Felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát az Országgyűlés
A szocialista képviselőt befolyással üzérkedés bűncselekményével vádolják.
A szocialista képviselőt befolyással üzérkedés bűncselekményével vádolják.
Szinte teljes összhangban szavazta meg a parlament az orosz–ukrán háborút elítélő politikai nyilatkozatot.
Két ülést tart az országgyűlés jövő csütörtökön: reggel 8-tól a fő téma a köztársasági elnök megválasztása, este 8-tól pedig az ellenzék határozati javaslatát tárgyalják az orosz agresszió elutasításáról.
Kétharmados többséggel szavazták meg, Hadházy Ákost azonban nem adták ki.
Eközben megkezdődik a jelenlegi parlament utolsó ülésszaka.
A volt államtitkár A Haza szolgálatában címmel adta ki összes parlamenti beszédét.
Február 21-én kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, március 10-én választják meg Áder János utódját – árulta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Csöbör Katalin főleg prémium objektívet kért a munkája ellátásához.
A bíróság szerint az újság nem mondott igazat az albérletéről. Azt állították a Bors cikke alapján, hogy a lakást kiadják másnak, dupla haszonért.
De a legaktívabb így sem ő volt, hanem a KDNP-s államtitkár, Rétvári Bence.
A korábbi évekhez képest látványosan kevés, de fontos törvényt hozott idén az Országgyűlés, bár a veszélyhelyzeti, rendeleti kormányzás intenzív parlamenti munka nélkül is tág mozgásteret biztosított a kormánynak. Az ellenzék Orbánnal csipkelődött, aki így „szügyig állt a vérben”, Kövér László házelnök pedig sűrűn osztogatta a pénzbírságokat. A Völner-botrány kínos ugyan, de technikailag nem fenyegeti a Fidesz–KDNP kétharmados többségét a választás előtt.
Díszkötésben, Kövér László előszavával.
A házelnök munkatársával összefüggő fővárosi, illetve a Kövér Lászlóval hírbe hozott erdélyi ingatlanügyben is igyekezett cáfolni a szerinte valótlan állításokat az Országgyűlés sajtófőnöke.
A teljes ellenzék bojkottálja az idei utolsó ülésnapot, amelyen nincs jelen a korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított fideszes Völner Pál sem. A minősített szavazások azonban elég a jelenlévők kétharmados többsége, de azért volt, hogy az exjobbikosok és a német nemzetiségi képviselő is a kormánypártokkal szavazott.
Külhoni magyaroknak szánt pénzből vettek egy budai lakást és egy luxusautót is.
Az Országgyűlés kedden a vesztegetéssel gyanúsított Völner Pál mentelmi ügyében is dönt.
Kövér László elküldte a legfőbb ügyész átiratát a mentelmi bizottságnak a Völner-ügyről. Ha hétfőn dönt a mentelmi bizottság Völner Pálról, akkor a parlament haladéktalanul tárgyalja.
Kocsis-Cake Olivio szerint Varga Judit felelősségét is meg kell vizsgálni.
Székely Sándor javaslatában az alkoholszondás ellenőrzés is szerepelt.
Járványkezelés, orvos- és pedagógusbérek, nyugdíjak, infláció, Városháza-gate és kormányzati lopás – ezek voltak az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájának legtöbbet emlegetett témái. Orbán Viktor miniszterelnök is több kérdésre válaszolt.