Hajléktalanszállón gyűjthetett pénzért és italért választási ajánlásokat az örmény nemzetiségi szószóló
Akopjan Nikogosz mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság.
Akopjan Nikogosz mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság.
Hivatalosan is benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét a kormány, amit július közepén fogadhatnak el.
2015-ben 18 ajánlást fogalmaztak meg, ezekből mostanáig ötöt sikerült teljesíteni.
A külügyminisztérium államtitkárának továbbra is három ingatlan van a nevén, bankszámláján pedig immár 10 millió forint van.
Kedden letették az esküt a Parlamentben Orbán Viktor ötödik kormányának miniszterei. Előtte a miniszterelnök mutatta be a 14 tárcavezetőt.
Május végén megszűnik a koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet, helyébe a háború miatti lép.
A módisítás felhatalmazza a kormányt, hogy veszélyhelyzetet hirdessen a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.
Új struktúrában, új miniszterekkel folytatja Orbán, keddtől már hivatalosan is.
Budapest fejlesztését is fontos feladatának tartja a kormányba visszatérő Lázár, aki átláthatóságot szeretne a hazai állami beruházásoknál. Az azonban két meghallgatása után sem világos, ez miként érhető majd el.
Konkrét intézkedések helyett filozofikus gondolatokkal volt tele a leendő innovációs és kulturális miniszter bemutatkozása a népjóléti bizottságban.
A külgazdasági és külügyminiszter-jelölt az első, gazdasági bizottság előtti meghallgatásán az energiabiztonság kérdéseiről beszélt. A paksi bővítésnél nem váltaná ki az orosz felet Szijjártó Péter, aki azt állította, hogy a Fidesz-KDNP 2010-es kormányra kerülése óta mindent megtett az energiabeszerzés diverzifikálása érdekében.
Orbán Viktor megválasztása utáni beszédében az elkövetkezendő tíz év kihívásairól beszét, szerinte bizonytalan, gazdaságilag nehéz, háborús évtized jön, amire a kormány megfelelő választ fog tudni adni.
A Momentum becsületesebb és felelősebb kormányt szeretne a nemzet élén látni.
A miniszterelnök-választást előreláthatólag délután fél háromkor tartja az Országgyűlés.
Diplomahalmozó KDNP, eszperantó nyelvvizsgák, doktori fokozatok és személyes hobbik – a parlamenti képviselők életrajzából szemléztünk.
Rég lejártak a határidők, azonban mégsem történt semmi több ügyben sem.
Az egyetlen képviselő volt, aki bojkottálta a hétfői alakuló ülést.
Noha a 4 évvel ezelőtti gyakorlattal egyezően kétharmad-egyharmad arányú bizottsági helyeket ígért az ellenzéknek a Fidesz, ezt nem sikerült tartani. A frissen megalakult testületek némelyikében a tagság 72–75 százalékát a Fidesz–KDNP adja, ráadásul 15 bizottságról 11-nél csökkent az ellenzék befolyása, és jegyzőből is kevesebb lett az ígértnél. A Fidesz-frakció utóbb közölte: az arányokon hajlandóak változtatni, és további bizottsági helyeket adni az ellenzéknek, feltéve, "ha megfelelő" személyeket jelölnek.
Kocsis Máté kritikájára reagált a képviselő.
Megalakult az új parlament, ismét kétharmados kormánypárti többséggel, és egyelőre homályos célokkal. A hvg.hu közéleti podcastjában arra kerestük a választ, mit ért el az ellenzék az alakuló ülés részleges bojkottjával, egyáltalán van-e keresnivalója a parlamentben, illetve mihez tud kezdeni azon kívül? Azt is körbejártuk, mire számíthatunk ebben a ciklusban Orbán Viktortól és a “bátraktól”.