#Portik-Laborc

Laborc nem mondott igazat, de nem élt vissza Portik információival
 

Laborc nem mondott igazat, de nem élt vissza Portik információival

A Laborc-Portik találkozót vizsgáló bizottságnak semmilyen olyan adat vagy információ nem jutott a tudomására, amely szerint az NBH a Portiktól származó információkat jogellenes célra használta volna, de felróják, hogy a találkozó megszervezése nem volt kellően dokumentálva a titkosszolgálatok részéről, és azt is, hogy az NBH-főigazgató Laborc hazudott a nemzetbiztonsági bizottság előtt.

MTI MTI

Megkönnyítették a Portik–Laborc-találkozókat vizsgálók dolgát
 

Megkönnyítették a Portik–Laborc-találkozókat vizsgálók dolgát

A Portik–Laborc -alálkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság meghallgatásait is befolyásolhatja, hogy hétfőn egyhangúlag támogatta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága azt a módosító indítványt, amellyel korábban életbe léphet a testület előtt való kötelező megjelenésről szóló jogszabály.

MTI MTI

Jól beszélt a volt főkém a Portik-Laborc bizottság ülésén
 

Jól beszélt a volt főkém a Portik-Laborc bizottság ülésén

Balajti Lászlót, a jelenleg Alkotmányvédelmi Hivatalnak hívott egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját hallgatta meg keddi ülésén a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság - közölte Mile Lajos, a testület LMP-s elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Kósa:
 

Kósa: "kiderült, hogy egy maffiabaloldal van Magyarországon"

Kósa Lajos szerint "politikai bűnözők vannak a szocialisták között", s amíg ezt az MSZP nem tisztázza, addig nem lehet demokratikus és "normális" pártnak tekinteni. "Egy demokratikus országban nincs helye az MSZP-nek" – mondta a Fidesz alelnöke csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

MTI MTI


MSZP: semmi bizonyíték, hogy Laborcék be akarták feketíteni az ellenzéket
 

MSZP: semmi bizonyíték, hogy Laborcék be akarták feketíteni az ellenzéket

Harangozó Tamás, az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságának szocialista tagja szerint a vizsgálat nem tárt fel semmilyen olyan információt, amely alátámaszthatná a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókról készült leiratok azon értelmezését, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársainak célja az akkori ellenzéki politikusok lejáratása lett volna.

MTI MTI

Portik-Laborc-ügy: a '90-es éveket is vizsgálhatják
 

Portik-Laborc-ügy: a '90-es éveket is vizsgálhatják

A 2008 előtti időszakra, de nem kizárt, hogy akár az 1990-es évek elejéig is kiterjeszti a vizsgálódást az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - jelentette be Mile Lajos, a testület elnöke kedden budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI



Bajnait, Gyurcsányt is meghallgatnák a Portik-ügyben
 

Bajnait, Gyurcsányt is meghallgatnák a Portik-ügyben

Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

MTI MTI



Az MSZP feljelenti Kósa Lajost
 

Az MSZP feljelenti Kósa Lajost

Kósa Lajosnak "bíróság vagy orvosszakértői bizottság előtt kell felelnie" nyilatkozatáért – mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője, miután a fideszes politikus csütörtök reggel azt nyilatkozta a Kossuth rádióban: "politikai bűnözők vannak a szocialisták között".

MTI MTI