségesküt az orosz államnak.
Hiába érkeznek F–16-os vadászgépek Ukrajnába, a háborúzó felek sürgetőbb problémája, hogy gyorsabban használják el a lőszert és a haditechnikát, mint azt pótolni tudnák. A hiányt a semleges országok készleteiből fedeznék.
Szombat hajnalban ismét az orosz főváros közelében szedett le a légvédelem egy drónt, miután pénteken a Krímet és Moszkva környékét támadták drónokkal az ukránok.
A belarusz elnök idézett abból a beszélgetésből is, ami a Wagner-puccs napján zajlott közte és a zsoldoshadsereg vezetője között.
A cég azóta próbál kivonulni az országból, hogy az lerohanta Ukrajnát. Most jelentős veszteséggel tudta csak megtenni.
A roncs és a helyszínre érkezett járművek is jól láthatók azon a műholdképen, melyet egy amerikai műhold készített Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér lezuhant repülőgépéről.
Az orosz elnök azóta nem vette a szájára Prigozsin nevét, hogy az két hónapja ellene fordult.
Az intézkedést az ukrán függetlenség napjához időzítve hozták meg.
Tehetséges üzletembernek nevezte a zsoldosvezért az orosz elnök.
Fehéroroszországban nem sokáig maradnak, Ukrajnába és Afrikába térhetnek vissza a Wagner zsoldosai – állítja a Stratfor. A geopolitikai elemzők szerint Putyinnak csak addig volt fontos a Prigozsinnal kötött megállapodás, amíg az érdekei úgy kívánták.
Ausztria nem mer szakítani Putyinnal, így támogatja háborúját – írja a svájci lapban Meret Baumann, korábbi bécsi tudósító.
A legtöbb politikus óvatosan nyilatkozott a Wagner-vezér halálhíre kapcsán.
Ukrán források szerint a fehérorosz különleges egységek próbálják megakadályozni, hogy a Wagner konvoja az orosz határ fele menjen.