Mégis mi jut eszébe a szikláról, amit a Marson fotózott a NASA?
A NASA Marson járőröző Perseverance roverje jelenleg a Jezero-kráterben kutat az ősi élet nyomai után. Közben egy furcsa alakú sziklát is sikerült lefotóznia.
A NASA Marson járőröző Perseverance roverje jelenleg a Jezero-kráterben kutat az ősi élet nyomai után. Közben egy furcsa alakú sziklát is sikerült lefotóznia.
Konkrétan űrtechnológiássá alakíthatók a kerékpárok a jövőben, köszönhetően a SMART Tire Company abroncsának, amely a Perseverance marsjárónál is alkalmazott megoldásból merített ihletet.
A NASA Perseverance marsjárója olyan kőzeteket kapott lencsevégre, amelyeknél beindul a pareidolia. Önnél is – még akkor is, ha elsőre nem tudja, mit is jelent a kifejezés.
A NASA valamikor a 2030-as évek elején hozná el a Marson begyűjtött mintákat a Földre, ehhez viszont új rakétára és hajtóműre van szükség.
A NASA Perseverance nevű marsi járműve ezúttal egy konglomerátum nevű kőzetrétegből vett mintát, amelyből reményeik szerint sok információt nyerhetnek majd ki a tudósok.
Minden eddigi teljesítményét sikerült felülmúlnia annak a kenyérpirító méretű eszköznek, amellyel a NASA a Marson igyekszik oxigént előállítani.
A Lego ezúttal az ősi marsi élet után kutató Perseverance-t miniatürizálta, amit hamarosan bárki összeszerelhet.
A Perseverance többszáz képet készített a Marson a Jezero kráternél, ahol az élet nyomai után kutat. Az üledékes kőzetek most egy vadvizi folyamról árulkodnak.
A NASA legkésőbb 2033-ig építi meg azt a texasi létesítményt, ahová a földetérés után elsőként szállítja majd el a Marsról visszahozott, a Perseverance által begyűjtött mintákat.
A NASA mérnökei által létrehozott Moxie nevű eszköz feladata, hogy a marsi légkörben található szén-dioxidból oxigént állítson elő. A jelek szerint a rendszer működőképes.
A NASA bejelentette: sikeres volt a Perseverance első komoly küldetése, vagyis nemcsak sikerült mintát gyűjteni a Marsból, de el is helyezte azt egy tartályban, ami már földön heverve várja, hogy visszatérhessen a Földre.
A kutatóknak 2021 szeptemberében óriási szerencséjük volt, a Perseverance marsjáró felett ugyanis egy forgószél haladt el.
A Perseverance marsjáró éppen mintavételezett, amikor véletlenül elkészített egy műalkotást.
A Perseverance a Jezero kráterről készített fotót a Marson, amikor egy különös objektum jelent meg az „égen”.
A NASA tudósai szerint 3 milliárd évvel ezelőtt valóban egy vízzel teli tó volt a Marsnak azon részén, ahol a Perseverance landolt.
A kutatók 3,7 milliárd évet mentek vissza az időben egy szimulációval, hogy megnézzék, milyen körülmények uralkodtak a Marson.
A Wildcar Ridge nevű szikla a Mars Jezero-kráterében található, és megmutathatja, virágzott-e az élet a vörös bolygón évmilliárdokkal ezelőtt.
A felvétel egy hatalmas, 2,5 milliárd pixeles mozaikból áll össze. A Perseverance Mars-járó rögzítette.
A Perseverance nevű Mars-járó egy újabb furcsa sziklát kapott lencsevégre.
Egy uzsonnásdoboz-méretű szerkezet, az úgynevezett Moxie tavaly február óta sikeresen állít elő oxigént a Marson – nagyjából annyit, mint egy átlagos fa a Földön –, kutatók most egy jóval nagyobb teljesítményre képes verziót juttatnának el a vörös bolygóra, előkészítendő az emberes utazásokat.